Nőként, férfiként, mindig várjuk azt, hogy a dolgok egyszer csak működjenek maguktól. Csakhogy gyakran egyetlen lényeges részletet felejtünk el.

Azt, hogy a változás mindig fennáll. Szeretnénk bizonyosságot arról, hogy az emberek körülöttünk mindig mellettünk lesznek.  Azok az emberek, akiket szeretünk, akik fontosak. Azok, akikkel kapcsolatainkat mélyre fűzzük.

Természetesnek is vesszük azt, hogy szeretve vagyunk. Hogy a másik fél mindig előbb kitárja a lapjait. Csakhogy az élet néha ott húzza meg a határokat, ahol nem is számítunk rá. Nem félni valakinek az elvesztésétől, önmagunk becsapása. Annak is fáj, aki hazudik magának, csak ő később döbben rá. Az élet ilyen.

Ha szerencsések vagyunk, akkor még időben megérünk arra , hogy ne engedjük el a másikat pusztán amiatt, mert félünk az elköteleződéstől, a csalódástól, vagy csak saját magunktól.

Nincsenek örökké tartó stabilitások, ezt be kell látni. Becsülnünk kell azt, hogy ma még szerethetünk. Hogy ma még szeretnek. Mert abban a pillanatban, hogy magától értetődőnek tekintünk valamit, azt el fogjuk veszíteni előbb vagy utóbb. Tekints mindenre úgy, mint egy ajándékra az élettől. És becsüld meg az érzést. Becsüld meg azt, hogy mindezek körülötted vannak.

Mert az élet túl rövid a játszmákhoz, és nem szabad azt gondolnunk, hogy mindig ott leszünk egymásnak. Félmegoldások, kimondott nagy szavak és igaznak hitt hazugságok. A szeretet ezeket nem ismeri. Aki szeret az cselekszik. Az mindig cselekszik. Nincsenek kifogások.

További írások itt!

Instagram ITT 

• elvesztés érzések lélekhangok szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!