Mindig azon aggódtam, hogy mi lesz, ha a dédelgetett és olyan nagyon vágyott tündérmesém szertefoszlik: mi lesz, ha életem választottja menni akar?

Megváltozhat, kiszerethet belőlem, elfejlődhetünk egymás mellett. Ugyan mitől lesz a miénk más egy mezei, múló kapcsolatnál? Ahol, ha túl nagyra nőttél, megtanultál mindent és már szűknek érzed a világot a másik mellett, felpattanhatsz és mehetsz. Mindenféle gond nélkül, akár kötődés nélkül. A sok ezer példa után, a sok tönkrement kapcsolat, házasság és partnerség után, azt hiszem természetes, hogy félek. Attól, hogy a másik dönt valahogy, elindul valamerre, nekem pedig nem arra vezet az utam, nincs ráhatásom és ez többé már nem az én döntésem. 

Könnyebb azon rágódni, hogy hogyan csinálhatnám mindenképpen jól, megelőzve minden esetlegesen felmerülő kérdést, gondot és problémát. Miként maradok biztonságban, hogyan nem fognak elhagyni, mitől leszek majd én a kivétel. Mert sok mindenre nincs ráhatásom, de magamra legalább van: ennyit – nem is keveset - mindenképp tehetek. Az foglalkoztatott, hogyan tartom majd magam formábban, miként próbálok nyitott maradni: együtt fejlődők a másikkal, megőrzőm a szikrát, fáradhatatlanul teszek valamit a másikért és sosem, sosem vesztem el a hitem. Mindezt azért, hogy ne legyen oka kiszeretni belőlem, ne kelljen máshol keresnie érzelmeket, odaadást, akármit, mert én mindent meg tudok neki adni. Sok mindenre nincs ráhatásom, de erre legalább van. Valamennyi van. Egyszerűbb megcsalástól vagy elhagyástól félni.

Arra sosem gondoltam, hogy mi lesz akkor, ha esetleg én döntöm romba a saját világom: ha én változom meg. Eszembe se jutott, hogy én is kerülhetek a másik oldalra. Hiányozhat valami nekem is, érezhetem én is azt, hogy nekem ez nem elég és már nem az igazi. Valamire lehet, hogy nekem sem lesz ráhatásom. Akkor is, ha végül mindent jól csinálok, és valóban nem hagynak el. Ha mindketten mindent a nagykönyv szerint csinálunk.

Mi lesz, ha egy napon alig kapok levegőt, nincs íze az ételnek, és azt érzem, hogy takaréklángon élem az életem? Szívem szerint mennék, és bár majd belehalok, én vagyok az, aki elrontja a saját tündérmeséjét. Ez rosszabb, ez jobban fáj. Mert én is akartam, és mindent meg is tettem. Mindent megtettünk. De belém költözött az érzés, nem tudom titkolni, nem tudom elnyomni. Ez elől nincs menekvés. 

• elmúlás elszakadás szerelem változás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!