'Csak le a fejjel.' - A komplexitás fontos!

Miután a planétánk újabb kört rótt a csillaga körül, és mindőnknek voltak újabb lehetőségei tapasztalatokkal felvérteznie magát fuldoklásból és kétségbeeséssel kevert hányingerből az elmúlt esztendő csodái és a következő boldog esztendő extatikus ujjongásra késztető gazdasági előrejelzései hallatán, az úgynevezett pihenés/feltöltődés időszaka csapott le ránk.

A legtöbbek esetében ez alatt egy jól fésült gasztronómiai szőnyegbombázást kell érteni. A feltöltődés sokak számára szó szerint értendő. Gégefedőig. Szívlapáttal tömött gyomor. Sok ismétléssel, mint egy fordított cardio edzés. A gyomorsav úgy jó, ha a torkodban érzed. És közben mindenképp kapcsolódjon hozzá egy kis szégyenérzet, az elhízástól való rettegéssel keveredve. A komplexitás fontos!

Vicces gondolat, hogy Jézus születését - aki mellesleg igen puritán és egyszerű életet választott, és erre ösztönözte a hozzá tartozni vágyókat is - mindenféle mértéket nélkülöző zabálássál és a külsőségek totális túlhangsúlyozásával illik megünnepelni.

'Csak le a fejjel.' - A komplexitás fontos! - Mindent egymásért - - életszemlélet, újév,

De ilyen ez. Furcsán hangulatos téboly. Ahhoz, hogy pozitívak tudjunk lenni, időről időre ki kell tudni nevetni magunkat. De mit nevetnénk ki, ha még magunknak sem adnánk rá okot, hogy egy jóízűt röhöghessünk?

Szóval ahogy a Sorstalanság című regényben a főhős fiú, Köves Gyuri öreg szomszédja mondogatta, nem kis iróniával meghintve: "Csak le a fejjel, és ne veszítsük el a csüggedtségünket!"

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kántor István

Nem vagyok Krúdy. És Bukowski sem. Habár mindketten szerették a hagyományos és kissé avítt vendéglátóhelyek szolgáltatásait más és más korokban és földrajzi egységben, egy dolog mégis összeköti őket. Na jó, kettő. Az egyik, hogy mindkettejüket szeretem. A másik, hogy vákuumszerűen magába rántó egyszerűséggel és mélységgel élték meg a zsigerien emberit, és ugyanígy adták is vissza. Ilyen vagyok én is. Néha karcos, olykor kicsit gyermeki, máskor talán keményebb. Ez mind igaz rám. És hogy mit fogok közölni, majd adja a stílust. De egy bizonyos: a véleményemet, gondolataimat nem szándékozom megfeleltetni valami előre gyártott elvárás-halmaznak. Írok filmajánlót, gyerekkori sztorikat, vagy csak reakciókat a körülöttem veszett zajjal dübörgő világ hangjaira. Férfi vagyok. Közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz. És közelebb az éghez, mint a földhöz. És amíg vannak szárnyaim, egy-két lehulló tollamat a tintába mártom...