A hangulatom én vagyok, avagy kisugárzásunkkal hogyan definiáljuk saját magunkat

Mostanában sokat játszom a mindennapokban a munkahelyemen. Nem pasziánzozok, nem is valami addiktív telefonos játékon lógok, mindinkább élő társasjátékozom. Tesztelgetem, hogy milyen hatással van az emberekre, ha épp pozitív vagy negatív a kisugárzásom. Így azt is tesztelem, hogy ennek következményeként milyen visszajelzéseket kapok, amiből én is táplálkozom. Ez vajon akkor azt jelenti, hogy a kapcsolatainkon keresztül magunkat is táplálhatjuk a saját energiánkkal?

Néhány hete azt vettem észre magamon, hogy minden napot egy általános demotivált hozzáállással csinálok végig. Felkelek, felöltözök, elkészülök, bemegyek a munkahelyemre, és ha történik is izgalmas dolog velem a magánéletemben, amit aztán kicsacsoghatok a munkatársaimmal bent, akkor is úgy adom elő a történetet, hogy abban találok valami rosszat. Régebben sokkal többen mosolyogtak rám, dicsértek meg, még bókokat is kaptam. Nem akartam elhinni, hogy ez attól változott volna meg, hogy felszedtem 3-4 kilót magamra. Hiszen nem csak az ilyen jellegű, hanem a személyiségemre vonatkozó visszajelzések is változtak.

Kíváncsi lettem, hogy mi történik, ha tudatosan másképp állok minden emberhez, minden történéshez a napom során? Mi lesz, ha mosolygok, amikor belépnek, ha kifelé is azt sugárzom, hogy jól érzem magam, jó napom van, örülök a jelennek?

A hangulatom én vagyok, avagy kisugárzásunkkal hogyan definiáljuk saját magunkat - - - kisugárzás, magabiztosság, önismeret,

Egyik nap elkezdtem lelkesíteni magam. A naplómba minden nap írtam egy motiváló idézetet, ami épp megtetszett az internetről, és leírtam minden nap valamit, amiről úgy gondoltam, hogy érdemes érte hálásnak lenni. Bátrabban öltözködtem a szekrényből, mert azt szajkóztam magamban, hogy fiatal vagyok, szép vagyok, nem csak az XS ruhamérettel rendelkező lányok érdemlik meg, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, ruháikban. Hullámosítottam a hajamat, és büszkén járkáltam egész nap a folyosón, irodáról-irodára. Az asztalomnál a melankolikus dalok helyett a kedvenc pattogós gyöngyszemeimet tettem be, vagy a kellemes, nyugtató darabokat.

Ezek a parányi változtatások egy más fajta atmoszférát alapoztak meg. Először az arcukon vettem észre valamit. Bejöttek, és egyfajta meglepődöttséget véltem felfedezni, aztán hirtelen mosoly ült az arcukra. Ezzel a metakommunikációs jelenséggel máris érzékeltem hatást. Amikor rossz kedvem van, nem vagyok vidám, rendszerint úgy vesszük fel még szavak nélkül a kapcsolatot, hogy távolságtartással, esetleg félelemmel tudnám jellemezni, ami az arcukra ül, ha közelednek. Nem tudják, hogyan közelítsenek, mitől lehet ilyen bús a tekintetem, hogyan kérjenek szívességet.

A minket körülvevő, és velünk bármilyen - akár csak szemkontaktust felvevő - kapcsolatot teremtő emberek a tükörképeink. Egy találkozás során a két élőlény között olyan kölcsönhatás jön létre, amelyet a két végpont köt össze, kettejük között lévő erővonal belőlük táplálkozik.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.