Körömlakkot venni háború idején
Sokat töprengtem azon, mi volt a baj, hogy melyik résznél romlott el az egész. És valami nagyon döbbenetes dologra jöttem rá: tudod, ha teljesen őszinte akarok lenni önmagamhoz, akkor igazán sohasem voltam boldog vele. És tudod, miért nem? Mert ő nem szeretett. Az a finom kötelék, ami két embert egy láthatatlan fonállal olyan nagyon szorosra összeköt, hiányzott a kettőnk dolgából. Egész egyszerűen csak hiánycikk volt, mint a boltban a körömlakklemosó a nagy háborúk idején.
Viszont én már léteztem a nagy égzengés idején. De tudod, hogy mennyit törődtem a tankokkal meg az ágyúk rettenetes hangjával? Az én háborúm sokkal véresebb mezőkön folyt, azt se bántam volna akkoriban, ha összedől a világ, mert olyannyira szerelmes voltam, hogy a dörgések zaját se hallottam meg. Harcoltam egy férfiért, és higgyél nekem, ez az igazi csata. Nem az, amikor a frontvégeken ok és értelem nélkül lövik egymást halomra a hazafik. Mert a szerelemben tényleg van miért. Ez is áldozatokat követel, de nem annyit, mint a palermói ütközet, hisz ennek valódi tétje van. Hogy mi? Így kérdezted? Elmondom neked, várjál, csak megigazítom a mosdóban a púderemet, addig rendelj nekem habos kávét, csak szólj a pincérnek, hogy zsírszegény legyen a hab, mert visszaküldetem, mint a hétfői uzsonnánál, amikor nem értette meg, micsoda fontossággal bír a zsírszegény tej délután.
No, már itt is vagyok. Dehogy sírtam, hova gondolsz. Én már nem sírok. Elvitte magával az összes könnyemet. Szóval igen, ő, az a férfi, akiről beszélek neked, aki ellen nem nyerhettem meg a harcot, mert ő engem sosem szeretett. Tudod, nagyon sokáig erőlködtem. Úgy hittem, mesterséges vegyületekkel is lehet szerelmet csinálni. Azt hittem, elég hozzá a sok kence, a szép ruha, továbbá kell még, hogy karcsú légy, és nagyon kedves. Aztán megértő is, jó szerető, szívélyes háziasszony, tudjál csinálni majonézes csirkét, meg reggel legyen gondod a kávéjára. Soha ne szólj bele a dolgába, hagyd, hogy menjen, végezze a felettébb fontos munkáit, és miután te egész nap csak várod pattanásig feszült türelemmel, akkor is csak kedves legyél és borulj a nyakába. És tudod mit értettem meg mindezek után? Mégis mit gondolsz? Hát még ez se elég a szerelemhez. Végiggyakorlatoztam az egész átkozott szerelem menetet, mint valami régi kadét a gyakorlópályán, fegyverrel, nehéz harci öltözetben. Te, én minden, de minden átkozott feladatot megcsináltam, amit csak előírtak a tisztiiskolában, én töltöttem legfürgébben a puskavéget, és még ez sem volt elég.
De mégsem fáradtam el, mert annyira kívántam, csak őt kívántam tudod? De a szerelemhez valami más is kell. Lehet egy számomra most még ismeretlen nővel nem lesz ilyen kellemes dolga, lehet sokat fog vesződni valakivel, nem tud majd ilyen könnyen vele élni, de mégis az kell majd neki, mert én mindent megtettem, de mégis elhagyott. Hiányzott az a finom anyag, amit láthatatlan szálakból szőttek az istenek. Hiányzott, és te bármit teszel, ha ez a bonyolult anyag hiányzik, akkor nem tudod soha a másikat igazán boldog emberré tenni. Mert a szerelemhez szerelem kell. Nem festék és nem kedvesség.
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez