Szeret még?

A hétköznapok forgatagában nincs időnk gondolkodni, csak a praktikus kérdéseket megválaszolni, és a rutinfeladatokat megoldani. Aztán jön egy nyugodt pillanat, amelybe belehasít egy kegyetlen érzés: Szeret még?

Honnan tudhatjuk, hogy a másik fél még mindig izzik értünk, hogy a szerelmünk biztonságban van? Sok kósza történetet hallottunk már arról, hogy minden csodálatos volt a kapcsolatban, és mégis ott volt a harmadik személy, a hívatlan kapcsolatromboló, az aljas csaló.

Lépten-nyomon a szeretőkről szóló mélabús, harcias, ócsároló szóáradattal találkozunk. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy a szeretők borzalmasan nagy számban léteznek, a Földnek ezen a részén biztosan. Sokáig láthatatlanok, mégis intenzív hatást gyakorolnak több ember életére. Nem beszélve az önmaguknak okozott sebekről, de a szeretők lélektanát most nem is szeretném taglalni.

Soha nem tudhatjuk, hogy egy kapcsolat meddig tarthat. Még ha olyan biztosak is vagyunk az érzéseinkben, akkor is történhet bármi, ami szétfújja a mély érzéseinket. Rájöhetünk például arra, hogy még sem ő volt a nagyon nagy Ő, vagy éppen rádöbbenhetünk, hogy mindaz, amit magából mutatott, az csak színes díszlet volt. Mi meg a kellékek a színdarabjában. Tehát garancia arra soha nem volt, és soha nem is lesz, hogy egy kapcsolat örökké tartson. Persze valahol mindannyian erre vágyunk. Együtt megöregedni, ez volna a cél, de nem bármi áron. Nem erőszakkal összetartani a szövetséget, hanem boldogsággal összefűzni a két életet. De mégis, vajon szeret még?

Ahogyan a szemembe néz, és megcsókol, látom és érzem a vágyat, amelyet irántam táplál. Szeret és akar, ebben nem kételkedhetem. De mégis, mi van, ha tévedek? Ha mindaz, amit vágynak és szerelemnek címkéztem, az nem más, mint egy búcsú kezdete? Mit tehetek, ha a szíve elkezd másért hevesen lüktetni, és mindaz, amit irántam érzett, azt elnyomják az új vad és kegyetlenül elragadó érzések. Szeret még? Csak nézem, ahogyan nyomkodja a számítógép klaviatúráját, és kizárja a világot maga körül. Odalépek, megnyílik a zárt kis világa, és büszkén mutatja, hány katonát lőtt le, milyen szintre lépett. Téboly. És mégis. Szeretem őt. De ő, szeret még?

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szilágyi Edina

Az írás számomra nem több, és nem kevesebb, mint lételem. Kifejteni a gondolataimat, szavakba önteni az érzéseimet, feloldozás. Hosszú út volt megtalálni a stílusomat, de végül ráébredtem, hogy az a legjobb, ha azt valósítom meg az írásaimban, ami én magam vagyok: kesze-kusza gondolatörvény, elsősorban az emberi lelket leginkább foglalkoztató témákban. A Stylemagazinnál 2015-ben már jelentek meg írásaim, a jövőben heti rendszerességgel lesznek olvashatóak a szavakba zárt gondolataim.