Mindenki ugyanazt keresi

Akárki, akármit mond, valójában mindenki ugyanazt keresi. Egy mindent vivő szerelmet. Ezt keresik szívük mélyén a biztonsági játékosok, a realisták, az idealisták, a menekülők, akik megmagyarázzák, akik azt mondják nem akarják és akik nem hisznek benne. De valójában mindenki ezt keresi. Valamit, ami kiránt, ami új életet lehel belénk, valamit, ami átír, megszüntet, újraír valamit, ami olyan mint az élet vize.

A szerelem ilyen. Felrobbant és újrarendez. Értelmet ad sok értelmetlenségnek, tovább visz és képes olyan erőket is előcsalni belőlünk, amelyek adnak újra életet. Valamiféle túlélési ösztön ez bennünk, ami kódolva van és amit még sem élünk meg, az esetek többségében, bár ösztönösen, kimondatlanul is ezt keressük. Ez az, ami végighajt az életen, de mégis kevesen éljük meg. Kevesen vagyunk annyira szabadok a félelmektől, elképzelésektől, ítéletektől, hogy megélhessük. Pedig valóban egy igaz értelme van az életünknek, a szenvedélyes szerelembe esés, mert akkor képesek vagyunk megélni a határtalanságunkat és a bennünk és a másikban élő istenit.

Ez az, ami még a halált is képes legyőzni, mert halhatatlanná tesz és bevisz az örök életbe, mert képes megmutatni a lélek halhatatlanságát.

Mindenki ugyanazt keresi - - - érzelem, félelmek, szerelem,

Mind a szerelmet keressük. Nem azt, ami csak majdnem olyan, ami pont megfelel, ami illik hozzánk és az életkörülményeinkhez, a mintáinkhoz a kényelmi szempontjainkhoz. Hanem pont azt, ami talán semmihez sem illik, amit addig elképzeltünk, mégis teljessé tesz mindent, a tökéletlenségével, azzal, hogy átemel az ideákon és beletesz egy olyan valóságba és teljességbe, ami azokból a részeink felélesztéséből jön létre, amelyet nem is mertünk megismerni, egészen addig, míg ez a mágikus erő ki nem robbantotta belőlünk.

Nem számít ki mit mond, hol tart, mennyi idős. Mind az isteni szerelmet keressük. Az hogy kevesen éljük egy dologtól függ. Van ki meri megélni önmaga istenségét és megengedi magának ezt az alkímiát, és van, aki örökre rabszolga és alattvaló lesz a saját életébe, amit a végén talán majd életnek sem nevezhet.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.