Mikor elmentél

A munkanapnak vége. Reggeltől a munkaidő végéig persze minden ugyanúgy történt, ahogy szokott, az idő is olyan volt, mint bármikor máskor tavasszal, éled a természet, új erőre kap. Csak én nem vagyok ugyanolyan ezen a csodaszép tavaszi napon.

Mikor reggel felkeltem és te még szép álmokat láttál csukott szemhéjaid alatt, jól megnéztelek és boldog voltam. Az évfordulónk napja, méghozzá nem az elsőé.

Igen mostanság sok minden nincs rendben közöttünk, de megbeszéltük. Megbeszéltük, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve és megoldjuk. Mert ugye túl fontosak vagyunk, túlságosan hatalmas érzések kötnek össze és persze mindent rendbe fogunk hozni. Úgyhogy boldogan mértelek végig ébredés után. Majd már a kezem a kilincsen, táskám a kezemben és te kijössz az ajtón. Gyors puszit akarok adni, mert indulnom kell, de az arcod túl gondterhelt és látom valami nagyon nincs rendben.

Ekkor elmondod nekem, amit talán eddig nem mertél vagy nem akartál, hogy már nem olyan az egész és nem szeretnéd mégsem rendbe hozni, hogy már máshogy látod. Én persze haragszom, becsapottnak érzem magam és haragszom rád, a világra, mert én elhittem. Elhittem, hogy ketten képesek vagyunk mindenre és szerettelek. A mindenki által átlagosnak megélt munkanap lassan véget ért. Nem engedhettem meg magamnak, hogy bárki lássa, de ezen a napon bennem minden létező természeti katasztrófa és apokalipszis lejátszódott, mivel míg én dolgoztam te költöztél. Elköltöztél az otthonunkból és az életemből.

Most itt ülök a félig berendezett házban, ahol nemrég nevettünk. Pont azon a helyen ülök ahol 12 órával ezelőtt megbeszéltünk mindent az újrakezdésről és a szerelmünkről. Csak bambulok, sírni sem tudok, teljesen némaságba temetkezem és nem értem, persze később biztosan minden világosabb lesz. A beszélgetésünkből az újrakezdés az már biztos, bár nem abban a formában, ahogy én arra felkészítettem a lelkem. Szürke emlékeket kergetek, várom, hogy este megérkezz, hogy együtt aludjunk el, hogy átölelj.

Szeretlek, én most is szeretlek, ez nem múlik el azzal, hogy fizikailag nem vagy itt és, hogy hivatalosan vége van a kapcsolatunknak. Próbálom összeszedni magam, élettelen és halott most a világ. Nekem te voltál a világ és nem tudom, hogy most mi legyen. Gépiesen megcsinálom a szükséges teendőimet és filmre próbálok elaludni, mert a csönd üvöltésétől nem menne … a saját lelkem üvöltésétől nem menne, így bízom benne hátha elnyomja. Éjszaka felébredek egy homályos „kicsim” szóra és válaszolok teljes szívből hogy „itt vagyok, ébren vagyok” – talán életem legszánalmasabb pillanatát élem át, mikor rájövök, hogy a filmben lévő szereplőnek érkezett a válaszom, aki a kedvesét szólította. Zokogok, törölgetem a könnyeim és minden akaratommal próbálom elültetni a reményt és könyörgöm, azt sem tudom kihez, hogy bár bennem egy világ omlott össze, de holnap kezdődjön egy újabb átlagos tavaszi nap.

Szekeres Fanni

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!