Martha Marcy May Marlene - nehéz téma, jó kritikák

Martha Marcy May Marlene című filmet már láthatjuk a mozikban. Sokak számára azért lehet izgalmas az előadás, mert a középpontjában egy fiatal nő áll, aki kilép egy szektából és megpróbál normális életet élni, ám fájdalmas emlékek gyötrik, ráadásul egyre jobban elhatalmasodik rajta a paranoia is.

Mivel a filmben párhuzamosan ismerjük meg a szektában történteket és a dezorientált Martha (Elizabeth Olsen) jelenét a szektás időszak után, így igazán izgalmassá válik, hogyan segít a főszereplőnek a nővére (Sarah Paulson) abban, hogy felépíthessen egy új egészen új életet. Ami persze előre könnyűnek tűnik, arról rögvest kiderül, hogy az sokkal nehezebb, mint az a kívülállók, ahogy képzelik. Mert egy ilyen közösség után a társadalomba való beilleszkedés nehézkesen megy. A lány viselkedése raádásul tövábbi nehézségeket gördít ennek útjába, hiszen mind verbálisan, mind non-verbálisan képtelen megfelelően kommunikálni, így a viselkedésével folyamatosan sokkolja környezetét. A film tehát a szekta-léttel nem ér végett, hanem épp akkor kezdődik el: Martha lány kibírhatatlan viselkedését ugyanis az egyre növekvő paranoiája is táplálja. Ez azt jelenti, hogy a zörejekben, az autókban, az emberekben folyamatosan üldözőit ismeri fel. A néző viszont nem tudja biztosan, hogy ezek a fenyegetettségének valódiak-e, hiszen a film ezekkel kapcsolatban meghagyja a kérdőjeleket, azaz a székből nézve nehézkesen dönthető el, hogy az egyre szaporodó jelek csupán Martha elméjének szüleményei, vagy pedig valós veszélyek.

A kritikusok szerint egyébként Olsen lenyűgözően jeleníti meg az egyszerre zavarodott és nagyon is határozott lányt, de a mellékszereplők alakítását is dicsérik. Itt van például a tavaly Oscar-díjra jelölt John Hawkes, aki a filmben szekta vezetőjét alakítja. A csoport fejét alakító színésznek egy olyan személyiséget kellett megformálnia, akiben megvan az a határozottság és fellépés, amely képessé teheti ahhoz, hogy könnyen befolyásolható embereket sorai közé csábítson, de ezt az édesded csábítást úgy kellett eljátszania, hogy a karakter mindvégig félelmetes maradjon.

Sean Durkin rendező agyából azért pattant ki a történet, mert sokat beszélgetett olyan emberekkel, akik beléptek valamilyen szektába, amit aztán otthagytak. Így jött rá, hogy számára a kilépés utáni lelkiállapot a legizgalmasabb, az a pillanat, amikor a szektaelhagyók megpróbálnak visszailleszkedni a társadalomba.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!