Az elpirulást szörnyen kínosan éljük meg. Akkor tör ránk, amikor úgy érezzük, hogy az önképünket támadás érte vagy megsérült, miattunk vagy valaki más miatt. Az érzelmek, amelyek az elpirulást eredményezik egyértelműek, a különböző testi tünetei viszont személyiségtől függően változhatnak. Egy dolog biztos, nem szeretjük és azt kívánjuk, bárcsak ilyenkor megnyílna alattunk a föld.

Lehet, hogy logikusan úgy gondolod, hogy nincs fizikai veszély, ami fenyegetne de valamilyen módon fenyegetést jelent az elutasítás, vagy egy állítás vagy pozíció elvesztése. Amikor úgy érezzük, (tudattalanul) fenyegetve vagyunk, a szimpatikus idegrendszerünk cselekedni kezd. Két idegkötegről van szó.

A paraszimpatikus idegrendszer feladata főként az, hogy lehetővé tegye a test regenerálódását, például szabályozza az alvást, az emésztést és a kiválasztást. Stresszhelyzetben a szimpatikus idegrendszer fokozott működésbe lép. Gondoskodik arról, hogy riadókészültségbe kerüljünk, felkészít minket a menekülésre vagy a támadásra. Ez magában foglalja az adrenalin felszabadulását, amely fokozott szívveréshez és szélesebb vérerekhez vezet.

Amikor ez az arcodban a hajszálerek formájában mutatkozik meg, a véráramlás megnövekszik. Mivel ez a szimpatikus idegrendszerben történik, nagyon nehéz elnyomni.

Elmosolyodsz ha a zavarban vagy? Ez egy pszichológiai vagy szociális jelenség?

Egy kicsit mindkettő. A társadalmi értelemben ez többnyire akkor mutatkozik meg, amikor mások is jelen vannak. Az esetek többségében a pirulás mások jelenléte miatt fordul elő.

Pszichológiai értelemben, a zavartságot az eredményezi, hogy úgy érezzük - tudattalanul vagy tudatosan - ez a pillanat kínos volt, függetlenül attól, hogy ez igaz-e vagy sem. Ennek a pillanatunk az észlelése és megítélése fontos tényező abban a tekintetben, hogy zavarba jövünk és elpirulunk.

• pirulás szégyen zavartság

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!