Színház, ahova nem jöttél velem

Sűrű, hályogos, lomha masszaként csordogálnak az emberek mindenfelé. Álldogálnak, mendegélnek, bután néznek, vásárolnak hitelből, aztán szidják a kormányt, tudod, kevés a pénz. Autóba ülnek, karamboloznak, vesznek a Mekiben egy sajtburgert, vesznek plazmatévét is, aztán karácsony után visszaviszik a csúnyapulcsit. Újév küszöbén gyűlölködnek megint az igazságtalan rendszer miatt. Én meg elkéstem a színházból.

A színpadon te állsz velem szemben, én egy köntösruhában ülök a második sorban. A melleim kemények lesznek, ahogy a takarásból kilépsz. Most is erős vagy, bár továbbra is rossz színész. Indokolatlanul lettél ismert. Három feleséget hagytál magad mögött és négy gyermeket, mindet csecsemőkorában. Egy darabig mérgelődöm még a kinti tömeg miatt, de ahogy játszani kezdesz, elfelejtem a decemberben felborult várost. A mentoloscukor papírját a ruhám álzsebébe próbálom betömni, te észreveszed, hogy mocorgom és leblokkolok, nem találom többé az álnyílást a köntösön. Szép vagy és inas, Stanley Kowalsky-t játszod A vágy villamosában. Testhezálló szerep: sosem voltál érzékeny és romantikus ember. Egyfolytában reszketek, ahogy szalad előre a monológ, a szőrtüszőim apró tűhegyekké dermednek a vékony selyem alatt. Borzongás járja át a testem, ahogy hozzáérnek az anyaghoz: szép egymásutánban, fokozatosan reszketek bele a kopott bársonyszékbe. Most Blanche beszél, te meg kitekintesz a rivaldából, engem keresel a szemeddel, és meg is találsz. Az arcom bámulod, de nem nézel a szemembe. Tudom, azt képzeled, ott állok veled a színpadon, hogy én vagyok a főhősnő, akit a végén galádul megerőszakolsz.

A kapcsolatunk is ilyen. Ismered testemnek minden rejtekét, de fogalmad sincs, hogy ki vagyok valójában. Nem tudod a történetem, és ha nem akarom áltatni magam, be kell vallanom, nem is vagy kíváncsi rá. Egy újabb nő vagyok az életedben, egy újabb test, amit feltérképezel, s miután bejártad minden zegzugát és megunod, szó nélkül továbbállsz. Útközben tán még egy fogpiszkálót is szorítasz a fehér és egészséges fogaid közé. Kár, hogy nem kívántál annyira, hogy ismerd most a gondolataim. Olyan szépeket írnék ma rólad, halhatatlan lennél, és nem csak egy rossz színész, aki fél a nőtől, fél az igazitól, retteg a mély szenvedélytől, nem akar zokogni és kitárulkozni, nem akar sebezhetővé válni és reszketni a karjaimban mint egy védtelen kisgyerek.

Sűrű, hályogos, álmos masszaként csordogálnak az emberek hazafelé. Az utcát bevetette a szitáló eső. A színház, ahova nem jöttél velem, mert a színpadon álltál, most üres. Csak én maradtam odakint, amíg te a takarásban öltözöl. Nem méltó ez a helyzet hozzánk, de holnap az eső után újra jön a szánsájn, és nekem sem lesz ennyire komor a kedvem. Talán neked is megbocsájtok a rettenetes darabért.

Szentesi Éva - Rúzs és Tükör

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szentesi Éva

Négy évvel ezelőtt kezdtem el írni a Rúzs és Tükör nevű blogom, amelynek kapcsán lehetőséget kaptam a Style.hu-nál egy külön rovat vezetésére. Később főszerkesztővé léptem elő, mely pozícióban 2015 januárjáig tevékenykedtem. Jelenleg szabadúszó vagyok, a Stylemagazinnál állandó szerzőként vagyok jelen. Szerzői védjegyem alatt új rovatot is írok, melynek címe: Négy nő. A Négy nő egy folytatásos webregény. A nők mesélnek, mi pedig megismerünk általuk életeket, fájdalmakat, és örömöket. Őszinték, nem titkolják gyengeségeiket és gonoszságaikat, hiszen olyankor beszélnek hozzánk, amikor nincs rajtuk az álarc, vagy nem bújnak felvett szerepeik mögé. Ilyen lenne az, ha belelátnál a barátnő vagy a szomszéd asztalnál ülő kollegina fejébe. A webregényen kívül társadalmi jelenségekkel, párkapcsolati kérdésekkel, férfi és nő viszonyáról publikálok még, illetve divatról szubjektíven.