Megnősül a szeretőm
Beléptünk az utolsó 24 órába. Olyan ez nekem, mintha elveszítenék valakit, aki igazából sohasem volt az enyém. Nem lenne jogom fájdalmat érezni, vagy félelmet. Mégis valahogy a kettő furcsa keveréke kínozza szívemet. Mert a játék, a megerősítés utáni vágy, az ártatlannak tűnő de egyre merészebb beszélgetések, a veszélyes pillanatokban lopott csókok, a legbelső szenvedélyt előhozó titkos találkák, az állandó vágyakozás, egy rég elfeledett érzést szült a szívemben. És a lelkemben. Elkövettem egy végzetes hibát, azt, amire végképp nem számítottam az elején. Beleszerettem.
Nem mondhatom meg neki, most már főleg nem. Tettetnem kell, hogy az esküvő után is csak a vágy, a szex motivál majd. Ha egyáltalán ő még szeretné folytatni. Ígérte, hogy utána is találkozunk, hogy nem úszom meg. Hogy felavatjuk az új céges autót, hogy együtt megyünk szabadságra. Mégis, nekem arra is számítanom kell, hogy ez nem így lesz. Hisz ígéretet tesz. Egy nap múlva ígéretet tesz. Egy másfajtát, mint amit nekem tett. Azt ígéri, hogy a lány hűséges társa lesz, és örökké szeretni fogja őt. Nem ringathatom magam hiú reményekbe. Hiába mondta, hogy ugyan ott az esküvő, az érzéseket - a mi érzéseinket - nem lehet egy tollvonással megváltoztatni. De mit érezhet ő?
Ezt még nem sikerült megfejtenem. Valószínűleg nem szerelmet. Azt az ember az esküvőjén érzi, a mellette álló iránt. És neki az holnap lesz. Neki őt kell szeretnie. Ő nem szerethet engem. Akkor sem, ha én ezt szeretném, ezt remélem, ezt vágyom minden porcikámmal. Beléptünk az utolsó 24 órába, és a szívem nyugtalan. Félelem és szomorúság furcsa egyvelege kavarog benne. Mert félek, hogy elveszítem őt, pedig sohasem volt igazán az enyém.
Marisa Davanzati
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez