A végén mindig rádöbbenünk, hogy csakis saját magunkra számíthatunk igazán
Kevés annál frusztrálóbb érzés van a világon, mint amikor szükségünk lenne valakire, de senki sincs mellettünk. Keresztülmenni nehéz helyzeteken teljesen egyedül nagyon nehéz és lélekőrlő. Ugyanakkor sajnos szembe kell néznünk azzal az igazsággal, hogy ebben az életben csak magunkra számíthatunk.
A csalódottság nem is elég kifejező és átfogó jelzője annak, amit ilyenkor érez egy ember. Azonban az élet ilyen szempontból magányos vidék és bármennyire is nehéz, de szembe kell néznünk egy hatalmas ténnyel, amelyet beismerni is fájdalmas: a cserbenhagyottság érzése ritkán szól a másik emberről.
Ugyanis amikor azt érezzük, hogy mások cserbenhagytak minket az a valóságban annyit jelent, hogy nekünk voltak elvárásaink olyan értelemben, hogy hogyan is kellene mellettünk állniuk. Az elvárásaink sodortak minket a csalódottság mezejére és ez fájó, ezt el kell ismerni. Ugyanakkor azt érdemes tudni, hogy mások sosem fognak olyan komplex képet kapni rólunk, mint amit mi látunk saját magunkról.
Csalódni kezdünk a környezetünkben lévőkben, mert a saját szeretet-definíciónkkal próbáljuk mérni azt, hogy ők mennyire szeretnek minket. És itt a hiba.
Ugyanis a szeretet és a törődés fogalma minden embernek sajátos és mást jelent. Így amikor a mi szeretetkifejezésünkkel akarjuk méricskélni a helyzetet, gyakran elveszünk a káoszban és ez által csak még csalódottabbá és kiégettebbé válunk. Arról nem beszélve, hogy teljesen felesleges is ez alapján megítélni, hogy mások számára mennyire vagyunk fontosak.
Muszáj megértenünk azt, hogy vannak, akik soha nem fognak pontosan akkor jelen lenni az életünkben, amikor éppen szükségünk lenne rájuk. Vannak, akik nem képesek kinyilvánítani a vigaszukat, holott akarnák, és mi el is várnánk, de számukra nem ez a szeretet-definíció. De ez közel sem jelenti azt, hogy számukra ne lennénk fontosak vagy ne szeretnének minket. És legkevésbé sem jelenti azt, hogy egyéb esetben ne tudnának számunkra olyan jól eső dolgot nyújtani, amire a lelkünknek időnként szüksége van.
Minél jobban kivetítjük reményeinket és elvárásainkat másokra, annál könnyebben okozunk saját magunknak szívfájdalmat. Fontos megérteni, hogy mind egyedül vagyunk végeredményben. És sajnos lesznek olyan élethelyzetek, amikor csakis magunkra számíthatunk. De nincs is ezzel semmi baj. Hiszen végtére is, mi vagyunk felelősek a saját életünkért. De ha eközben rájövünk arra, hogy valójában mennyi segítő kéz van körülöttünk, anélkül, hogy elvárásokat támasztanánk, akkor sosem fog minket csalódás érni ilyen értelemben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez