Nehéz volt. Iszonyatosan nehéz volt kimondani. Kimondani azt a szót, ami után tudtam nincs visszaút. Hihetetlen volt számomra is, hogy meg mertem tenni. De, megtettem. Feléd fordultam, és azt mondtam…legyen vége…

Életem talán legnehezebb döntése volt. Szerintem soha senkinek nem könnyű egy ilyen helyzetben. Én akkor úgy éreztem magam, mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből, mintha elvesztettem volna a másik felem. Napokig tartó hiányérzetem volt. Nem akartam, nem volt előre megírva, hogy ezt fogom tenni, viszont a szívem mélyén tudtam, ez a helyes döntés. Néha van, hogy a legnehezebb lépés és a helyes lépés ugyanaz. 

Én mindig megértettelek, én mindig elfogadtalak, én mindig meghallgattalak, én mindig alkalmazkodtam hozzád. De, kérdem én? Hol voltam én, ebben a történetben? Hibáztam. Hibáztam, hogy megbíztam benned. Évről, évre, újra, és újra. Én minden hibádat, baklövésedet megbocsájtottam, rendszeresen felmentettelek, mert mindig volt valami magyarázatod. Minden alkalommal, és sajnos nem egyszer, nem kétszer, amikor megbántottál továbbléptünk. Az érzelmeim kezdtek köddé válni, semmivé foszlani. Egy idő után már bele estem abba a hibába, hogy magamat okoltam. Szégyelltem magamat, hogy ilyen gyenge vagyok, hogy nem tudok kiállni magamért. Te persze mindezekből semmit nem vettél észre. Hisz Én csak adtam, és adtam. A szívemet, lelkemet. Te pedig egy idő után már semmit. Inkább csak elvettél. Elvettél mindent. A reményeimet, hitemet, bizalmamat. És ugyebár az sem volt normális számodra, hogy én, mint nő hibázzak. 

Hosszú, nagyon hosszú ideig harcoltam saját magammal. Minden alkalommal azt mondtam magamnak, hogy maradnom kell, hogy működni fog. Pedig a szívem mélyén tudtam, hogy a végén, egyedül már csak én küzdöttem kettőnkért. 

Azt is tudtam, ha véget vetek mindennek, fájni fog. Olyan lesz mintha elvesztettem volna az egyik karomat. De tudod, sajnos, ha nem lehet valamit megmenteni semmilyen áron, akkor csak az amputálás segíthet. A mi kapcsoltunkat is amputálni kellett, mert már rég haldoklott. Nem mentettem meg magunkat ezzel a lépéssel, hiszen te jobbra, én balra mentem, de adtam egy esélyt magamnak, hogy boldog lehessek. Mert veled, már nem voltam az.

• búcsúzás elengedés érzelmek lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!