Amikor nincs féltékenység
Azt hiszem a féltékenység alapvetően természet, na meg talán egy picit kor kérdése is. Jómagam úgy látom, ahogy telik az idő, az emberek egyre kevésbé hajlandóak olyan kapcsolatokban részt venni, ahol a hűtlenségnek akár a gyanuja is fennáll.
Nincs már türelmük a hülyeséghez, a játszmákhoz, az értelmetlen kiabálásokhoz – mondják – nyugalmat szeretnének, csendes, békés otthonba hazamenni munka után. De persze ez nem mindenkinél kor és tapasztalat kérdése, vannak, akik már nagyon fiatalon képesek féltékenység, és jelenetek nélkül végigcsinálni egy kapcsolatot.
- Ha azt gondolod, hogy a féltékenység a nagy szerelmek és a nagy szenvedélyek sajátja, hát tévedsz – mondja a barátnőm. Soha életemben nem voltam féltékeny típus, nem tudom megmondani, hogy miért, talán a természetem tehet róla, talán mert nincs bennem semmi fogékonyság a drámák irányában, a lényeg, hogy velem nem esett meg ilyesmi - mondja. Ha jobban belegondolok a részletekbe, azt kell, hogy mondjam, jót tesz egy kapcsolatnak – legalábbis azoknak, amelyeknek résztvevője voltam – ha kimaradnak belőle ezek a viharos jelenetek. Például azért, mert ha hagyod élni a másikat, ha nem hívogatod, nem tesztelgeted, nem kémkedsz utána, te magad is nyugodt leszel, mert a figyelmed nem jár folyton valaki máson, aki nem te vagy, és így tudod a saját életedet élni. Aztán jót tesz a párod barátaival való kapcsolatodnak is! Tapasztalatból mondhatom, hogy a barátai nagyon kedveltek, amiért nem hívogattam és nem kértem számon a pasimat, amíg velük volt. Kifejezetten örültek, hogy engem nem kellett riválisuknak tekinteni. Életem minden kapcsolatánál játszott az élni és élni hagyni szlogen, ami jó hatással volt a közös életünkre.
Aztán még egy dolog, amivel azok, akik folyton a másikon lógnak és birtokolni próbálják azt, nem számolnak: ha a másik olykor elmegy, és másokkal élvezi az életet (legyen az egy focimeccs vagy haveros sörözés) megtapasztalod azt a nagyon fontos érzést, hogy milyen az, amikor a másik hiányzik. Ez pedig még értékesebbé teszi azokat az órákat, napokat, amikor együtt vagytok. Nem mondom, hogy ennek a hozzáállásnak nincs hátulütője, ennek is van.
Igaz, hogy az én életemben nem voltak drámák, féltékenységi jelenetek, de volt helyettük más. Ugyanis az én elfogadó, megengedő viselkedésemet sokszor úgy értékelték, hogy engem nem érdekel a másik. Mivel én nem lógtam a másik nyakán a fülébe lihegve, hogy: szeretlek, hiányzol, maradj velem, stb… ezért ez gyakran összezavarta a férfiakat. Ha szóba hozták a kérdést, én mindig ugyanazt válaszoltam: nekem nem természetem szavakkal, vallomásokkal kifejezni a szerelmemet, hozzám sokkal közelebb állnak a tettek. Például hogy egy finom vacsorával várom a páromat, vagy valami olyan figyelmességgel, amiről tudom, hogy jól esik neki, hogy vágyik rá, számomra ez a szeretet.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez