Felrakott egy képet Instára. Belőtt haj, Tom Hardy-féle csuklyásizom, szemében a kétségbeesés, hogy jöjjön már bárki, aki odavan érte. Megláttam, hogy ez te vagy, és rögtön elment a kedvem az éjféli görgetéstől.

Bizonyára sokan olvastatok olyan cikkeket, hogy az Iphone-nal a kezében született generáció nem szexel. Vagyis kevesebbet. Jobb esetben mind a hálószobai örömöket választanánk facebookozás helyett, de ez már csak egy utópista álombuborék, amit egyre több kutatás pukkaszt ki könyörtelenül.

Nem feltétlen kell a szexre gondolnunk, asszociálhatunk a mardosó féltékenységre, a titkosított üzenetekre, a gyanúsan sok egymás utáni pittyegésre, és a pillanat megélése helyetti „lécci, csinálj már egy képet rólam”-ra. Egyik sem túl szexi, ugye?

Sokan sóhajtva képzeljük el, hogy a különböző közösségi oldalak nélkül mennyivel egyszerűbbek lehetnének kapcsolataink, mert ami most van az nem jó. Most nem jó.

A kapcsolatunk remegve hajt fejet a közösségi oldalak előtt, és sokszor úgy érezzük: nem is egy másik nő, hanem a Facebook a felesleges harmadik.

Az Instagram-fázis

Nézzük csak, kit lájkolt Instagramon. Egy fitness modellt, aki a nyakába tudja tenni a lábát, láthatóan minimális erőlködéssel, a mellei feszesek, a bőre feszes, a mosolya hófehér és feszes, jézusom, de gyűlölöm a csajt. Kire nyomott tetsziket még? Vagy harminc ilyenre.

Ülök, és a hasamon lévő bőrt kezdem szégyenlősen húzogatni, érzek valami megmagyarázhatatlan irigységet, és egyre mélyebb ásom magam a mindig tökéletes(nek tűnő) Insta-lányok közé, csak azért, hogy rájöjjek, hogy én nem vagyok ilyen.

Kétségbeesés.

Akkor már nem is szeret? Az én képemet bezzeg nem lájkolta be, erre a nőre pedig zsákszámra szórja a szíveket. Miért néztem meg, miért, miért?

A Tinder-para

Jó csak feljövök kipróbálni. Hiszen az a srác is fent van, akivel már két hónapja randizok, de azt mondta, csak azért, hogy megdobja az egóját picit. Én is csak azért nézem meg magamnak.

Szívdobbanás.

Itt a volt szerelmem fotója. Ádám, 25, szeret utazni, és kötetlen kapcsolatra vágyik. Nagyszerű, azért szakítottunk, mert egyedül akart lenni, és már kergeti a lányokat. Jobbra húzom. Csak látni akarom, hogy mit reagál. Bematchelünk. Újra összetörik a szívem. Persze nem ír.

A Facebook-krízis

Itt állok egy szál melltartóban, csábosan a fülébe búgok, de szeme se rebben. Beszippantotta ez a képekkel, hangulatjelekkel és eseményekkel teli pöcegödör, tőlem veszi el, a közös időnktől veszi el.

Belelesek a háta mögül. Most komolyan az exével beszél? Persze azt mondja, hogy csak barátok, de akkor miért lájkolja minden képét? Miért pont őt jelölte meg a lány, egy „jelöld meg kommentben azt, aki…” post alatt, amikor elvileg alig beszélnek?

Most rám figyel, rendben. Leteszi a telefont, csak a mienk ez a fél óra, cirógatja a hajam, eszünk és sokat nevetünk. De mégis: miért lett ennyi új ismerőse, és miért jelzett vissza erre az eseményre, ha ezt mondta, hogy nem megy?

Nem értem, nem is akarom érteni, az egyetlen dolog, amit szeretnék, az a hús-vér kommunikáció, az összebújva beszélgetések, nem Facetime-on, vagy üzenetben.

A csók nyoma az arcomon, nem egy idióta puszis matrica. A körvonalaid nyoma az ágyneműmön, az illatod az orromba ragadva, nem pedig egy snassz „jó éjt, majd holnap beszélünk” SMS.

Olyan nagy kérés ez?

• párkapcsolat social media

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!