A Négy nő nem mese, hanem egy folytatásos webregény. Olyan kapcsolatokról és viszonyokról szól, amik lehetnének bármelyikőnk kapcsolatai vagy viszonyai. A négy nő mesél és mi megismerünk életeket, fájdalmakat, örömöket. Őszinték, nem titkolják gyengeségeiket és gonoszságaikat, hiszen olyankor beszélnek hozzánk, amikor nincs rajtuk az álarc, vagy nem bújnak felvett szerepeik mögé. Ilyen lenne az, ha belelátnál a barátnő vagy a szomszéd asztalnál ülő kollegina fejébe. Egyszóval kegyetlen.

Irdatlan erővel kiszakad a térből az idő. Elütöttem egy nőt. Itt fekszik a lábaim előtt. Az arca csupa vér, és eszméletlen. Az emberek körülöttem kiabálnak, valaki meglök, hogy csináljak valamit, de képtelen vagyok megmozdulni. Leblokkoltam. Sóbálvány vagyok és a merev testet bámulom. Erősen nézem a nő arcát, vajon ki lehet az, de nem tudom kivenni a vonásait, mindene csupa vér. A hajába is beleragadva a zselés anyag. Nem tudok sírni, igazából el sem hiszem, hogy ez történik.

És akkor elkezdek zuhanni. Zuhanok az ismeretlenbe, egy sötét fekete gödörbe, nem tudom mikor állok meg, nem tudom mi van az alján, és fogalmam sincs, hogy fogok ebből kimászni, hogy ki lehet-e mászni belőle egyáltalán. Elkezdem magam kívülről látni. Kilépek a testemből, és magam körül járkálok. Látom, ahogy ott állok az utca közepén, észreveszem, hogy remegnek a kezeim, pedig belülről nem is lehet érezni. Az arcom is hófehér. Körülöttem rengeteg ember, kiérkeznek a mentők, jönnek a rendőrök, a járókelők szörnyülködnek, a nőt pedig körbeveszi egy hatalmas vértócsa. Kizárt, hogy ezt túlélte. És akkor belém hasít, hogy megöltem őt, kioltottam egy ártatlan ember életét pusztán figyelmetlenségből, pusztán azért, mert elmerültem a saját szaromban, amiről azt hittem, annál nem már lehet nagyobb. Egy fenéket, itt van, tessék, most lötykölik is. Ez egy rémálom, nem lehet igaz. Az én rémálmom, én csináltam.

Ebből az állapotból egy drabális rendőr erőteljes rántása ráz fel. Megragadja a kezem és a kocsi mellé parancsol, azt kéri üljek be, de a testem nem akar engedelmeskedni. Fel kell hívnom a Zolit, azt akarom, hogy azonnal jöjjön értem, vigyen el innen, vigyen haza, rakjon be a zuhany alá, mosson le rólam minden szennyet és dugjon be az ágyba, bújjon be mellém, öleljen át, és mondja azt, hogy nem történt semmi sem. De jó volna, úgy mint régen, amikor még az Andrássy-n jártunk össze meló után. Szex után mindig ottmaradt néhány órát, ölelkeztünk és nem volt olyankor világ. Nem gondoltunk a feleségére, nem gondoltunk a melóra, nem gondoltunk semmire. Valami más dolgozott bennünk, durva energiák szabadultak fel, azt éreztem biztonságban vagyok. Újra ott akarom tudni magam. Úgy akarok felébredni, hogy a férjem ölel, én meg elmesélem neki, milyen hülye álmom volt. Aztán lemegyek a konyhába a rózsaszín köntösömben, készítek a családnak reggelit, kiszórom a gabonapelyhet a tálkákba, kávét főzök, és narancsot facsarok, szólok a gyerekeknek, hogy keljenek fel, és minden úgy lesz mint régen, amikor még nem csaltam a Zolit és ő se csalt engem.

Bár lehetne ilyet kérni, bár ne lenne itt a rendőr, és nem érezném a csuklómon a szorítását. Bár ne feküdne itt a kocsim előtt ez a nő vérbe fagyva, és ne mondaná azt a mentőorvos, hogy az állapota válságos.

Az én állapotom is az. Ebben a balesetben most mindenki meghal...

Nóra

Az előző rész ITT, a teljes regény pedig ITT olvasható!

• négy nő szentesi éva webregény

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!