Ez az én testem, az én döntésem

Több mint tíz éves múlttal rendelkező keményvonalas diétázó/ életmód keresőként, szerettem volna megosztani tapasztalataim a diéta kultúra rögös ösvényei mentén. Az elején fontos tisztázni, hogy a legtöbb ilyen program kizsákmányol, tönkre teszi, leharcolja a testet és lelket.

Keto, paleo, 90napos, intermitten fasting, plant-based és még sorolhatnám mennyiféle különböző kecsegtető megoldással próbálja a diéta kultúra és fitness iparág ránk sózni a megváltást kínáló termékeiket és követendő szemléleteiket. Egy életstílus, hovatartozás ígéretével erősítve azt a felfogást miszerint az egyén nem képes érezni és eldönti mi jó, személy szerint neki.

Az alapja ennek sajnos igaz. Hiszen oly mértékben vagyunk távol a testünk és lelkünk ezáltal önmagunkkal való kapcsolatunktól, hogy valóban nem tudjuk helyesen értelmezni jelzéseink. Másoktól összeollózott trendek, megmondóemberek nagy szavai határozzák meg önmagunkról alkotott képünk, valamint a tetteinket. Ezt kihasználni viszont káros, az egyén életében egyáltalán nem a megoldáshoz közelvivő irány lesz. Mások viszont nagyon jól megélnek majd belőle. Az egyik fontos alapvetés, hogy testet és lelket egyaránt szemlélni kell. Olyan nincs, hogy valaki véletlenül szed fel 20-30 kiló felesleget. Annak nem kizárólag a helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód az oka. Az életmódra adott kezelési útmutató csak tüneti kezelés.

Ahogyan maga a túlevés is sokszor egy tünet, valami mélyebben rejlő problémára. Ilyenkor elkerülhetetlen a dolgok mélyére ásni, ha az ember nem egy pillanatnyi változást szeretne , mágikus "diéta-pirula" formájában. Az érzelmi evés egy létező és nagyon is elfogadható dolog. Az ember elsők között az ételhez nyúl mikor "önjutalmazásról" beszélünk. Az étel betölthet ilyen szerepet, amikor éppen stresszes napunk van, vagy szerelmi bánatunkban a fagyisdoboz mélyére nézünk. Akkor van baj ha túl nagy, fel nem oldott érzelmek /traumák állnak a háttérben , mert ezekre bizony nem lesz elegendő egyszer-egyszer jutalmazni magunk. Ilyen hosszabbtávú, a probléma elfedésére használt jutalmazás következménye a kóros elhízás. Erre egyetlen periodikusan működő diéta sem lesz megoldás. Tapasztalatból mondom, Csináltam ezt évekig.

Ez az én testem, az én döntésem - - - elfogadás, étkezési szokások, étkezési zavarok, fogyókúra, önismeret, testkép,

A válasz pedig nem abban rejlett, hogy a testem elromlott és meg kell javítani vagy, hogy a társadalom által kedvelt címkéket aggatva magamra : Lusta vagyok, mert hát a kövér ember az lusta is, meg akarat gyenge is..(NEM) A válasz mindig az egyénben és a személyes élettörténetben keresendő. Vannak emellett olyan alapigazságok is, amik mellett nem szabad elmenni. Az önsanyargatás, testünk - lelkünk megerőszakolása nem kiút semmilyen helyzetből. Az rövidtávon hozhat akár nagyon látványos eredményt is, de egy biztos: nem lesz tartós. És a lelkünk is egy kifacsart rongy lesz a végére. Amennyiben semmilyen felderített, igazolt betegség vagy ételintolerancia nem áll a hátterében, Miért kellene grammokra kiszámolva, megfeszülten élnem a mindennapjaim? Tegyük fel, hogy az értékpiramisunk csúcsán nem kizárólag a külső megjelenésünk áll, mindinkább a teljes külső-belső egyensúlyunk. Ebbe sokkal több önmunka és figyelem van, és valóban nehezebb is. mint mikor XY celeb megmondja a tutit és nem kell gondolkodnunk magunktól. A sportban valamint az étkezésben egyaránt kizárólag a belső intuícióinknak kellene figyelmet szentelnünk. Mozogni/enni nem büntetés vagy egy ütemterv mentén működő belefeszülés.

Az ember észre sem veszi, hogy sokszor azért fektet irracionálisan nagy hangsúlyt ezen területekre, mert valójában azt érzi semmi más felett nincs kontrollja az életében. Intuitív módon létezni felemelő és szabad. Tudni, hogy semmiféle szankció nem vár rám, amiért azt és annyit fogyasztok amit kívánok, valamint megértés nem pedig támadás vár rám önmagam felől. Mindez pótolhatatlan érzés. És csodák csodájára, ha megtanultuk helyesen értékelni belső jelzéseink, már nem is kívánunk annyiszor bizonyos típusú ételeket, akkor mozgunk, amikor az valóban hatékonyan fog hatni, nem pedig mikor "muszáj" mert elő van írva! Akkor elmaradhat a "csalónap" a "bűnös-élvezet" megbélyegzés. Hiszen pontosan azzal csalok és hazudok magamnak, ha nem a saját életemet élem a saját testemmel. Bízhatok a testemben, hiszen sokkal okosabb, mint a fejemmel sokszor gondolnám. Tudja mikor mi a jó nekem, csak nem könnyű hinni és átengedni a gyeplőt.

Nem könnyű, nem akarni. Pedig megéri. Pont azért vannak olyan extrém magaslatok és mélységek az ember étkezésében, mert sosem egy megengedő egyensúly központú életmódot él, hanem megvon, kiiktat, elutasít. Persze, hogy a szervezet megborul és sóvárogni fog egy idő után. Amint rájövünk, hogy semmi nem tilos, nem is biztos, hogy lesz igényünk bizonyos ételcsoportokra az életünkben. A kulcs a természetesség. A saját érzéseim lekövetése, megfigyelése és az ebben való finom hullámzás. Biztosak lehetünk, hogy a testünk tudni fogja mi a lehető legjobb nekünk.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!