Sokan küzdenek azzal, hogy bár van édesanyjuk, ott volt mellettük fizikailag, de érzelmileg mindvégig távol volt. Nem nyújtott igazi megnyugvást, vigaszt, védelmet, biztonságot, melegséget, nem tudott ráhangolódni a gyermeke valódi szükségleteire.
Lehet, hogy megtett minden tőle telhetőt és igyekezett, valami esszenciális mégis hiányzott: az a fajta érzelmi biztonság és közelség, ahol valóban látnak és megtartanak minket: látják, miben vagyunk ügyesek, tehetségesek, miben kevésbé, és megerősítik, bátorítják a kibontakozásunkat. Mint amikor egy magot elültetnek, öntöznek és kivirágzik. Ennek hiányában viszont elképzelhető, hogy még mélyebbre húzódik a földbe, és elsorvad, nem lesz belőle virág.
Az anya érzelmi távolságtartásának sok oka lehet, de ez mindenképpen róla szól. Lehet, hogy vannak feldolgozatlan traumái, esetleg mentálisan nem egészséges: depressziós, pánikbeteg vagy más betegsége van.
Aki gyerekként azt tapasztalja, hogy anya érzelmileg távol van, nem elérhető, annak a lénye mélyén magány és elhagyatottság van. Azt tanulta meg, hogy nem fontos igazán, neki mire van szüksége, mire vágyik, hogy érzi magát. Gyakran vonja le azt a következtetést probléma esetén, hogy vele van a baj, ő a hibás. Folyton azt gondolja, hogy valamit alakítania, változtatnia kell magán ahhoz, hogy „elég jó legyen”, mert önmagában, önmagáért nem szerethető.
Azt veheti észre, hogy túlzottan maximalista, igyekszik mindenkinek megfelelni, soha nem hibázni, és túlságosan éhes mások figyelmére, dicséretére, megerősítésére. Ha ezt nem kapja meg, úgy érezheti, hogy megsemmisült, nem méltó a szeretetre, nincs helye a világban. Belecsúszhat függőségekbe, legyen az szerfüggőség vagy társfüggőség: a külső szer vagy ember ugyanis ideig-óráig elfedheti a lénye mélyén lévő magányt.
Az anyahiány, önszeretethiány abban is megmutatkozhat, hogy elveszítjük a kapcsolatot az értékeinkkel és a szükségleteinkkel. Elbizonytalanodhatunk abban, hogy értékesek vagyunk-e, miben vagyunk tehetségesek, és talán azt sem tudjuk, mire van szükségünk valójában. Nehezen hozhatunk döntéseket, akár olyan kis dolgokban is, mint hogy mit ennénk, mit kívánunk, esetleg nem merünk belevágni új dolgokba.
Elveszíthetjük az önmagunkba vetett hitünket, a bizalmunkat az életben, a világban. Vagy túlságosan ráfeszülünk dolgokra, vagy túlságosan ráhagyatkozunk valaki másra. Nincs meg az az érzés, hogy van valaki, akire számíthatok: aki megtart, ha eldőlnék, vagy felsegít, ha elesnék, ugyanakkor hagyja, hogy elessek és tapasztaljak, felfedezzem magam és a világot. Ha anyánkkal nem tudott létrejönni igazi, mély kapcsolat, biztonságos kötődés, akkor önmagunkkal is elveszíthetjük a kapcsolatot.
Ha neked is ismerősek ezek az érzések, egy nagyon fontos dolgot megtehetsz magadért. Ismerd meg, mi van a belső világodban! Találkozz a hiányaiddal! Ismerd el őket! Ezáltal magadat is elismered, és megerősödik a kapcsolatod saját magaddal. Megtapasztalhatod, hogy számíthatsz magadra, fontos vagy magadnak. Ez erősíti az önmagadba és a világba vetett bizalmadat. Visszaszerezheted a kapcsolatot az erőddel, a bátorságoddal, a belső hangoddal. Otthonra találhatsz az életedben, megtalálhatod a helyed a világban.
További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez