Megalázó ennyiért dolgozni, akkor inkább egy szponzor!

Szia Drága, megmondanád, hogy villog-e az irányjelződ, vagy hullámzik? Mert ha villog, akkor nem egymást keressük…

Legyen ez egy „elősző” eheti cikkemhez, de azért elmesélem a mondatnak a eredetét/történetét is. Szerintem lesztek ezzel egy páran úgy, mint én, azaz nem kapcsoltam elsőre, szimplán azt hittem rámírt mondjuk egy autóvillamossággal foglalkozó hölgy, esetleg egy szemészeti magánklinikán dolgozó, szellemi fogyatékos takarítónő. Nem - nem, rosszul gondolkodtam, a megfejtés a következő: A manapság gyártott presztízsautók irányjelzője már nem villog, hanem hullámzik… Hát kiesett a telefon a kezemből, amikor rájöttem a megoldásra, de ha jobban belegondolunk, ez is egyfajta szűrő, amin „sajnos” nem mentem át. Na de vissza a címhez, sokáig agyaltam rajta, hogy egyáltalán megírjam-e ezt a cikket. Érdekel majd egyáltalán valakit? Lehet majd ebből valami következtetést levonni? Szóba fog egyáltalán valaki majd ez után állni velem? Szerintem nem is igazán ez a fontos, hanem inkább az, hogy mennyire aktuális a téma és mennyire „elszabadult mára a pokol” és nem csak hivatásos hölgyek érintettek, de sportolók, színészek, énekesek, sőt akár még egy ismerősöm felesége is. Vajon hányan lehetnek, akik ily módon jutnak jövedelemhez, hányan csinálják titokban, mennyien hazudnak otthon arról, hogy mennyit is keresnek valójában, mennyi - mennyi hazugság, mennyi félresiklott élet lehet ez mögött.

Az oldal céljának és tematikájának megfelelően…

Na de mit is jelent ez? Hát csak annyit, hogy miután netes társkeresős párkapcsolati kudarcaim végéhez értem, (mert töröltem magam róluk), ajánlottak egy oldalt, mely őszinte és itt van esély akár arra is, hogy mindenki megtalálja a számítását. Sokan azt hiszik, hogy itt mindenki hivatásos, pedig nem, nagyon nem. Jó sokan vannak ők is, de rajtuk elsőre látszik ez, erotikus fotóikkal próbálják az ösztönlény férfiakat arra buzdítani, hogy ők az ideális sugar baby, pedig valójában csak pár lopott órát tudnak felkínálni, némi készpénz ellenében. Nyilván a remény hal meg utoljára, de egy intelligens férfi pont 2 mp alatt látja meg, hogy hányas a kabát, de biztos volt már olyan ostoba is, aki ezt nem vette ezt észre. A valódi szponzorvadászok ugyanis elsőre anonim adatlappal nyomulnak, nagy ritkán egy-egy sejtető képet lehet róluk látni. Úgy voltam vele, hogy az sok százezer, amit eltapsoltam a randikon, akár egy ilyen kapcsolatba is mehetett volna „jótékony céllal” és így még én is jól éreztem volna magam, nem csak a szociális ribancok, akik csak arra játszanak, hogy a mézesmadzagra akadt tehetősebb férfi addig fizessen, míg fel nem lázad a szex hiánya miatt, majd utána next, jöhet a következő ostoba férfi. Tudom, hogy ez most nagyon közönségesen hangzott, de ha ezt pénzt odaadtam volna egy olyan hölgynek, aki szerényen és szegényen kénytelen élni és tegyük fel, még véletlenül tetszem is neki, nem jobban járt volna mindenki, őszintén? Tehát a motiváció adott volt, azaz mi lenne, ha már rendes kapcsolatot nem találtam, keresnék egy ilyet, ráadásul az első pillanattól kezdve az is járt a fejemben, hogy élményeket és anyagot gyűjthetnék egy ütős kis cikkhez. Belevágtam hát, regisztráltam és nem is kellett csalódnom, özönlöttek a levelek, a lájkok.

Megalázó ennyiért dolgozni, akkor inkább egy szponzor! - ÉLETÉRZÉS - - hölgyek, szponzor, urak,

Hoppá hoppá, ismert arcok a privát leveleimben…

Nyilván senkit nem fogok még körvonalakban sem leírni, egyrészről nem volna szép dolog, másrészről kinek hiányzik egy bírósági per. Az első „nagyobb fogásom”, egy válogatott sportoló volt, egy csapatjátékban hazai szinten ismert játékos. Tetszett, hogy nyersen őszinte volt, de nem volt nyomulós. Gyorsan telefonbeszélgetésbe kezdtünk, elmesélte, hogy hosszú ideig volt ilyen kapcsolatban, mert a sportpályafutása után százötvenezer forintos fizetésért megalázó lett volna dolgozni neki, egy ismert sportolónak, akkor inkább egy szponzor. Aztán elmesélte, hogy megszerette a támogatóját, majd elvesztek az érzelmek és most itt van, de nagyon nehezen tudtam belőle kiszedni, ki is ő valójában, mert az arcát nem ismertem fel. Aztán amikor a bizalom téma kerül szóba, meg az anonimitás is, bevallotta a nevét, a google tényleg durva mennyiségben hozta fel az adatokat róla. Nyilván nem hívtam el randira, mert egy nagyképű egoista misszpicsa volt, aki azt hitte, hogy a neve az mennyire menő, pedig szerintem a kutya sem emlékszik már rá, max a régi csapatársak, fanatikus sportrajongók. Arrogáns volt, hazudott az életkoráról, pedig nyilván pont fél perc alatt kiderítettem, hogy mennyi idős is ő valójában. Ez után viszont biztosan tudtam már, hogy megint rossz helyen vagyok, azaz nem fogok itt találni olyan hölgyet, akivel eltudnék képzelni egy párkapcsolatot. De bevallom férfiasan nagyon kitágultak a pupilláim ettől a kalandtól és vérszemet kaptam, hogy kik lehetnek még itt, milyen ismert hölgyek, mire jutok vajon majd velük. Szóval továbbléptem és jött is az újabb szponzorvadász hölgy, egy ismert énekesnő, bár a 90s évek végén volt igazán a toppon, még fiatalon.

100 ezer/alkalom eleinte, majd 500 ezer előre banki átutalással később…

Ez az ismert énekes hölgy nem sokat kertelt. Már a levelezésben leírta az igényeit és írta, hogy nem egy el semmilyen mélytorok castinra, nem küld magáról szexi képeket sem, mert a régi Playboy meg „mittudomén” milyen férfimagazinokban úgy is láthatok mindent, amire vágyom és ő most is ugyanilyen ropogós testű „macska”. Megkérdeztem tőle, miért ilyen arrogáns, megbántották talán? Azt válaszolta, hogy elege van a sok bunkó modortalan férfiból, aki alkudozik vele a telefonban, ő nem egy kurva. Igazat adtam neki, az érvei tiszták voltak és érthetőek, de tőle is elköszöntem, mert ahogyan azt már fent leírtam, nem akartam ilyen támogatásra épülő kapcsolatot, nem is értem magam, miből gondoltam, hogy ez jó lesz majd nekem. Szerintem a kudarcaim a normális randikon vezettek el ide, hogy megpróbáljam ezt is, de nem, ez nagyon nem az én világom. És akkor megérkeztünk egy mára kissé elhanyagolt színésznőhöz, aki régebben sok sikerfilmben szerepelt, de aztán egyszer csak eltűnt. Nyilván tudom, hogy miért kerül le a vászonról, de nem szeretném ezt leírni, mert így könnyen kitalálható lenne a személye. Ő nagyon szerény volt, kedves, érdeklődő. Nem titkolózott és ő volt a legszerényebb anyagi szempontból is, 100 ezer/alkalom eleinte míg kialakul valami érzelem köztünk, majd 500 ezer előre banki átutalással később, ha már megvan a bizalom. Az az érdekes, hogy ő tetszett is volna, kicsit kacérkodtam is a lehetőséggel, de rájöttem a „sugar daddys kalandparkom” viháncolása közben, hogy vagyok annyira értékes ember, hogy vagy találok egy normális kapcsolatot, vagy inkább egyedül maradok.

Az ismerősöm felesége…

Ezzel zárom a cikket, ez volt a legalja ennek az egésznek. Miből gondolta, hogy ez nem fog kiderülni? Nyílt és jól felismerhető fotókkal, teljes agyrém, még most is alig hiszem el. Ráadásul hibázott egy nagyot, egy jó nagyot. Ráírtam és mint egy tudatlan idióta, megkérdeztem tőle, hogy „Hát te itt? Milyen kicsi a világ”… Erre azt válaszolta, hogy a barátnője egyik átverőjét keresi, hátha horogra akad. Éreztem a zavarodottságát a levelében, hiszen pontosan definjálta a státuszát az adatlapján, azaz házas/kapcsolatban, csak alkalmi viszony érdekli. Másnapra törölte a profilját, vagy tiltott engem, már nem is emlékszem, de pont ezzel árulta el magát, szánalmas. Sokat gondolkodtam rajta, vajon érdemes lenne-e betolnom egy inputot valahová, hogy megtudja az ismerősöm ezt a dolgot, de úgy éreztem nincs ehhez jogom, hogy mások életébe beleszóljak, nem tudom, hogy mi a valódi helyzet, még az is lehet, hogy az ismerősöm tudtával zajlik az egész, szóval eltemettem magamban a dolgot. Különben meg már a kezdeti lelkesedésem teljesen eltűnt, szomorú sorsokat láttam már, nem pedig vidám történeteket, beindult a lelkiismeret faktorom, így abbahagytam.

Egy kis okfejtés a végére…

Tudom, hogy sokan azt mondjátok most, hogy ezek csak kurvák, megérdemlik, hogy koldulniuk kelljen, szégyen, miért nem mennek dolgozni, de én nem így érzek. Én csupa elkeseredett emberi sorsot látok, akik nem véletlenül alázzák meg magukat most ország világ előtt. Félresiklott az életük, nem találják a kiutat, eltudom képzelni milyen érzés lenne, nekik beülni mondjuk egy szupermarket pénztára mögé, szóval nem tudom őket elítélni ezért. Az emberek gonoszak, rosszindulatúak, mindenki összesúgna a hátuk mögött, „nézd már a Kis Gizit de gáz, milyen egy nyomi énekes volt”, stb, stb. Nyilván keresik a kiutat és ezt látják reális esélynek a boldogulásra. Lehet, csak rossz helyen voltak rosszkor, lehet egy nagyhatalmú férfi bánt el velük, nem tudhatjuk, így én nem ítélkezem. Azt kívánom nekik, hogy találjanak olyan szponzort maguknak, amilyenre vágynak, bár az arroganciára viszont nincs magyarázat, maximum annyi, hogy:

„mindenki azt kapja végül, amit megérdemel”

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Pajor Sándor

"Néha kedvem szottyan szürreálisnak ható sztorikat írni, mert ez fejezi ki legjobban, hogy ki is vagyok én valójában. Író vagy mérnök, esetleg motoros? Az vagyok, aki mindezekért cipel egy nagy fakeresztet hátán, miközben a mellkasomra tetováltak az évek, egy előítéletekkel teli skarlátbetűt"...