Akkor kerülsz legközelebb önmagadhoz, amikor egyedül vagy

Tudom, elnyűtt már a kifejezés, de tagadhatatlanul örök: az önismeret fejlesztéséhez a legtöbb esetben nélkülözhetetlen az egyedül töltött idő. Korunk kollektív nyomása miatt - hogy mindig, mindenáron kell valaki magunk mellé -, ezt sok ember nem éli meg. Nem töltünk egyedül időt, folyamatosan keressük a lehetőségét annak, hogy valakivel mindig legyünk, beszélgessünk, chateljünk, telefonáljunk.

Iszunk, eszünk, szórakozunk, járunk a városba, átmegyünk a barátokhoz, bulizunk, sokan még kutyát is vesznek azért, hogy ne kelljen azokat a bizonyos perceket és órákat önmagukkal tölteni. Mert az fájdalmas. Kívül van a komfortzónánkon, amikor elfognak az egyedülléttel együtt járó negatív gondolatok. Nehéz azzal mit kezdeni, amikor ülünk lakásban, és senki nem mond igent a programokra, mert a párjukkal vannak, gyerekük van már, vagy szimplán más barátokkal töltenek időt.

Kellemetlen egyedül lenni, mert ilyenkor rákényszerülünk arra, hogy magunkról tanuljunk. Nincs tankönyv, nincs szülő, nincs tanár, nincs egy szerelmi partner, akinek az életét élhetjük. A saját házunk tégláit kell megkeresni.

Ahogy minden új dolognak, élethelyzetnek, ennek is megvannak a maga szakaszai. Nem ilyen nehéz végig. Az elején kell egy picit a fogcsikorgatás, amikor azt érzed, hogy mindenáron kell az a program szombat este, hogy mindenképp fel kell hívnod ma valakit, vagy egyszerűen képtelen vagy derűsen megélni egy napot, ha abban senki más nem szerepelt, csak te magad.

Akkor kerülsz legközelebb önmagadhoz, amikor egyedül vagy - - - lélek, öngondoskodás, önismeret, önszeretet,

Nagyon nehéz, főleg azoknak, akik hosszú éveken át inkább a komfortosabb utat választották, és elkerülték ezt a nyugtalanító helyzetet. Sokfélék vagyunk, sokféle életúttal, ezért mindenki máskor tapasztalja meg ezt, ha egyáltalán lehetősége nyílik rá, vagy megadja magának. De megéri. Sok elvárást támaszt felénk a társadalom, győzzük magunkról levakarni a normákat: házasodj ekkor, legyen gyereked akkor, adott életkorban pedig már igenis rendelkezz bizonyos szintű szakmai egzisztenciával.

Ezek elhajítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megkezdd az utat a szabadság felé. Nem mondom, hogy egy pontig kell eljutni, és akkor “készen leszel”, onnantól nem kell ezzel törődni.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.