Magunkra vagyunk hagyva

Magára hagyott társadalom. Magára hagyott egyén. Kevesen vannak akiket követni lehet. A Nő nem követi a Férfit, a Férfi a nőt, a gyermek a szülőket és a szülő a gyermeket. Az egyéni szenvedésünk annyira lefoglal minket, hogy kizárja azt a valóságot ahol nem csak mi, hanem mások is vannak. A vezetés képessége alapvetően a programozott reakcióink és épìtményeink lebontása után történik. Azok kik ezt meglépték képesek utat mutatni és feladatuk is.

Mai társadalmunkban a magárahagyottság félelmetes méreteket ölt, mert a sérülékenység elrejtésére épül. A sérülékenységet a modern társadalom a gyengeséggel azonosítja és a sérülteket, gyengéket minden módon igyekszik kitaszítani, mert a látszatra épülő világban rosszul néz ki. A másik ok a félelem a szembesüléstől, hisz kik megtörnek és esetenként összetörnek, szembe állítanak azzal, hogy a külső máz törékeny. Minden erőnket abba fektetjük, hogy megvédjük magunkat a külvilággal és másokkal szemben, mert a sérült egyedeket nem példának és lehetőségnek tekintjük, hanem félelmetes szembesítőknek, saját sérülékenységünk tekintetében.

Magunkra vagyunk hagyva. Nem emel fel senki.

A fejletlennek nevezett társadalmakban pedig ennek komoly hagyománya van. Egyetlen ok miatt. Közösen, együttműködve kell tudni működtetni a közösséget, mindenkire szükség van. Ha valaki krízist él meg, nem kivetik hanem támogatják, együtt éreznek és hagyják, hogy összetörjön, hisz tudják ők maguk is pont ennyire sérülékenyek. A lelki fejlődéshez szükséges kríziseket ünneplik és nem elfojtják. Tudják, hogy senkiről nem mondunk le, mert az olyan mintha magunkról mondanánk le. Tanulhatnánk tőlük.

Magunkra vagyunk hagyva - - - együttérzés, önismeret, önszeretet,

A férfiak nagyon nehéz helyzetben vannak manapság, itt és a "fejlett" társadalmakban. Mert ugye a "fiúk nem sírnak". Anyáik is erre nevelték őket, mert ez a kifelé élés és keménység lett az igazi férfi eszményképével azonosítva, a belső értékek helyett. Ugyan akkor mivel ez nem valóságos, ezért a nők követelik az érzékenységet is tőlük, hisz magukból kiveszett. Az érzékenység viszont a gyengeséggel lett azonosìtva, ìgy az egész egy olyan ördögi kőr amiből nem nagyon látni a kiutat.

Nem magára hagyni a másikat az tudja ki önmagát és belső minőségeit sem hagyja magára. Legyenek azok bármilyenek. Bátorság kell mindehhez és koncentrált figyelem. Nem lesz elég hozzá a sok hangzatos tanítás, mint a: Hogyan találd meg az igazit! Hogy tartsd fent a Férfi vadászösztönét! Hogy teremts bőséget!

Ha megfigyelitek ez mind a felszínesség megerősítése, ahol ráadásul egyedül vagy. Tényleges átalakításra van szükség. Be kéne lépni bentre és nem magára hagynunk önmagunkat és a másikat. Az igazi dolgok ott vannak.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.