A bizalom nem jutalom és nem is nyeremény
Ha a bizalmat összeeresszük a kiérdemelni kifejezéssel, akkor az egész úgy hangzik, mintha minden érzelem, a szerelem, a szeretet, a hűség s a boldogság is egy kitűzött nyeremény lenne, amit - ha okosan és ügyesen végig megyünk az úton, akkor - talán megkaphatunk. És fordított esetben is, ha ezt és ezt megcsinálják, ha bebizonyítják a szerelmüket, a hűségüket, akkor talán mi is odaadjuk a szívünket a másik félnek. Talán. Az esély mindig adott, a kivitelezés bizonytalan. Mintha a kölcsönös adok-kapok egy véres verejtékű meccs lenne, ahol elvárjuk a kompromisszumot, de nem mindig élünk vele.
- A bizalom többnyire magába foglalja a kompromisszumkötést, de egy kompromisszum meghozásához nem feltétlenül van szükség bizalomra?
- Amikor felmerül egy probléma, egy akadály, akkor rögvest a kompromisszumkötésre törekszetek a pároddal, vagy először inkább megy az oda-vissza harcolás egymással?
- 1-10-es skálán mennyire van jelen a nagyobb helyzetekben az egotok a kapcsolatotokban? Van olyan címkétek egymás között, hogy tudjátok ki az engedékenyebb, ki az erőszakosabb, ki a „neki minden mindegy”, vagy nincs szükség ilyenre, mert jól működik köztetek a kommunikáció?
- Aki nem hajlandó kompromisszumot kötni, vagy nehezen köt kompromisszumot, az olyankor min megy keresztül saját magában? Miért érzi úgy, hogy akkor kevesebb lesz?
Egy csajos estén - vagy egy filmben - hányszor hallottuk, hogy a nagy párkapcsolati panaszkodás közben feljön az a kérdés, hogy a másik miért ennyire önző, hogy még ezt az x dolgot sem hajlandó megtenni értünk, pedig mi magunk már mennyi mindent beáldoztunk a kapcsolat működéséért? Ha viszont felhozod erre a közös kompromisszumot, általában először az elutasítást kapod azzal a válasszal, hogy „miért kéne már megint kompromisszumot kötni? Miért megint nekem kéne előbb engedni?” Pár héttel később, amikor újratalálkozol ezzel a barátoddal, akkor boldog vigyorral az arcán közli, hogy megoldódott a probléma, mindenki engedett valamit azért, hogy végül mind a kettőjüknek jó lehessen – vagyis így alakul egy megfelelő szituációban.
Vajon miért olyan ijesztő és ördögtől való első hallásra a kompromisszum szó? Mikortól vált a kompromisszum negatív jelentésűvé? Mikortól lett majdnem egyenértékű önmagunk feladásával? Olyat is hallottam már, hogy valaki szerint a kompromisszumkötés gyengeség és gyávaság, egy alárendeltségi viszony kialakítása. Értik ezt úgy is, hogy aki kompromisszumot köt, az meghunyászkodik valami szinten: nem küzd az igazáért, de vajon miért kell a kapcsolatokban állandóan harcolnunk?
- Hogy állsz a női és férfi játszmákkal: kötelező elem, hatalmi játék vagy csak incselkedő csacskaság, ami nem határozza meg a másikhoz való hozzáállásod?
- Szerinted ki kezdeményezzen először: a férfi vagy a nő, illetve volt már olyan, hogy te szólítottad meg először azt a személyt, akit éppen kiszemeltél?
- Könnyebben megbízik a többi emberben az a személy, aki rendelkezik magában valamennyi önbizalommal és önhittel?
A bizalomhoz nem kell térkép, nem kell szótár, de egy eléggé klisés mondat igen: Ha önmagadban nem bízol meg, ha egy kicsikét sem kedveled azt, aki te vagy, akkor hogy várod el, hogy megfelelően állj a többi emberhez és ne egyből azt várd, mikor csalódhatsz bennük?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez