Egy felmérés szerint a HR-esek 93%-a úgy nyilatkozott, hogy előbb venne fel egy „normális súlyú" jelentkezőt, mint egy túlsúlyosat. Valóban ennyire dominál a súlykérdés, a testünk kinézete a 21.században?

Sosem értettem egyet azzal, hogy csak és kizárólag a súlykérdés dominálhat egy-egy adott szituációban. Ne a súlyod döntse el, hogy mennyire vagy szép, hogy mennyire lehetsz jóba önmagaddal. Ne a súlyod alapján ítéljenek meg a többi emberek, és amblokk az egész társadalom. Ne a súlyod döntse el a személyiséged. A súlyodon egyrészt lehet változtatni, de mi lenne, ha inkább önmagadat fogadnád el úgy, ahogy vagy? Klisékkel remekül lehet dobálózni, de abszolúte igaz az, hogy a feltétel nélküli szeretetnek a legfőbb kulcsa, önmagad elfogadása.  Hányszor volt olyan felismerésed/rádöbbenésed, hogy, amikor teljesen rendben volt magadban minden, egy szemernyi rossz gondolat sem volt a fejedben, akkor a külvilág is túl békésnek és tökéletesnek tűnt? És hányszor volt olyan, amikor ballábbal keltél fel, vagy éppen hatalmasat csalódtál, vagy egyszerűen csak felcseszték az agyvized, amikor egyszerűen semmi sem akart összejönni és a tükörbe nézve is azt láttad, hogy mennyire ronda és kövér vagy és amúgy is? Nos, ezek a negatív ballábbal kelések hosszútávon károsak a szervezetedre, és károsak a tudatodra: elhitetik veled, hogy kövér vagy, hogy nem felelsz meg a társadalomnak, hogy nem érdemelsz meg semmit sem, és ha elhiheted magaddal ezeket, akkor be is fogod vonzani. Nem fogod megkapni azokat a lehetőségeket az élettől, amiket éppen a sors neked szánt. Nem fogod tudni kiélvezni az élet apró örömeit, ha azon görcsölsz, hogy kinek és minek feleljél meg. Igen, nagyon jó dolog bókokat kapni, de nem kapaszkodhatsz beléjük. Nem függhetsz attól, hogy mások milyennek látnak, vagy milyennek gondolnak éppen.

Ha jól vagy, a kisugárzásodban is meg fog mutatkozni, és akkor halál mindegy, hogy 40 kilós vagy-e, vagy éppen 90. Ha ragyog a szemed az elégedettségtől, a magadban bízástól, az élet szeretetétől, akkor az egész lényed ragyogni fog. Ha ragyogsz, ha elfogadtad azt a testet és lelket, ami te vagy, akkor nem a súly fog dominálni, ha rád néznek, hanem az lesz mindenkinek az első gondolata, hogy szeretnek a társaságodban lenni, mert megnyugtató és pozitív személyiség vagy. Akkor egy HR-es sem a kinézetet fogja nézni, hanem azt a békét, ami belőled sugárzik. Tehát, önmagad vagy az, aki tehet arról, hogy a világ éppen hogyan gondolkodik rólad. Ha önutálat van benned, ne várd azt, hogy észrevedd a szeretetet és a jóságot a többiek szemében. Ha önutálat van benned, akkor ne a többieket hibáztasd, mert éppen képtelenek ott lenni melletted. Nem ők képtelenek rá, ők nem változtak semmi, te vagy az, aki éppen lezártad a „kapni” ajtón máskor bezúduló fényt. Magadnak tegyél fel kérdéseket a tükör előtt, és ne a többieknek. Vagyis először magadnak, aztán úgyis jön a többi kérdésre az addig megválaszolhatatlan válasz.

Igen, a súly nagyon is dominál, de csak akkor ez a főprioritás másoknál rólad, ha saját magadat nem fogadtad (még) el. Ha minden harmadik gondolatod egy újabb fogyókúrás recept, vagy, ha eldöntöd a ruhákat nézve a boltokban, hogy egyetlen ruha sem állna jól neked, és inkább önmagadat hergeled ahelyett, hogy fel mernéd próbálni, ami éppen megtetszik. És mi a magyarázat? Hogy úgysem állna jól neked, mert eleve a vékonyabbaknak sokkal jobban állna, és amúgy is, hogy nézel már ki. Hogy néznél ki? Gyönyörűen.

Az vagy, amit belül hiszel magadról; amit belül gondolsz önmagadról. Az az elfogadás vagy, ami már megtörtént saját magadban; az a feltétel nélküli szeretet, ami önzetlenül egyre mélyebben kicsirázott benned, és virágokat szórt a többi emberre.

A többi ember a saját lelkiállapotod kivetülését látja rajtad: a tekintetedben, a viselkedésedben, a szavaidban, a testállásodban. Ahogy te is a másik lelkiállapotát látod. Ferde tükör is egyben: azt látod, ami magadban van, és mégis a másikat.

Mióta nem érzed jól magad a bőrödben?
Mikor volt utoljára az a pillanat, vagy időszak az életedben, amikor azt érezted teljesen őszintén, hogy „na, most a jó”?
Ki volt utoljára, aki megdicsért?
Magadat mikor dicsérted meg utoljára, és miért?
Mit gondolsz a mások által kimondott bókokról? Elhiszed nekik, vagy elraktározod, hogy csak jófejek akartak lenni veled, de nem gondolták komolyan?
Milyen volt a gyerekkorod? Mertél önmagad lenni, vagy inkább visszahúzódtál?
Mi a legnagyobb trauma az életedben, ami még mindig hatással van rád?
Mit tettél a traumák feldolgozásáért?
Mit tettél az önismeretért?
Mennyire vagy türelmes magaddal szemben?

Csak pár kérdés egy kávé mellé Neked.  

• önelfogadás önismeret önkép

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!