Férfiszemmel: Mennyit számít a külső?

Áh, a külső nem olyan lényeges” - mondja egyik. “Ha megismered a másikat és vonzani kezd, onnantól nem az számít, hogy néz ki az illető” - teszi hozzá a következő. “Az a fontos, milyen ember, a külső csak másodlagos” - jegyzi meg a harmadik.

Olyan sokszor hallani ezeket a mondatokat. Bizonyos fokig egyet lehet érteni velük, nem? Mert óriási jelentősége van annak, mi tükröződik egy személy bensőjének széles gyöngyvásznán. De ha tényleg nem számít, ha ez jelentéktelen, miért pörög olyan eszeveszett módon a szépségipar? Mi okból költenek az emberek világszerte dollármilliárdokat szépségápolási szerekre? Miért járnak fodrászhoz, borbélyhoz, körmöshöz, jógázni, sportolni, vagy ruhák tömegeit felvásárolni? Miért illegetik magukat a tükörben? Ha párválasztásra kerül a sor, sokan arról beszélnek, hogy a külső nem számít, de a cselekvés egészen mást mutat. Van másik véglet is, ahol és aki számára csak a külső számít, de most ebbe nem megyek bele. Az egy másik etap lehetne.

Férfiszemmel: Mennyit számít a külső? - - - férfiszemmel, külsőségek,

Óriási jelentősége van, hogy tudtok-e jókat beszélgetni a másikkal, egyeznek-e a gondolkodásmódbeli szintjeitek, vagy tudjátok-e abszolút tiszteletben tartani a másik különbözőségeit: ezek nagyon is számítanak. Tökéletesen egyetértek. De felmerül néhány kérdés, és tényleg érdekel, mit gondoltok erről. Ha nem fontos a külső, ha nincs jelentősége, őszintén tudod neki azt mondani, hogy szépnek, vonzónak találod? Vagy csak megmondod neki, hogy “sorry, de igazából nem fizikailag tetszel”? Vagy azt mondod, hogy azelőtt nem tetszett, de a megismerése után másképp, másmilyennek látod? Tudod őszintén mondani a másiknak, hogy számodra ő a legszebb? Vagy inkább elsunnyogod? Esetleg úgy gondolod, neki is meg kell elégednie ezzel? Vagy megmondod frankón, hogy vannak nála sokkal szebbek, de nem azt nézted, hogy néz ki, hanem milyen ember? Megérdemli-e az illető, hogy olyan valakivel legyen, aki tényleg őt látja a legszebbnek?

Tudom, a szépség elmúlik vagy hozzászokunk, és bizonyos értelemben relatív is. De azért vannak erős egybeesések, nem hiába volt oda a fél világ pl. Megan Foxért vagy épp Brad Pittért - lehetne sorolni a neveket napestig. Nem ez a lényeg. Mit gondoltok, ha az ember megalkuszik bizonyos dolgokban, “belenyugszik”, hogy nem talál olyat, aki számára igazán vonzó (nem csak külső, de tartalmi értelemben, ez mindegy a kérdést tekintve), és ezután belemegy valami “majdnembe”, azzal elárulja-e magát? És a másik felet? Tudom, ezzel tabukat feszegetek most, de miért ne beszélhetnénk erről kicsit?

További írások itt olvashatóak.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kántor István

Nem vagyok Krúdy. És Bukowski sem. Habár mindketten szerették a hagyományos és kissé avítt vendéglátóhelyek szolgáltatásait más és más korokban és földrajzi egységben, egy dolog mégis összeköti őket. Na jó, kettő. Az egyik, hogy mindkettejüket szeretem. A másik, hogy vákuumszerűen magába rántó egyszerűséggel és mélységgel élték meg a zsigerien emberit, és ugyanígy adták is vissza. Ilyen vagyok én is. Néha karcos, olykor kicsit gyermeki, máskor talán keményebb. Ez mind igaz rám. És hogy mit fogok közölni, majd adja a stílust. De egy bizonyos: a véleményemet, gondolataimat nem szándékozom megfeleltetni valami előre gyártott elvárás-halmaznak. Írok filmajánlót, gyerekkori sztorikat, vagy csak reakciókat a körülöttem veszett zajjal dübörgő világ hangjaira. Férfi vagyok. Közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz. És közelebb az éghez, mint a földhöz. És amíg vannak szárnyaim, egy-két lehulló tollamat a tintába mártom...