Úgy hiszem a sors minden embert vezetni szeretne, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint figyelni a jelekre és követni őket. Ha elhagyjuk a felesleges, szenvedést okozó köröket, amelyeket mi magunk hozunk létre, s nem teszünk mást, csak a nekünk kijelölt úton haladunk, az életünk jóra fordul. Azt vesszük észre, hogy a dolgok könnyen mennek, sikereket érünk el és minden sejtünkben érezzük: megtaláltuk helyünket a világban!

Diószegi Ádám életében sem történt ez másképp: az élet hívta, ő pedig követte a hívást, így lett belőle az ország legnevesebb, leghitelesebb jógaoktatója. Igaz történet következik!

- Már gyerekkoromban a világ működése foglalkoztatott – meséli. - Nagyon hamar elkezdtem olvasni, és ezzel párhuzamosan aggódni az életem alakulása miatt. Négy-öt évesen megismerkedtem a kisgyermek enciklopédiából a Naprendszer, a galaxisok, a világegyetem fogalmával, és sehogy nem tudtam összeegyeztetni az ott olvasottakat a szüleimtől hallott mennyország-történettel. Aggódtam a halálom miatt, hogy úgy lesz, ahogy anyukám mondta: a testem visszakerül az élet körforgásába, és más élőlényekben tovább élek majd, de nem vágytam erre. Teltek ez évek, egy vasárnapi ebédnél épp azon elmélkedtem, hogy a leves atomjai bejutnak a szervezetembe, és ha meghalok, a testem porrá válik majd ezzel együtt, s ez teljesen logikusnak tűnt. Aztán ahogy ezen tűnődtem, azt vettem észre, hogy képes vagyok megfigyelni a folyamatot, tehát él bennem valaki, aki mindent, ami velem történik, megfigyel. Megkönnyebbülve állapítottam meg, hogy amit meg tudok figyelni, az nem lehetek én, hát nem lehetek a testem. Aztán láttam, hogy a gondolataimat, az érzéseimet, a személyiségemet is meg tudom figyelni, hát az sem én vagyok. Szóval volt egy Diószegi Ádámom, akit megfigyeltem, s rögtön felmerült a kérdés: akkor ki vagyok én? Úgy döntöttem a van-ság vagyok. Évekkel később, mikor karatézni kezdtem, a mesterem megismertette velem a megvilágosodás, a csakrák, az aura fogalmát, és elindultam a spiritualitás világa felé, ám az igazi változást csak évekkel később a jóga hozta meg számomra.

18 évesen úgy döntöttem, hogy informatikus leszek. Az élet azonban nem támogatta az elképzelésemet, mert a filozófián kívül semmilyen tárggyal nem boldogultam. Ahányszor csak nekifutottam az iskolai elvárások teljesítésének, valami mindig közbejött, és a dolgok nem sikerültek. Aztán egyszer, egy hétvégi haveros buli alkalmával egy szórakozóhelyen láttam, hogy egy nagyon vékonyka fiú lányokkal szkanderezik - gondoltam majd én megmutatom neki, hát kihívtam. Jobb kézzel még ment a dolog, de a srác közölte velem, hogy balkezes, nyomjunk egyet bal kézzel is. Azzal már nem volt olyan egyszerű. Gondoltam, úgy járok el, mint Stallone az egyik filmjében, kifárasztom a srácot, és elkezdtem rángatni a karját. Óriási roppanás hallatszott, eltörött a karom... Másnap reggel a kórházban tájékoztattak, hogy mindig van olyan őrült, aki szkander miatt eltöri a karját, de ne aggódjak, begipszelik, gyorsan rendbe jövök. Sajnos három hét után újra operálni kellett, mert rácsavarodott egy ideg a beültetett rúdra, és az egész karomat fel kellett vágni. De ez a műtét sem járt sikerrel, s nagyon úgy tűnt, hogy teljesen lebénult a kezem. Fizikoterápiára küldtek, gyógytornára, a karom azonban továbbra is élettelenül lógott. Négy hónap után depressziós lettem. Az életem teljes káosz volt, s mivel racionális úton nem láttam az utam magam előtt, elmentem anyukám jósnő barátnőjéhez, amit amúgy túlságosan misztikusnak tartottam volna, de abban a helyzetben minden mindegy volt. Ő vett néhány mély levegőt, becsukta a szemét, és azt mondta, hogy a jövőmet mozgáskultúrával foglalkozó sport-oktatóként fogom tölteni. Hazasétáltam, s gondoltam, mielőtt belekezdek a kutatásba, megnézem, mi újság az iwiw-en (akkor még volt ilyen), de félreütöttem a billentyűt, és iwi-t írtam be helyette, ami az International Wellness Institute rövidítése. Ott rögtön feljött egy flash: jógaoktatás indul.

Akkor és ott kezdődött az én igazi utam. Jelentkeztem a tanfolyamra, és a sors úgy hozta, hogy forintra annyi volt a díja, mint az én árvasági segélyem. Hét közben diákmunkát vállaltam, hűtők hátsórészének összeszerelésével kezdtem, aztán a legó-gyárban raktam össze legókat, később tolmács lettem ugyanitt. A barátnőm ötlete volt, hogy költözzek fel Pestre, s a döntésemet csak megerősítette, hogy rögtön állást kaptam a Mandala Jógastúdióban. Az óráimnak gyorsan híre ment, így a keresetem hónapról hónapra növekedett, a többi pedig már történelem.

Megtisztelő számomra, hogy a workshopok alkalmával rengeteg elismerést-, és meghívást kapok. Folyamatos visszajelzést és biztatást jelent a jógázók szeretete és az elhivatottság, ahogy az óráimat látogatják. Egy ideje már saját workshopokat és táborokat tartok, egy népszerű blogot vezetek a Facebookon, ezen kívül írok és festek is.

S hogy mi lett a karommal? Természetesen a jóga százszázalékos gyógyulást hozott számomra is. A hatezer éves jógafilozófia pedig válasszal szolgált az élettel kapcsolatos minden kérdésemre. Ezek vezetnek tovább az úton, amely bőven szolgál kihívással, felfedezésre váró területtel, önmagam és az univerzum titkainak megismerésével.

• élet jóga mozgás siker sors

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!