A kezdetektől fogva el volt várva a nőktől sok minden. Legyenek anyák, legyenek a család lelkei, legyenek háztartásvezetők, legyenek jó feleségek már akár nagyon fiatalként. Ez, az évek és a korszakok előrehaladtával változott, mássá alakult.

Legyenek jól neveltek,viseljenek csinos ruhát, beszéljenek illedelmesen, ne legyenek túl okosak, de cserébe legyenek tájékozottak a kézimunka és művészet terén, ne kíváncsiskodjanak, halkan kuncogjanak még akkor is, ha az előre kiválasztott udvarlójuk egy nem túl szellemes poént sütött el, illetve legyen a modoruk mindig kifogástalan, ne grimaszoljanak, hidegvérrel tűrjenek el minden kényszert, amit a társadalom rájuk rakott.

Természetesen ez ugyanúgy meg volt a férfiakkal szemben is másféle elvárásokkal, de most nőként női szempontot tudom hitelesen leírni. Az ember azt gondolná, hogy az emancipáció következtében már felszabadultunk és szabadon, az életben mindenféle színészi játéktól mentesen élhetjük felnőtt életünk. Persze, középiskolában mindenki látszani akart valakinek, mindenki "menő" próbált lenni vagy éppen az ellenkezője lázadásból, meg ugye rendkívül laza lenni a jó srácok előtt, a lányokkal pedig úgy csinálni, mintha nem fájna, ha kicikiznek, de ez azért jó részben iskolás éveink után eltűnik, ahogy felcseperedünk.Felnőttként úgy gondolnám ,hogy nem kell másnak lennem, csak önmagamnak, hiszen mindenki másból van már egy a világon, így a legjobb, ha én megpróbálok csak a saját legautentikusabb énem lenni, legalábbis ez folyik mindenhonnét, a médiából, life coach-októl, a közösségi portálokról.

Természetesen megmarad továbbra is a társadalmi, családi nyomás mindenkin, az elvárásoknak való kötelező megfelelés, de sokan ezt már megtanulták elengedni vagy eleve sikeresen lerázták magukról, és a saját elveik mentén próbálják a legjobbat kihozni az életükből. De aztán jön a párkeresés kérdése, ahol minden eddig vélt valóság megborul. Kamaszként minden bonyolultnak látszik, de a valóságban, sokkal egyszerűbb abban a korban ismerkedni, hiszen napi szinten, több száz hasonló korúval vagy összezárva, akikhez mind vezet valamilyen módon ismerős, meg, ha úgy alakul, akkor megkérdezik, hogy 'járunk?' vagy az első csóktól vagy kézfogástól fogva hivatalossá válik az egész és máris tudja az egész iskola. Felnőttként, főként a pandémia utáni home-office időkben szinte a lehetetlennel határos új emberekkel találkozni és még kisebb az esély, hogy aki szembejön, az pont egyedülálló, illetve nem most jött ki egy hosszú kapcsolatból és emiatt épp nem depressziós, vagy tényleg valami hasonlót akar, amit te, és esetleg még össze is illetek nézetekben, vallásban, jövőképben, érdeklődési körökben.

A társkeresőket most nem is szeretném megemlíteni hosszabban, mert azokon pont ugyanez a helyzet, csak ráadásul egy kép és leírás alapján kéne döntened egy olyan dologról, ami teljesen szembe megy az ösztöneinkkel, hiszen a vonzalomhoz az illat, a kisugárzás, a hang mind-mind hozzájárul, sőt talán még fontosabb is. Ha valamilyen csodával határos módon mégis találsz végül valakit ilyen vagy olyan módon, akkor jön a találkozás, a "miért nem keres már három napja", a "két hónapja találkozgatunk, akkor most együtt vagyunk-e?", és a "vajon most merre halad ez az egész?". Ilyenkor általánosan jellemző a női nemre, hogy a keresőmotorokba bepötyögik a különböző kulcsszavakat, amivel megpróbálják elérni az elérhetetlen válaszokat, a mindentudás-tárát, ahol rájöhetnek, hogy mi mit jelenthet. Szinte azonnal szembe találkozhatnak ezer cikkel, ahol pszichológusok, life coach-ok, párkeresés szakértők próbálják megmondani, hogy hogyan is kéne viselkedni, mit hogy mondani, csinálni, hogy sikerüljön valakivel a kapcsolatod. Kísértetiesen kezd már ez emlékeztetni az egész írás elejére, nem? Először legyél ilyen meg olyan, nehogy ezt mond, nehogy azt mond és még véletlenül se tudja meg a kiszemelt személy, hogy te valami komolyat keresel, mivel túl vagy már egy bizonyos koron, és nyilvánvalóan nem udvari bolondnak készülsz egy Pán Péter szindrómás mellé, mert, ha véletlen mégis kiejted a szádon, hogy nem csak összejárni szeretnél, akkor hanyatt-homlok menekülnek.

Ha meg mégis összejön, akkor pedig az első X hónapban legyél makulátlan rögtön ébredés után, ne panaszkodj, de húzd meg a határaid, de azért mégse annyira, ne siesd el, de ne kéresd magad túl sokáig se. Sőt, még egy szakításnál is egy komplett három felvonásos színdarabot kell eljátszanod, hogy az elköteleződésre és felnőtt kapcsolatra éretlen ex-párod megbánja ötször, hogy elhagyott, amivel megtarthatod a méltóságod vagy visszaszerezheted esetleg.

Ennek valóban ilyen bonyolultnak kéne lennie? Tényleg nincs arra opció, hogy valami csak szimplán működjön és ne kelljen legalább hatféle maszkot tárolnod a fiókodban, hogy éppen kinek kell látszódjál, ahhoz, hogy valakivel boldog lehess? És persze itt most nem arról van szó, hogy ne dolgozz magadon, mert igen, nagyon fontos önmagunk legjobb formájában lenni mentálisan, testileg és lelkileg. Nagyon fontos az önismeret, az önfejlesztés és a múltbéli traumák feldolgozása, hogy egy egészséges, önmagában is teljes ember lehessél, de ez nem csak a párkeresés szempontjából fontos, hanem saját magad jóllétéért, hogy megértsd mire, miért és hogyan reagálsz. Én szeretném azt gondolni, hogy igenis egyszer lesz olyan, akivel egyszerű lesz, akivel minden klappolni fog, közösen dolgozhatunk majd a közös, megegyező céljainkon, és főképp, hogy nem kell eljátszanom, hogy más vagyok, hanem csak egyszerűen lehetek önmagam.

• elvárások párkapcsolat szerelmi taktikák

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!