Hatos Niki

2008 óta szenvedélyem az újságírás, és 2015 elején kerültem a Style.hu-hoz. Az írásnál is nagyobb szerelem fűz a zenéhez és a jó beszélgetésekhez, így legszívesebben koncertbeszámolókat, és interjúkat pötyögök nektek. De mivel, mint a nők legtöbbje, minden napom a tükör előtt kezdem, időnként jöhetnek a csajos percek, témák is...





Négy év után visszafoglalja trónját Adele

Adele legutóbb négy esztendővel ezelőtt rukkolt elő albummal, amely 2011. január 21-én jelent meg. A 21 címet kapó korong gigantikus sikert hozott az énekesnőnek, hiszen pillanatok alatt a toplisták élére került vele. Ennek a figyelemnek köszönhetően hatalmas érdeklődés indult meg első korongja után is, ami azt eredményezte, hogy a The Beatles óta ő volt az első olyan előadó, akinek egyszerre két lemeze is az angol listák top5-ös helyén landolt.

olvass tovább

Éljen az egészséges ételhordozás!

Gyakran rohanunk, és csak délután eszmélünk fel arra, hogy nem ebédeltünk semmit. Holott az ebéd majdnem olyan fontos, mint a reggeli, és ha átugorjuk, akkor roncsoljuk anyagcserénket, kárt teszünk vércukorszintünkben, és alaposan odateszünk a hormonoknak is. Fontos, hogy délben, vagy a kora délutáni órákban egészségesen táplálkozzunk, és ezzel többek között a hangulatváltozásokat is megelőzzük. Ha szeretnél pénztárcabarát megoldásokat, akkor gondolkodj előre, és készítsd el előző nap a másnapi üzemanyagodat! És persze szerezz be egy jó ételhordót!

olvass tovább

A nagy átváltozás: Jennifer Lopez - 1. rész

Gondoltátok volna, hogy Jennifer Lopez immáron 17 éve ontja magából a jobbnál jobb slágereket (a teljesség igénye nélkül: Papi, Dance Again, Jenny from the Block, Get right)? Pedig így van, hiszen 1998-ban kapta meg első lemezszerződését, amellyel rögtön az amerikai toplisták legjobb 10 korongja között debütált!

olvass tovább

Világsztárok arcát kombinálta össze egy művész

Ahány ember, annyi elmélet él arról, hogy milyen egy tökéletesen vonzó arc. Néhányan az arc szimmetriájában bíznak, mások a nagy szemekben, és a dús ajkakban hisznek. A norvég Pedro Berg Johnsen most a legszebbeknek ítélt sztárok arcait olvasztotta össze néhány kép erejéig.

olvass tovább

Leánykérés és teltház a Halott Pénz turnézáróján

Ha ciki, ha nem, a Halott Pénz formáció munkásságával sokáig nem igazán voltam tisztában, azonban a Van valami a levegőben című számuk kétségtelenül hatalmas népszerűséget hozott számukra, szerte az országban. Ez a dal igazi bulihimnusszá vált, és kevés olyan parti van, ahol ne csendülne fel, és az emberek ne kántálnák a szövegét.

olvass tovább

Kullai Timi: „A rengeteg szeretet feltöltött energiával”

Bár Kullai Timi felbukkant a 2012-es Megasztárban, egy kicsit később, ettől teljesen függetlenül ismertem meg őt. Rögtön megszerettem, hiszen már az első másodpercekben, befejezve egymás mondatait, egy húron pendültünk. Aztán amikor meghallottam először énekelni, valami egészen különleges érzés kerített hatalmába. Képzeletben egyből egy hatalmas, nívós színpadon láttam őt. Timit az utóbbi évek nem kíméltek, mégis nagy harcosként kitart álmai, elképzelései mellett. Ennek pedig meg is lett gyümölcse, ugyanis nemrég útjára indíthatta saját zongorás estjét, valamint leforgatta első magyar nyelvű videoklipjét is.

olvass tovább

Duplázott a Fonogramon a Halott Pénz

Kedden este a Várkert Bazárban adták át a Fonogram elismeréseit. A Magyar Zenei Díj gálaest idén egészen kivételesen színvonalasra sikeredett, nem csoda hát, hogy a Petőfi TV jóvoltából bárki figyelemmel követhette a rangos eseményt.

olvass tovább

Megvágtad magad? Így állítsd el a vérzést!

Sietős reggel, spontán buli, vagy találkozó, amely előtt csak pár perced maradt, hogy kihozd magadból a maximumot. Időről-időre bárkivel előfordulhat, hogy az utolsó pillanatra hagyja a szőrtelenítést, de még a legóvatosabb csajokkal is megesik, hogy borotválkozás közben megvágják a lábukat, vagy gyantázás közben felsértik bőrüket. Jöjjön hát néhány praktika, amely által gyorsabban, még indulás előtt elállíthatod a vérzést.

olvass tovább