Merj belevágni!

Ha ránk talál a szerelem - az a valaki, akire egész életünkben vártunk - könnyen előfordulhat, hogy ott állunk és döbbenten látjuk, hogy félünk. Rettegünk kimondani az “igen”-t, félünk a közelségtől, a függéstől, a régi életmódunk elengedésétől egy szóval a változástól.

Ugyan csodálatos érzés, hogy végre megtaláltuk őt, de olyan kényelmes életünk volt eddig, nem kellett együtt élnünk senkivel, elárulni a titkainkat, sérülékenységünket, felvállalni az igazi intimitást. S hogy mit is jelent a valódi intimitás? Azt hiszem azt, hogy levetjük az álarcunkat, megmutatjuk valójában kik vagyunk, vállaljuk esendőségünk, sérülékenységünk, hogy szeretetre, gyengédségre vágyunk. Megmutatjuk azt a fajta gyengeségünket, amit a hétköznapi életben rejtve tartunk. Tudom jól, már az is óriási bátorságnak számít, ha fel merjük vállalni minderre való igényünket és mi magunk megismerjük valódi önmagunkat, vágyainkat. Ezért sokan tagadják önmaguk és mások előtt is, hogy vágynak egy őszinte, értékes kapcsolatra, ők általában olyasmikre hivatkoznak, mint pl. a sok munka. A munkamániások ugyanis sosem érnek rá, éjjel-nappal dolgoznak, hihetetlen felelősség fekszik a vállukon… Aztán vannak, akik minden lehetőséget megragadnak, hogy szórakozóhelyeken töltsék az időt, partiról partira járnak, ami messze nem a magány ellenszere, de könnyen elvonja a figyelmünket életünk sivárságáról. És ott van a “társaság lelke” típus, aki minden összejövetel központja, aki harsányságával akarja elrejteni intimitás iránti igényét, és persze van még egy tucat olyan szerep, amit magunkra öltünk, hogy távol tartsuk a boldogságot.

Fontos tudni, hogy a sebezhetőség jó dolog, felszabadító érzés őszintének lenni. Óriási megkönnyebbülés, hogy nem kell több energiát fordítani a folyamatosan védekezésre, arra hogy hamis látszatot tartsunk fel, letagadni mennyire nagy szükségünk van gyengédségre – ami a létező legemberibb igény. Kétségtelenül nagy bátorság kell ahhoz, hogy vállaljuk sérülékenységünket, kiszolgáltatottságunkat.

Azonban sokkal rosszabb otthon ülve rettegni attól, hogy valaki újra megbánt minket és fájni fog a szívünk, minthogy meglépjük ezt a félelmetes dolgot, amitől egyben sokat enyhülhet szorongásunk.

Az igazságot úgy is látja mindenki, általában csak mi hisszük, hogy önmagunkról alkotott elképzelésünket takargathatjuk. Valójában csak akkor szerethetnek minket olyannak amilyenek vagyunk, ha engedjük láttatni kik is vagyunk valójában. Nem csak erősségeinket, erényeinket kell vállalni, hanem gyengeségeinket, félelmeinket, őszinte, belső szépségünket egyaránt. Hisz lelkünk mélyén mindannyian arra vágyunk, hogy találjon ránk az az ember, akinek ezt meg merjük mutatni és aki mindezért szeretni tud minket. Nem meglepő, hogy megszólal bennünk a félelem, hogy elveszítjük önmagunkat, hogy kicsúszik az irányítás a kezünkből. A kérdés csak az, hagyjuk-e, hogy félelemeink megakadályozzanak a teljes boldogság megélésében. Maradunk–e egy olyan világban, ami ugyan kívülről cukormázas, de belül megkövült? Vagy összeszedjük minden bátorságunkat és egy olyan élet mellett voksolunk, ami valódi boldogságot okoz és amivel együttjárhat a fájdalom és szenvedés egyaránt. Szerintem az igazi élethez ennyi kockázatot vállalni kell!

Írta:
Agatha Seymour
www.agathaseymour.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!