Miért nem érzel igazán?

Nagyon sok téves cucc van itt azzal kapcsolatban, hogy hogy változtasd meg az életed...Az a baj, hogy többnyire ezek a félművelt tanok, nincsenek képben, hogy is működünk mi, mint teljes szerkezet, ezért bár ígérnek mindent, csak kárt okoznak. Nagyon nehéz kérdés és nagy felelősség szerintem, hogy újabb illúziókba kergetsz-e valakit, vagy segítesz megérteni a dolgok valós működését.

Miért nem érzel igazán?

Nagyon egyszerű a válasz. Azért mert nincs helye benned a mély érzéseknek. Azért, mert bár azt hiszed vannak valós érzelmeid, de ezek valójában nagyon ritkák, és arról ismered fel őket, hogy megrendítő és átalakító erejük van.

Ezért van az, hogy a hirtelen tragédiák jobban és gyorsabban alakítanak át, mert azt nem tudta előre kiismerni az elméd és nem készült fel arra az érzelemre tudat alatt, amit a helyzet kiváltott. Mivel egy ilyen esetben nincs a háttérben tanult érzelem, ezért valóban megrendít és sok mindent átalakít benned. És ezért van az is, hogy az emberek csak szélsőséges esetek hatására tudnak változni, mert nincs mihez viszonyítaniuk az érzelmet és mert nem szoktatták hozzá magukat.

Miért nem érzel igazán? - - - érzések, lélekhangok,

Valójában olyan vagy mint egy jó nagy zsák, amibe folyamatosan pakolsz és folyamatosan pakolnak. Ingereket, amelyek érzelmeket váltanak ki, de egy idő után hozzászokik az elme és még több inger kell, hogy érezz valamit. Mivel tudattalanul is egyre erősebb ingereket keresünk, hogy bekapcsoljanak az érzelmeink, egy idő után szinte már semmi nem tud mély érzéseket kiváltani belőlünk.

Folyamatosan nagyon erős ingerekhez szoktunk. Az ezekre adott érzelmi válaszaink alakítják ki az ízlésünket, ami aztán a személyiségünkké válik. Hihetetlen vegyi folyamatok irányítják azt, hogy mitől érezzük azt, hogy érzünk valamit és ezekhez a vegyi robbanásokhoz hozzászokik az elménk és a testünk és még többet követel belőlük. Például az intim kapcsolatoknál is ezért tör be az unalom az életünkbe. Nem elég a vegyi robbanás, amit a másik kivált, mert hozzászoktunk és ha nincs több, úgy érezzük nem történik semmi, nincs inger és továbbmegyünk, hogy egy újabb ember, helyzet ezt kiváltsa. Aztán ahhoz is hozzászokunk, és ez így megy, az idők végezetéig.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.