Hallottad már ezt a mondatot: "nekem folyton mozgásban kell lennem, csak akkor érzem jól magam"? Ez lehet egy öntudatlanul kimondott beismerése egyfajta kényszeres cselekvésnek. Amíg az emberek jelentős része rendkívül magányos, a legtöbb szabadidejét magában tölti Netflixet meg HBO Go-t lélegezve, na meg édes és sós nassolást váltogatva kipukkadásig, addig egy másik részük egyre inkább képtelennek mutatkozik arra, hogy magában maradjon. Bár mindkettőre igaz, hogy ezekkel az ingerekkel könnyű távol tartani magukat a benső valóságtól.

Hogy ennek mi az oka? Az egyszerű válasz az, hogy némelyek rendkívül nehezen, félve néznek szembe a saját gondolataikkal, érzéseikkel. A tükörben megigazítják, ami nincs rendben a külsejüket illetően, de befelé nincs merszük figyelni, mert az fájdalmas is lehet. Minél kevesebb időt tölt valaki magában, minél inkább igyekszik külső ingerekkel elárasztani magát, annál könnyebb elkerülni az önvizsgálatra indító benső késztetést, azt a visszajelző mechanizmust, ami arra sarkallna, hogy tekintsük meg, mi okból villog ezerrel a "motorellenőrzési lámpa". 

Nagyon sok ilyen embernek kényszere van folyton csinálni valamit. Munka után edzés, edzés után barátok, jóga, mozi, csavargás, túrázás, futás. Semmi üresjárat. Program program hátán. Remek dolog, ha az embernek sok ismerőse, barátja van, akikkel szívesen tölti az idejét. És a mozgás is rendkívül fontos. És nagyon egészséges. Ahogy a természet szeretetében se kell kivetnivalót keresni. Érdemes minél több időt odakint tölteni. Ez totál oké. Ezek nagyon hasznosak, feltöltenek, kikapcsolnak, levesznek a futószalagról. Nem is az aktivitás áll a probléma fókuszában, hanem az aktivitás leálltával, és az egyedülléttel előbújó bizonytalanság és félelem. Egészen pontosan az attól való menekülés.

Többektől megkérdeztem ilyen esetekben, hogy mivel töltik az időt, ha maguk maradnak. Mivel töltődnek? A fizikai aktivitás is betölti részben ennek a szerepét, de semmiképp nem helyettesíti azt, hogy beleállunk szellemi tükrök visszajelzéseibe. Reggel vagy indulás előtt az ember igyekszik a tükörbe pillantva a kisebb-nagyobb rendezetlenségeket helyükre billenteni. Fogkrémfoltok, bozontos hajcsomók és félregombolások után kutatva, hogy ne a buszon vagy a metrón lássa meg magán a polgár az ablak tükröződésében, hogy úgy néz ki, mint aki épp elkésett az érettségiről.

Ha a magamra fordított idők elmaradnak, az pontosan olyan, mintha kihagynék fürdéseket, nem vágatnám a hajam, ugyanazt a koszos göncöt hordanám mindig. Ezek a külső dolgok elég hamar érződnek, látszódnak, nem nagyon kell erőlködni hozzá, hogy feltűnjenek. Büdösen és retkesen nem nagyon kell magyarázni, mi maradt el az utóbbi időben. De a benső rendben tartásának hiánya nem tűnik fel egyből. És ahogy az orrod hozzászokik a saját mosdatlanságodhoz, azt sem feltétlenül veszed észre, hogy a benső egyensúly frankón kibillent. Ezért kell beszélgetned magaddal. Kényes dolgokról is. És a mellébeszélés akkor a legcikibb, ha magadnak nyomod. Amíg magadnak nem ismered be a hiányosságaidat meg a félelmeidet, az olyan, mintha a saját ellenségedként aknákat telepítenél a sátrad alá. Mert ne legyenek kétségeid felőle, hogy a belül elnyomott érzések olyan problémákat gyártanak fiziológiai oldalon, amiket később nem fogsz megköszönni. Úgyhogy ezeket az önbecsapós bohóckodásokat érdemes elfelejteni. Minél gyorsabban.

További írások itt olvashatóak.

• elkerülés férfiszemmel menekülés önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!