Kinek kell a pónilókínzós szemfényvesztés?
Persze, hogy emlékszem, hogyan is felejthetném el, a dodzsem nem működött, a körhintából kiestem, mert nem akart megállni a megfelelő helyen, a céllövöldés a maci helyett egy bádog úszónadrágot adott, mert szerinte nem csettent el teljesen a hurkapálca, de a kisoroszlán az tetszett nagyon. Ja, hogy az az állatkert, tényleg. És hogy miért nem mentünk többször?
Néztem a színes TV-ben a libasorban várakozó tömeget. Kb. 99%-nak most lett csak érdekes, amikor bezár, amikor lecseng, meghal. Míg élt feléje a kutya se nézett, de most aztán mindenki bőszen moralizál: "érthetetlen, hogy nem akarnak megmenteni egy ilyen attrakciót". A hírfoszlányokban azért ott rejtezkedik az ördög, mármint hogy az úgynevezett mutatványos szakma illusztris képviselői nem tolongtak megvásárolni a feleslegessé vált eszközöket. Mi ez, ha nem egy kőkemény piaci ítélet a színvonaltalanságról?! Elképzeltem, ahogy a sorban pislogó családfő röhögve intette le csemetéjét, amikor az valaha a Vidámparkba vágyott. Gyerek leugatva, meccs elé visszahuppan, sör szisszen, Pistike szomorúan el. Most meg ott furakszik, hogy még egy menetet a dodzsemen. Valamiért így vagyunk ezzel mi itt Magyarországon. A sokat szidott, ócsárolt politikus visszavonulása után szombat esti esztrád műsorokban lép fel, mint aranyos, anekdotázgató papóka. Mi pedig elfelejtjük azonnal, pedig csak pár éve volt, hogy tömegeket uszított egymás ellen, és számolatlanul lopta a közpénzt, hozzá hasonlóan véresszájú sleppje segítségével. De ez megy a fociban is. A „fénykorukban” botlábú, gólképtelen csatárok a legnagyobb arccal osztják a kritikát Messinek, Ronaldonak és társainak, mi meg tényleg elhisszük, hogy a Taktaharkány II-ben eltöltött évek feljogosítják arra, hogy szakértőként villogjon a sportadásokban. A sportnál, azon belül is a focinál maradva, egyre többször hallom azt a dumát, hogy nekünk a mexikói vb-re kijutott csapatunk volt az igazán nagy tizenegyünk. Tényleg egyre gondolunk?! Arról beszélnek, amelyik kijutott, oszt szénné égett? A nívótlanság miért válna értékké a korral? Csak jó borból válhat az idővel ikonikus álombor. Tablettás lőrének született cefréket sem a kor, sem a szakértő érlelés nem tesz ünnepelt nedüvé. Akkor meg mire föl ez a fene nagy felhorgadás?!
Kissrác koromban sétálgattam valami „csimbummcirkuszvilágszám” jellegű, körhintás, célbalövős, pónilókínzós szemfényvesztés közepén, amikor egy „Kovács József, mutatványos” feliratú táblára bukkantam. Olvasmányaimból, filmélményeimből rögtön felsejlett előttem a fél lábbal, vágtató lovon egyensúlyozó, másik lábán karikát pörgető, délceg kardnyelő, amint éppen méretes vasrudakat készül meghajlítani csupasz nyakán. Na mondom, ezt megvárom. Kisvártatva meg is jelent maga a hős: Kovács József. Kurta lábán lyukas cipő, derékszíjján diszkréten átbukó hájrengeteg, és kard helyett 10 másodperc alatt benyelt egy zöld üveges „Kőbányai Világos”-t…
Azóta tudom, csínnyán a szavakkal, óvatosan az emlékekkel!
Kun Gergely
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez