Egy reggel furcsán ébredtem. Nem értettem magamban ezt a sok feszítő érzést. Mi szorít ennyire belül? Mi az, ami miatt nincs kedvem semmihez? Miért érzem úgy, mintha egy háborúból tértem volna vissza?

Felismerések! Amikor szembetaláljuk magunkat azzal a felismeréssel, hogy elbasztuk, az finoman szólva nem kellemes. Az az igazság, hogy sokszor azt mondjuk, rossz embert sodort mellénk az élet. Vagy azt, hogy mindig balul jönnek ki a dolgok. Nem! Ez önbecsapás. Sajnos, kőkemény önbecsapás. A valóság az, hogy mi választunk rosszul.

Mert bármennyire is vagyunk jó emberek, bármennyire is vagyunk odaadó, elnéző, törődő személyiségek, mindez egyáltalán nem lehet mentség önmagunk felé arra, hogy mégis mi a francért nyeljük be a sokadik pofont, vagy megaláztatást újra meg újra. Senki nem mondta, hogy maradnunk kell. Meg lett volna a szabad döntés joga, és simán lelécelhettünk volna akkor, amikor az arcunkba üvöltő jelek figyelmeztettek minket.

De mi legtöbbször nem ezt tesszük. 

Elnézően, lehajtott fejjel, önszeretet nélkül tűrünk és tűrünk, egészen addig, amíg totálisan kiégünk. Kiég belőlünk a szeretet, a szerelem a másik iránt, és nem marad mögötte semmi. Csak egy furcsa érzés miután felébredünk…Egy furcsa feszítő érzés. De van még esélyünk. Mindig van esélyünk. Esélyünk arra, hogy innentől másképpen csináljuk. Hogy ne meneküljünk el egy olyan kapcsolat elől, ahol a másik fél stabil. Egy olyan kapcsolat elől, ahol adni akarnak, és nem elvenni. Még dönthetünk úgy, hogy ezúttal jól választunk. Működő érzéseket, működő kapcsolatot. Amiben kölcsönös szeretet, tisztelet van jelen.

További írások itt!

Instagram ITT 

• döntések érzések lélekhangok párkapcsolat változás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!