Erős és független nő / pasi / varrógép vagyok

Remek. Az erőd és a függetlenséged a világon semmit nem ér, ha azt nem állítod valami nálad nagyobb jónak vagy célnak a szolgálatába. Mindez zéró értékkel bír, ha csak önmagáért, a kijelentés lehetőségéért posztol egymagában, mint egy pöpec módon működő, de kihasználatlan szélturbina a sivatag közepén, aminek sehová sincs becsatornázva a generált energiája.

Hogy azt mondhasd, nincs szükséged férfira, nőre, mert te egyedül is megállsz a lábadon? Ez egy szimpla ellenállás. És mi a célja? Ha magadnak akartál bizonyítani, ez a mondat el sem fogja hagyni a szádat.

Vagy egyszerűen csak felültél a korszellem áramlatára, és hiszel is neki, amíg nem érzel rá: önmagában ennek nincs értéke. Ha ezt hangoztatod, azt jelzed, valójában nem állsz készen kapcsolódni, vagy lélekben mindig egyedül maradsz, mert csak egy szintjét, egy rétegét kapirgálod annak, amitől félsz. Annak, hogy amennyiben kapcsolódsz, függeni fogsz. És tőled is függeni fognak. Mert ez lényegi része ennek az egész mateknak.

Erős és független nő / pasi / varrógép vagyok - - - erősnek lenni, önismeret, öntudat,

Kölcsönösségen és megállapodások garmadáján nyugvó, kimondatlanul ellenjegyzett szerződések sora, amik talapzatot biztosítanak egy otthon felépítésére. Nem házról beszélek, hanem egy állapotról, aminek következménye lehet egy hely is. De amíg nem fogadod el, hogy ehhez szükséges alapvetéseket elfogadni, amelyek évezredeken át főttek egységgé egy üstben, hanem megtagadsz minden értéket is a rossz hozadékokkal együtt, és csak a korszellem viharaiban lecsapódott pára cseppjeit hiszed az igazság egyedüli vizének, akkor semmit nem fogsz érteni.

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kántor István

Nem vagyok Krúdy. És Bukowski sem. Habár mindketten szerették a hagyományos és kissé avítt vendéglátóhelyek szolgáltatásait más és más korokban és földrajzi egységben, egy dolog mégis összeköti őket. Na jó, kettő. Az egyik, hogy mindkettejüket szeretem. A másik, hogy vákuumszerűen magába rántó egyszerűséggel és mélységgel élték meg a zsigerien emberit, és ugyanígy adták is vissza. Ilyen vagyok én is. Néha karcos, olykor kicsit gyermeki, máskor talán keményebb. Ez mind igaz rám. És hogy mit fogok közölni, majd adja a stílust. De egy bizonyos: a véleményemet, gondolataimat nem szándékozom megfeleltetni valami előre gyártott elvárás-halmaznak. Írok filmajánlót, gyerekkori sztorikat, vagy csak reakciókat a körülöttem veszett zajjal dübörgő világ hangjaira. Férfi vagyok. Közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz. És közelebb az éghez, mint a földhöz. És amíg vannak szárnyaim, egy-két lehulló tollamat a tintába mártom...