A gyermek, aki benned él

Az elmúlt hónapok nagy része arról szólt számomra, hogy gyógyítottam valakit, ott legbelül, magamban. Valakit, akiről - bár túl vagyok már a harmincadik életévemen, - csak nemrég szereztem tudomást. Ő az a gyermek, aki bennünk él. Benned is ott él a sajátod, és bennem is az enyém.

Ő az a részed, aki sosem fog felnőni, és akinek a megszámlálhatatlan őszintén nevetős, felhőtlenül boldog pillanatokat köszönheted. Ő az, akinek hála tudsz még önfeledt - olykor kicsit őrült lenni. Aki vidám, és aki képes egy bevásárlóközpont közepén is táncra perdülni, amikor meghallja a kedvenc zenéjét.

De ennek a gyermeknek van egy árny oldala is, aki sokszor észrevétlenül, de annál határozottabban képes uralni a gondolataidat, cselekedeteidet. Ő az, akiről én sokáig azt sem tudtam, hogy létezik. Akit bár csak pár hónapja fedeztem fel tudatosan, viszont azóta sokkal több időt töltök vele, és az ő megismerésével.

A gyermek, aki benned él - - - belső gyermek, önszeretet,

Segítségemre van ebben, egy fantasztikus könyv, melyben az iró – és szakember- ezt az énünket egy úgynevezett belső árnygyermeknek hívja. –

Ki is ő?

Ő hordozza az összes negatív beidegződésünket, melyeket – tudat alatt ugyan, de - a gyermekkorunkból hozunk.

Ő az, aki bár sokszor mutatja meg a tudatos- érett énünknek a felhőtlen boldogságot, de emellett felelős azokért a nyomasztó gondolatokért is, amelyek bizonyos szituációkban képesek eluralkodni rajtunk. Ezek azok a felnőtt fejjel megélt helyzetek, amelyekben évek óta jól felépített, berögzült reakciókkal reagálunk, és közben úgy érezzük, hogy nem változik semmi, ugyan azokat a köröket futjuk újra és újra. Ezek azok a pillanatok, amelyekben az árnygyermekünk - ugyan csak védeni szeretné magát, - de átveszi felettünk az irányítást.

Mindannyiunk hoz magával a gyermekkorából beidegződéseket, pozitív és negatív élményeket egyaránt. A bántások, és a sérülések viszont sajnos sokkal jobban beivódnak az ember tudatalattijába, gátolva ezekkel a későbbi – felnőtt kori kibontakozásainkat, lehetőségeinket. Ezek a beidegződések pedig képesek olyannyira átvenni az uralmat felettünk, hogy észre sem vesszük, amikor tulajdonképpen nem is mi – hanem az árnygyermekünk harcol egy – már felnőttként megélt szituációban.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!