Mindenhol otthon : A történet ahol én kezdődöm, avagy az első lélegzet idegen földön
Beköszöntött az ősz és én is beköszönök vele együtt– mint egy ismeretlen idegen, aki mostantól „tollat ragad” ezen a platformon. Mesélek egy világról, ahol a homok tényleg aranyszínű, a nap pontosan este hatkor búcsúzik az égtől, és ahol az élet sosem áll meg – csak egy újabb ritmusban dobban.
Ismeretlenként érkeztem ebbe a felhőkarcolókból szőtt világba, ahol a múlt és a jövő egymásnak suttog, ahol a falakon lévő gyémántlapos órák mérik az otthontól távol töltött időt.
Ahogyan mesélek erről a csillogó világról, mesélek majd arról is, mit jelent búcsút inteni a hazának, ahova a szívem mindannyiszor visszahúz, akárhányszor csak elrévedek egy otthonról hozott „Budapest” feliratú kávésbögre felett vagy egy ismerős illat eszembe juttatja az eső illatát a Bartók Béla úton. Kiderült, hogy a gyökerek nem kérdezik, mikor jössz vissza — ők egyszerűen csak várnak. Csendben. Állhatatosan. Mint egy régi kabát a szekrényben, amit vétek lenne kidobni. Beszámolok majd arról, milyen egyedül lenni a gondolataiddal egy olyan földrészen, ahol a nyelv idegen, még csak meg sem közelíti a saját nyelved ritmusát, a színek harsányabbak, szinte már-már zavaróan és az otthont keresed minden eltévesztett köszönésben és a csillogó csempék visszatükröződésében, de egyelőre nem találod még a saját tükörképedet sem.
„Mert mindenhová magunkat visszük – még akkor is, ha épp menekülünk.” – írta Jeanette Winterson.
És talán ez az én történetem is: nemcsak a helyekről szól majd, ahol járok, hanem arról, hogyan találjuk meg önmagunkat újra és újra – minden távolságban, minden megérkezésben, minden szívdobbanásban, minden elrévedésben..
És az első lecke, amivel úgy döntöttem kilépek a magányomból és felvértezve indulok neki önmagam megkeresésének, az egy bakancslista elkészítése lett. Hiszen minden nőnek megvan a sajátos listája. Van, akinek egy Manolo Blahnik cipő az vagy csak egy nyugodt naplemente nézése a teraszon ülve. Én is elkészítettem egy ilyen listát és a jelenlegi első helyen álló elmesélésével kezdem a történetem.
„És egyszer csak”.. ott találtam magam és besétáltam a világ egyik legnagyobb akváriumába, az Abu Dhabiban található SeaWorld - be. Egy európai lány a Közel-Keleten, a legnagyobb forróságban, fókák és pingvinek társaságában.. Elképzelhetetlen, de még hihetetlenebb, hogy a legnagyobb katarzist nem a Burj Kalifa legmagasabb pontján vagy egy fenséges mecsetben, hanem egy akváriumban éltem át – de pontosan ez történt velem.
Azt hittem, a víz csak a koktélom alján érdekel – de ez más volt. Ott, abban az üvegfal mögé zárt, végtelen mélységben valami más történt. Végre csend volt. Csend, amit már régóta nem éreztem, hiszen amióta megérkeztem az emírségekbe, folytonos zajt hallottam, kívül és belül is egyaránt. De itt végre elcsendesült a világ, csak a víz morajlott, visszatükröződött mindenhonnan. Mindenhol kék volt, mindenhol víz terült el, míg a szem ellátott és én megpihenhettem ebben a kékségben. És valahogy úgy tűnt, mintha az a rengeteg víz nem is választana el a világtól — hanem végre összekötne vele és önmagammal is.
Számomra a fő szenzáció ez volt, ez a több emelet magas akvárium, melynek üvege mögött cápák, ráják és ezerféle színben pompázó halak úszkáltak. Ez az egész úgy tornyosult előttem, mint egy víz alatti székesegyház, mintha a párizsi Notre-Dame víz alá merült volna, és a szentek helyét bohóchalak vették volna át.
Képzeld el, hogy a cipőd talpa alatt nem aszfalt van és a fejed fölötti égbolt sem az ég színe miatt kék, hanem mert az óceán mélysége vesz körül. Képzeld el, hogy egy cápa figyeli, ahogyan iszod a kávéd vagy éppen fagylaltot majszolsz a fókákat nézve magad fölött.. Majd -2 fok lesz, kabátban és nagy pulcsiban állsz a lezárt ajtók előtt és egyszer csak pingvinek szaladgálnak és csúszkálnak körülötted – ők is kíváncsian néznek rád, mint egy furcsa lényre, akit talán még sosem láttak ilyen közelről. És mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, te csak sétálsz tovább és azon gondolkozol, lehetséges ez? Igen, minden abszurditás ellenére – lehetséges.
Ebben a világban, ahol a homok mindennek az alapja, ahol az élet teveháton kezdődött, most északi- és déli sarkot nyitottak a sivatag közepére és te testközelből megcsodálhatod ennek a teljesen távoli világnak a szépségét.
És akkor jöttek a fókák is. A kis vízi humoristák, akik valahogy jobban értettek a flörtöléshez, mint a legtöbb férfi, akivel valaha randiztam. Úgy suhantak el felettem, mintha emlékeztetni akarnának rá, hogy bárki lehet ilyen könnyed, ha nem cipeli, hanem lerakja a súlyokat, amelyekhez eddig ragaszkodott. Másik bejárathoz érve flamingó park tárult a szemem elé. Kecses tartásban, úgy, hogy egy balett művész is megirigyelné őket. Mintha maga Grace Kelly és Barbie egy testben keltek volna életre, csak tollakkal a testükön.
És ahogy ott álltam, egy flamingóval szemben, aki kecsesen egyensúlyozott a saját, törékeny valóságán, hirtelen rájöttem valamire: talán mi, emberek is épp ilyenek vagyunk. Gyakran billegünk – a bizonytalanságon, az álmainkon, a hétköznapok ingoványos talaján. Mégis: állunk. Rendületlenül. Néha remegve, néha magabiztosan, néha egy lábon, de állunk. És talán éppen ez az igazi elegancia az embereknél. Éppen ez az igazi élet, amit élnünk kell, akkor is, azért is, más világban, más országban, de ugyanazzal a szívvel, lélekkel, amit kaptunk, amivel születtünk.
Az első történetem nem egy plázában kezdődött és nem is egy mecset árnyékában.
Hanem ott, ahol a természet nem kérdezett, csak tükröt tartott, egy cápa pillantásában, egy flamingó egyensúlyában és abban a felismerésben, hogy még a legidegenebb és leginkább nem hétköznapi hely is lehet otthon, ha önmagad meséjét írod bele és önmagadra találsz benne.
De ez még csak az első fejezet volt.
Az utazás folytatódik új helyekkel, új arcokkal, új felismerésekkel és élményekkel. Minden történet egy újabb tükröt tart majd elém, és talán minden egyes állomás közelebb visz ahhoz az emberhez, akivé válni szeretnék ebben a zajos, de csodákkal teli új világban.
Tornyai Dorina
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez