Krajnyik Cintia

Gyakran készítek interjúkat, de sűrűn fogalmazom meg saját véleményemet, gondolataimat is egy-egy témát illetően, valamint a hétköznapokból kiragadott élethelyzeteket is szívesen papírra vetem, melyeket a Lélekhangok című rovatunkban olvashattok.





Drága Apám!

Képzelje, a minap én voltam az üzletünkben, mikor betévedt egy öreg bácsi. Görnyedt hátú ember volt, remegő karjait nejlonzacskók húzták le, miközben botjára támaszkodva lassan becsoszogott az üzletbe. Udvariasan köszöntöttem, de meg kell valljam, a hátam közepére nem kívántam a jelenlétét. Épp ebédhez készülődtem, tudja a kora délutáni órák mindig gyér forgalmúak.

olvass tovább

Beszélgetés Hevesi Krisztával szexről, érzelmekről és párkapcsolatokról

Hevesi Kriszta, sport- és szexuálpszichológussal, sűrű programja miatt a fogadóórája alatt készítettem interjút, és annak ellenére, hogy friss diplomásként kicsit magam is hallgatónak éreztem még magam vele szemben ülve, Kriszta az első pillanattól kezdve végtelenül közvetlen és barátságos volt, akinek ugyanakkor minden mondatából süt a szakértelem. Valószínűleg éppen ezért örvend ekkora népszerűségnek a saját diákjai körében is. A közel egyórás beszélgetés során szó esett róla, a modern párkapcsolatokról és párkeresésről, azok problémáiról, természetesen a szexualitásról, de még a nők orgazmuskészségéről is.

olvass tovább

Új arc született, Zimány Linda akkor és most

Zimány Linda sikersztorija 2001-ben kezdődött, amikor tizenöt évesen a magyar Britney-ként híresült el. Ártatlan, megszeppent kislányként ismertük meg, aki akkor még a popkirálynőt imitáló produkciójával nyűgözte le a nagyérdeműt. Később szépségkirálynő, (glam)modell, műsorvezető, több ismert (jómódú) közéleti személyiség barátnője, divattervező és még jogász is lett belőle. Mindeközben pedig új arca lett. És nem átvitt értelemben.

olvass tovább

Kedves Férfi!

Látod milyen szentimentális és régimódi vagyok, hogy levelet írok neked? Tréfálok, igazából napok óta nem hallottam felőled, bennem pedig buzog a közléskényszer, mert meguntam a kettőnk között húzódó, túl régóta tartó évődést.

olvass tovább

Kiddo zenekar, a sub pop műfaj megteremtői

A kiddo zenekar két tagjával, Persely Tomival és Rátkai Marcival kávéztam a küszöbön álló, május 27-i koncertjük előtt, melynek az A38 ad majd otthont, de a srácok új klippel is debütálnak júniusban. A fiúk igazi zenei kuriózumnak számítanak, saját bevallásuk szerint sub pop-ot játszanak, szövegeik pedig nem csak fülbemászóak, de végre nem a csontig lerágott frázisokat hallhatjuk. Figyelem, új befutók a láthatáron!

olvass tovább

Piros lámpa

Gyerekkorom óta élek a környéken, és még soha egyetlen egyszer sem értem ide úgy, hogy ez a lámpa ne piros lett volna. De miért éppen ma lenne ez másképp, nem igaz? Nekem nincs szerencsém. Veled se volt. Zöldre vált. Lefulladok, pedig régóta vezetek. Mikor még szerettél, azt mondtad jól vezetek. Dudál a majom mögöttem. Nem egyszer, nem kétszer. Egyszerűen rátapadt a keze. Nem borulok ki. Megígértem magamnak, hogy nem fogok. Mégis kiszállok.

olvass tovább

Jó emberek a Centrálban

A Centrál Színház kivételes színészgárdája és repertoárja áll hozzám a legközelebb a budapesti színházak közül, és ezt a legutóbb látott Jó emberek című darab csak tovább erősítette. Az előadás egyszerre szórakoztató, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató. Nevetünk az elhangzó poénokon, közben pedig belül szégyelljük is magunkat, amiért mosolygunk azon, amin igazából sírni kéne.

olvass tovább

Recirquel - Az újcirkusz úttörői

A fiatalokból álló társulat 2012-ben mutatkozott be a Sziget Fesztiválon, és azóta az újcirkusz úttörőiként sikert sikerre halmoznak. A Művészetek Palotájában rendre teltházas előadásaik vannak, gyakorlatilag már bérelt helyük van, saját sátorral minden évben a Szigeten, tavaly pedig egy francia turnén mutathatták be tudásukat számos nagyvárosban a nagyközönség előtt. Másfél évvel ezelőtt volt már alkalmam a társulat vezetőjével, Vági Bencével, és a fiatalokból álló artista csapattal beszélgetni, és a Cirkusz az éjszakában című előadásukat megtekinteni. Most ismét Vági Bencével beszélgettem, és ezúttal a társulat legújabb darabja, a Párizs éjjel varázsolt el teljesen.

olvass tovább