Kövess minket Facebookon.
A legnagyobb arcú nem a legmagabiztosabb, a róla minden lepereg nem sebezhetetlen, a legmosolygósabb nem a legboldogabb, a sokat beszélő nem tud többet, a gyűlölködő nem a legerősebb, az elnyomó nem vezető, a tökéletesnek látszó egyszerűen csak átlátszó.
olvass továbbBocsánatot kellene kérnem. Bocsánatot kellene kérnem magamtól. Hogy annyi éven át másoktól vártam mindent, amit magamnak kellett volna megadnom.
olvass továbbEzek jószándékúnak tűnnek ugyan, ám valójában nagyon kártékonyak. Miért? Mert ha valaki el tudná engedni, túl tudna rajta lépni, tudna nem foglalkozni vele, tudná nem magára venni, hát holtbiztos, hogy meg is tenné.
olvass továbbJó, de milyen? - kérdez vissza a szakember (Dr. Almási Kitti) a fentebbi kijelentésre. Még mindig sokan mondogatják az idézett mondatot, mintegy tagadva annak a lehetőségét is, hogy esetleg gyerekkorukban nem a legmegfelelőbb módon bántak velük a szüleik...
olvass továbbMindig mindenkit meghallgattam(tok), mindig mindenkinek segítek, ha tudok. De az van, hogy egy idő után én is elfogyok. Lemerül az energiaszintem és azon kapom magam, hogy olyan problémákon agyalok, amik valójában nem is az enyémek, és egyáltalán nem nekem kellene megoldani őket, de olybá tűnik néha mégis, mintha mindenki tőlem várná, hogy megtaláljam helyette a saját boldogságát.
olvass továbbDe könyörögve kérlek, ne úgy törődj magaddal, mint a Garnier, hanem úgy tényleg, istenigazából. Szállj le-ki idegen emberek életéből/ről, mert hidd el, bármennyire is igyekszel, a saját nyomoroddal nem fogod tudni lehúzni őket a szintedre, akárhogy is szeretnéd (nem véletlenül vagy te ott, ők meg némileg feljebb), viszont kifejezetten idegesíted még azokat is, akik már-már Buddhára meditálták magukat.
olvass továbbSokfelé hallani manapság, hogy hazug világot élünk, hogy ritkaság számba megy ma már az őszinteség. De vajon tényleg így van, vagy pusztán csak saját tapasztalataink alapján alkotunk torzított valóságokat? Szeretjük azt gondolni magunkról, hogy kiváló emberismerők vagyunk, mi aztán könnyedén átlátunk azokon, akik hazudnak nekünk. De vajon tényleg olyan könnyű lenne tetten érni a hazugokat?
olvass továbbAz érzékenység nem összekeverendő a gyengeséggel. Nem vagyunk gyáva nyulak, sem anyuci picikéi, pusztán arról van szó, hogy másképp reagálunk a világra és a benne élő emberekre. Nem megyünk el dolgok mellett, amik mellett mások igen és észre veszünk olyasmiket is, ami senkinek másnak nem tűnik fel. Ilyenformán van néhány dolog, amit nem igazán szeretünk hallani, s, ha jót akarsz magadnak, meg nekünk is, akkor megkímélsz minket az olyan kezdetű mondatoktól, mint az
olvass továbbSzeretjük azt hangoztatni, hogy a múlttal nem kell foglalkozni, hogy ami volt, elmúlt, meg, hogy minden csoda három napig tart. Biztosan csak a pszichológusok valami furcsa fétise az, hogy folyton a gyerekkorunkban akarnak vájkálni, holott mi már rég felnőttünk. Mégis mi a fene köze lenne már annak, hogy milyenek voltak a szüleink, ahhoz, hogy nem funkcionálunk túl jól a jelenben?
olvass továbbNem mindenki pszichopata, aki felbosszant bennünket és nem is minden pszichopata válik Hannibal Lecter-ré vagy Hasfelmetsző Jacké. Ügyvédek, orvosok, vállalatigazgatók, brókerek, sikeres emberek is rendelkezhetnek a pszichopátia teszten magas pontszámokkal, miközben státuszuknak köszönhetően, társadalmilag elismertek, a mai mérce szerint követendő példák - egyeseknek. De hogyan lehetséges ez? Miért lesz az egyikükből sorozatgyilkos, miközben a másik sikerrel tud venni minden akadályt?
olvass továbbSokat olvashatunk manapság arról, hogy a diploma nem jár kéz a kézben a fejlett érzelmi intelligenciával. Vagyis, az elismert (hasznos) lexikális tudás mellett, szükséges és fontos volna elsajátítani olyan tulajdonságokat is, mint az érzelmek helyes megfogalmazása és azok megfelelő kezelése. Szerencsére egyre többen ismerik fel az intelligencia ezen formájának jelentőségét. De mit is takar pontosan az érzelmi intelligencia kifejezés? Mik a jellemzői ? És egyáltalán, tényleg annyira hasznos nekünk?
olvass továbbMindannyian ismerjük a szorongást, a túlagyalást, az aggódást, a negatív gondolatok spirálját. Agyunk ősi programozása arra késztet minket, hogy hamarabb észre vegyük a negatív dolgokat, esetleges kedvezőtlen kimeneteleket, mint a pozitív történéseket.
olvass továbbA nyugat-európai emberek többsége mélyalvásban tölti az életét. Felkel reggel, felvesz egyet a szekrényében tárolt régi "lábbelik" közül, majd útnak indul és végig csinálja az egész napját úgy, hogy fogalma sincs, mi értelme volt egyáltalán ennek az egésznek. Mert a legtöbben nem a saját életüket élik. Pusztán ismétlik azokat a működésmódokat, amiket a szüleiktől, hozzájuk közelálló személyektől gyerekkorukban láttak. Ám azok a dolgok, amik gyermekkorunkban túlélésünket segítették, ma már boldogságunk útjában állnak. De melyek ezek a régi cipők pontosan? És hogyan léphetünk ki belőlük?
olvass továbbMindenki fél valamitől. Ki a pókoktól, ki a sötétségtől, más a zuhanástól, megint más a saját árnyékától. Halandó emberek lévén talán a legtöbben mégis inkább az elmúlástól félünk. És jó néhányan attól is, ami előtte van: az öregedéstől.
olvass továbbSzerencsére ma már egyre többet beszélünk a gyermekkori traumák hatásairól, arról, hogy bármennyire is szeretnénk, a múltunkat nem tudjuk kitörölni és attól még, hogy mi nem akarunk foglalkozni vele, az még nagyon is foglalkozik velünk.
olvass továbbKi ne álmodozott volna még arról, hogy egy szép napon kiszáll abból a bizonyos mókuskerékből és a saját lábára áll? Helyfüggetlen életmód, az álmaink megvalósítása, korlátok nélküli élet és utazgatások minden mennyiségben. Valahogy így képzeli el az átlagember a mai szóval digitális nomádságnak nevezett újfajta szemléletmódot, életstílust, ha úgy tetszik, a teljes szabadságot. De hogyan érhető el mindez? Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres vállalkozóvá válhasson? És vajon tényleg minden arany-e, ami fénylik?
olvass továbbNem. A legtöbben inkább másokat cseszegetnek helyette. És velük bizony, annak is meggyűlik a baja, aki minden erejével igyekszik a saját útját járni. Úgy tűnik legalábbis, hogy kishazánkban még mindig ez a virtus dívik. Pedig ép ésszel felfogni nem nagyon lehet (legalábbis, eddig nekem még nem sikerült), hogy a fészkes francba tud örömet okozni valakinek az, ha porig alázhat másokat? Miért attól nő az egója, hogy a másikat maga alá gyűrheti? És egyáltalán, miért érzi bárki is felsőbbrendűnek magát a többieknél?
olvass továbbNem szeretünk arra gondolni, hogy az életünk véges, hogy egyszer mindannyian itt hagyjuk majd földi életünket. Pedig egy dolog már a kezdet kezdetén holtbiztos - senki sem élhet örökké. És tudom, hogy ezzel most senkinek nem mondtam újdonságot, de ha már ennyire tudjuk, amit tudnunk kell, akkor mégis miért nem úgy élünk, ahogy szerintünk érdemes lenne élnünk? Miért fontosabb mindig minden, minthogy a szívünk szava szerint cselekedjünk? Miért nem félünk attól, hogy a végén majd bánhatjuk?
olvass továbbTinderhuszárok, Instagram sztárok, influenszerek ( véleményvezérek), mondvacsinált celebek közt éljük mindennapjainkat és egyre inkább azt látjuk, hogy a siker, tettek nélkül is könnyedén elérhető. Minderre még inkább ráerősítenek azok a motivációs trénerek , akik elhitetik velünk, hogy elég csak a jó dolgokra gondolnunk , majd várakoznunk , még be nem következik.
olvass továbbNem, nem. Ma sem találtam meg a bölcsek kövét és nem is akadémiai értekezéseket reggeliztem. És bár magam is nagykövete vagyok az instantokosságok megcáfolásának (ún. bevonzottad magadnak és a jó emberekkel, jó dolgok történnek féléknek - itt bővebben olvashatsz róluk), mégsem szeretem, mikor rásütik valamire, hogy komplett hülyeség, miközben lehet, hogy egy másféle értelmezésben nagyon is megállja az a helyét.
olvass tovább
