Korábban úgy hittem, hogy minden, ami kicsit is a komfortzónánkon kívül esik, és más ütemben mozog a megszokottól, az csakis romboló, értelmetlen, illetve fájdalmas lehet. Mert hát, valamilyen okból kifolyólag, ezt plántáljuk a következő generációba is, még, ha nem is tudatos módon.

A félelem, a megszokás fojtogató karjai szorítanak minket állandóan, és úgy érezzük, basszus, sarokba szorítottak minket. Pedig az igazság az, hogy, amilyen könnyen engedtük, hogy ezek a karok ránk fanyalodjanak, olyan könnyen le is fejthetnénk magunkról őket. A kérdés csak az, vajon mikor jövünk rá, hogy ezt tényleg meg is kell lépnünk?

Egy lecsendesedett kis sziget foglal helyet a szívedben, amit legbelül hatalmas hullámok, viharok, aztán ragyogó napsütések öveznek. De ez csak a vágyad, a tudatod legmélyén van így. Csak elképzeled, pedig majd szétfeszítenek a valódi érzések. Hiszen ez a csendes állapot a legmegfelelőbb mindenkinek. Mindenkinek, kivéve neked. Annyira beleerőszakoltak minket ebbe a szigorúan elfogadott, ‘normál’ séma-rendszerbe, hogy már el sem tudod hinni, hogy ez egyszer lehet másképp. Hogy lehet kegyetlenül rossz napod. Hogy egy hosszú, fárasztó projektmunka után, otthon, végre tombolhatsz a zenére és énekelhetsz is baromi hangosan. Hogy van valaki, aki tényleg ért és lát téged, és ezzel az emberrel megoszthatsz minden bensőséges, féltve őrzött kincset. Hogy megőrülhetsz.

Egy ideje negatív gondolatokat, viselkedés formákat társítunk ehhez a kifejezéshez, pedig megőrülni igenis lehet, a szó legnemesebb értelmében ebben a világban, bármilyen furcsán is hangzik. Egy ilyen felgyorsult, túlságosan is intenzív impulzusokkal teli univerzumban, mint amilyen a miénk, igenis megengedhetjük magunknak, hogy élvezzük ezt az állapotot. Egyfajta manifesztáció ez, ami engedi, hogy önmagunk legyünk anélkül, hogy bárki is stigmákat pakolna ránk. Anélkül, hogy azt éreznénk, biztosan csak velünk van a baj.

Túl régóta próbálunk görcsösen megfelelni. Még, ha most hárítanál is, hogy nem, a te esetedben ez biztos nincs így, te is jól tudod, hogy időnként mindenkivel megtörténik. Egyszerűen csak engedem, hogy átjárjon ez a szabad érzés, akkor, amikor kell, akkor amikor tényleg szükségem van rá. Nem egy halk, mindent is eltűrő lélekhanggal születünk erre a Földre, ez egyszer biztos. Én bátran hallatom a hangom. És Te?

• lélekhangok önazonosság önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!