Az én testem, az én döntésem
- 2026. május 18.
-
Vörös Eszter
- Komment
Sokan bántanak, nem értenek; a szüleim képtelen elfogadni a döntésemet. Mások úgy gondolják, hogy csak arról van szó, hogy nem jött még el az ideje, de a hátralévő pár évben még nagy valószínűséggel megváltoztatom a véleményem. Ki kell, ábrándítsak mindenkit: az én testem, az én döntésem. Arról nem is beszélve, hogy ez a világ már nem alkalmas a gyermeknevelésre. Mikor 6-8 éves gyerekeket látok okostelefont nyomogatva az utcákon, tizenéveseket árulni magukat a világhálón; gondolkodni, és egyáltalán élni képtelen pályakezdőket az állásinterjúkon, akkor csak még határozottabb leszek az elhatározásomat illetően. Nem is beszélve a sok zátonyra futott házasságról, a megélhetési gondokról, és arról a hatalmas felelősségről, amihez nincsen fogható. Megvethetsz, de be kell vallanom, hogy sokkal spontánabb típus vagyok, minthogy meghozzak egy életre szóló, felelőtlen döntést társadalmi nyomásra, tovább súlyosbítva az ország helyzetét. Mert a nevelésben nagyon észnél kell lenni, és én nem vagyok rá alkalmas. Ahogyan a legtöbb szülő sem, csak úgy csinál mintha, és majd csodálkozik, hogy ha a gyerekéből bűnöző lesz vagy érzelmi analfabéta.
A mai világban nincs meg az az idő, a környezet, az a békesség és józan ész, amivel a gyerekedből egy kiegyensúlyozott, értelmes, jóindulatú felnőtt lehet. Mert miért is lenne az? Ezek a dolgok már elavultak, értéktelenek.
Tisztában vagyok vele, hogy idős koromban, ha már esetleg Erik sem lehet mellettem, megbánhatom a döntésemet, de mi van, ha azt bánnám meg, hogy gyereket szültem? Ugyanolyan súlyos probléma, egyikből sincs visszaút, viszont van egy nagy különbség: míg előbbiben csak maximum én sérülök, utóbbival megkeseríteném a másik életét is. Nevezhetsz önzőnek, felületesnek és meggondolatlannak, de én boldog vagyok így nőként, nem pedig anyaként.”
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez