Talán egy filmben volt szó az időzítésről és megindította a gondolataimat. Vajon léteznek véletlenek? Vagy csak egy előre megírt koreográfia részleteiben játsszuk a szerepünk? Bárhogy is van, az időzítés rendkívül fontos tényező.

Egy találkozás akár másodperceken is múlhat. Éppen meglátjuk egymást a metrón, én kijövök a bolt ajtaján, ő éppen befelé igyekszik. Online térben egy véletlen kattintás is ismerkedésbe torkollhat.  Ezek a jó véletlenek, az ember úgy érzi, hogy jó időben van éppen a jó helyen és annyira elkapta a fonalat, hogy innentől már baj nem lehet.

Más esetekben mi magunk határozzuk meg a megfelelő időt. Vagyis, meghatározhatjuk, de nem mindig sikerül jól. Túl hamar vagy túl későn, az teljesen mindegy, a lényeg csak annyi, hogy eredménytelen a próbálkozásunk. Én elkéstem. Csúnyán elkéstem mindennel. 

Először azzal késtem el, hogy megosszam veled ami bánt. Próbáltam eltemetni, megoldani magamban, későn fogtam fel, hogy ketten vagyunk és veled együtt kellene megoldanom. Mire kinyitottam a szám, már rég összecsaptak a fejünk felett a hullámok és nem tudtunk felülkerekedni rajtuk. A bocsánatod kérésénél sem sikerült jól az időzítés. Amikor az ember túl keveset vár, még nem biztos, hogy meg tud bocsátani. A túl sok idő elhúzása pedig csak rögzíti a haragot és szintén semmit sem ér.

Nekem ismételten sikerült későn érkeznem ezzel is. Nyalogattam a sebeimet, dédelgettem az egomat és naponta elmagyaráztam magamnak, hogy miért is van igazam. Makacs voltam, akár egy gyerek aki inkább áll a sarokban de nem kér bocsánatot. Felnőtt viselkedésnek nem éppen nevezném, de mindannyian belefutottunk már ilyen helyzetbe. Nem tudtál szemet hunyni semmi felett. Így utólag érthető. Én voltam aki megmászhatatlan falakat emelt és pöffeszkedve, sértődötten néztem, ahogy képtelen vagy felvergődni rajtuk. 

• érzések időzítés lélekhangok pillanat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!