Brutális karambol a Szív-pályán

Várom, hogy történjen valami. De azt nekünk kell megcsinálni, nem? Mármint a történéseket. Fekszem az ágyon, alig bírok felkelni, a fejem hasogat, a lábam meg tiszta ólom. A biocsöves szolárium melegére gondolok. Ott, ha lehunyom a szemem, akkor is világos van. Milyen jó lenne, ha átjárna most a fény.

A Pharao Sun lenn van a sarkon. Ahhoz, hogy hozzájussak az élményhez, fel kell öltöznöm, és le kell mennem az utcára az emberek közé, de mindenek előtt ki kellene másznom az ágyból. Sokszor még az is nehezemre esik, hogy a konyhában lévő kávégépig elmenjek. Ilyenkor azon gondolkodom, vajon depressziós vagyok-e, de ezt a gondolatot gyorsan elvetem. Hogy is lehetnék depressziós, hiszen mindenem megvan. Szép új lakás, fényes karrier, kielégítő fizetés, rajongók, akik imádnak, mit akarhatok még? Karcsú és mutatós vagyok különösebb erőfeszítések nélkül. Sem vastag sminkre nincs szükségem, sem kondibérletre. Képtelen vagyok meghízni, képtelen vagyok sokat enni ugyanis. Negyedannyi adagokat fogyasztok, mint a barátnőim, akik ugyan megrendelik a fogyókúrás termékeket, napközben viszont bemenüznek a Menzán. Nem bírom nézni, ahogy esznek. Ilyenkor elgondolkodom, hogy ez vajon szintúgy a depresszió jele lenne, hogy már az ételt sem kívánom? A szép új lakásomban, aminek profi a szigetelése, pedig fázom. 26 és fél fokra van állítva a fűtés, de dupla takaróval alszom. Félek éjszakánként, mindenféle szellemet képzelek a szoba elé, bár tisztában vagyok vele, hogy mindez csak képzelet. Talán a halál ólálkodik odakint, attól tartok.

Tudod, akit egyszer megérintett a gondolat, hogy az életnek akár gyorsan vége is lehet, az máshogyan fekszik az ágyban, de nappal is másképpen tekint a világra. Észrevettem, hogy nem bírom a zajos társaságokat. Zavar a zene is, és zavarsz te is, amikor üzenetet írsz Facebookon. Mégcsak véletlenül sem telefonálsz, túlságosan belekényelmesedtél a közösségi háló nyújtotta kellemes opciókba. Büszke vagy a legújabb munkádra, de szerintem egy öntelt alak vagy, aki elszállt az "alig sikerektől" is. Büszke vagy arra, hogy Amerikában tanultál, de véleményem szerint kitörölheted a külföldi diplomáddal, ha nem vagy alázatos. Amikor alkalomadtán együttvacsorázunk a kedvenc helyeiden, akkor mindig eszembe jut nagyanyám, meg a konyhája, amiben olyan rettenetesen finomakat főzött. Sötét kis konyha volt, abból nyílt egy hangos és nagy nappali. Decemberben oda állítottuk fel a karácsonyfát is. Minden vasárnap ott időztünk anyámékkal, és segítettünk neki sütni-főzni. Büszke vagy a gourmet éttermeidre, meg a tv-ből ismert szakács barátodra, de egyik se tudott soha olyat mutatni, mint a nagyanyám. Serényen bólogattam, mikor kihívtad az asztalunkhoz Massimot, aki hosszasan elkezdett dumálni a bor és az étel kapcsolatáról. Széles deréköv volt aznap rajtam és szűk ceruzaszoknya, majd felrobbantam a vacsorától, de egyenes háttal ültem és tettettem, hogy jól vagyok. Alig volt zene a helyen, nem lehetett röhögni, éppen ezért az övet sem dobhattam le magamról, pedig megkérdeztem tőled, mit szólnál hozzá, ha levenném, mert azt hiszem, rosszul vagyok. Szigorúan néztél vissza, és megkértél hogy viselkedjek. Majd Massimonak is az új amerikai projectedet ecsetelted, amitől mégjobban felfordult a gyomrom.

Azt hiszem az öv a kapcsolatunkat jelentette. Fojtogattál verbálisan, és én túl hülye voltam ahhoz, hogy észrevegyem, egészen addig a pillanatig. A fejemben járt nagyanyám, akit egész életében erős és határozott asszonynak ismertem. Az alázatot tőle tanultam. A konokságot is. Te nem tanultál semmit a nagyanyádtól, András. Kortyoltad a Chiantit és bólogattál az olaszra, akkor vettem észre, hogy affektálsz. Pedig például te is lehettél volna, akivel természetes minden, aki el bírja képzelni azt a világot, amiből én jövök. De életútjaink pályája olyan félelmetesen messziről ütközött egymásnak, hogy nem lehetett maradandó sérülések nélkül megúszni ezt a brutális karambolt.

Szentesi Éva - Rúzs és Tükör

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szentesi Éva

Négy évvel ezelőtt kezdtem el írni a Rúzs és Tükör nevű blogom, amelynek kapcsán lehetőséget kaptam a Style.hu-nál egy külön rovat vezetésére. Később főszerkesztővé léptem elő, mely pozícióban 2015 januárjáig tevékenykedtem. Jelenleg szabadúszó vagyok, a Stylemagazinnál állandó szerzőként vagyok jelen. Szerzői védjegyem alatt új rovatot is írok, melynek címe: Négy nő. A Négy nő egy folytatásos webregény. A nők mesélnek, mi pedig megismerünk általuk életeket, fájdalmakat, és örömöket. Őszinték, nem titkolják gyengeségeiket és gonoszságaikat, hiszen olyankor beszélnek hozzánk, amikor nincs rajtuk az álarc, vagy nem bújnak felvett szerepeik mögé. Ilyen lenne az, ha belelátnál a barátnő vagy a szomszéd asztalnál ülő kollegina fejébe. A webregényen kívül társadalmi jelenségekkel, párkapcsolati kérdésekkel, férfi és nő viszonyáról publikálok még, illetve divatról szubjektíven.