A Forma-1 története, első rész

Március 29-én ismét elindul a száguldó cirkusz, idén már 59-ik sorozat, minden vasárnapi ebéd utáni szieszta legjobb programja. Ennek apropóján nézzük meg, hogyan is telt el az elmúlt majd hatvan év a királykategóriával. Első részünk az ötvenes évekkel, a hőskorszakkal foglalkozik.

Az előzmények

Természetesen nem a semmiből rendezték meg az első világbajnokságot, hiszen igen komoly hagyományokkal rendelkezett akkor már az autósport Európában. A Forma-1 hivatalos elődjének a Grand Prix Motor Racing-t tarthatjuk. Az első hivatalos Grand Prixet Le Mans-ban tartották, amit a magyar, de ekkor már a Renault alkalmazásában álló és hamarosan francia állampolgárrá váló Szisz Ferenc nyeri. Az első világháborúig csak a Le Mans-i verseny számított Grand Prix-nak.

Értelemszerűen a világháború alatt nem rendeztek versenyt, utána is csak nyögvenyelősen indult újra a sorozat. Jellemző módon a két világháború közötti korszakban - ahogyan ma is - a német és olasz márkák domináltak. Előbbieknél az Auto Union és a Mercedes-Benz, utóbbiaknál a Bugattik és Alfa Romeók. A harmincas évektől a németek lesznek egyeduralkodók, párhuzamosan a náci Németország megerősödésével, amely rengeteget pénzt fektetett be az autósportba is.

A világháború után a nagyfokú pusztítás miatt nagyon nehezen éledt újra az autósport egész Európában, hiszen mind technikában, mind a lehetséges pilóták terén is hatalmas veszteségek voltak. Ismét az olaszoké lesz az első hely a konstruktőrök között.

Az ötvenes évek: Fangio - Ascari - Hawthorn

Az ötvenes éveket főleg a Ferrari, a Maserati, a Mercedes, és az Alfa Romeo uralja. A sorozat mindössze néhány európai helyszínből és az Indianapolisi nagydíjból állt, bár ez utóbbi nem tartozott szorosan a sorozathoz. Az első években verseny közben lehetett autót cserélni, és az első öt helyezett kapott pontot, a győztes nyolcat, a második hatot, a harmadik négyet, és még az ötödik helyezett is kapott két pontot, hogy klasszikusokat idézzünk (gyakorlott Forma-1 nézők emlékezhetnek Palik Lacink ezen kedvenc toposzára). A pontszámításnál viszont csak a legjobb négy számított bele az összpontszámba. Ha két versenyző váltotta egymást egy kocsival (erre is lehetőség volt), akkor megosztott pontszámot kaptak.

Az első VB-t Guiseppe Farina egy Alfa Romeoval nyerte, az argentin legenda, Juan Manuel Fangio ekkor még "csak" második lett. Ezután viszont beindult, hiszen 1951-ben, 1954-ben, 1955-ben, 1956-ban és 1957-ben is világbajnok lett. Ezzel 2003-ig ő lett a Forma-1 történetének legsikeresebb versenyzője. Fangio mellett a Ferrari ásza, Alberto Ascari tudott duplázni, előbbi 1952-ben és '53-ban, Az évtized végén azonban már Mike Hawthorn (1958) és Jack Brabham (1959) között folyt a harc. A számos, de világbajnokságot nem nyert pilóta közül szinte minden elemzés Stirling Moss nevét emeli ki, mint "minden idők legjobb nem világbajnok pilótáját". Emellett Moss a sportszerűségéről is híres, hiszen amikor Hathrow-t kizárták, az ő közbenjárására mégis visszakapta pontjait, így lett Hathrow világbajnok, Moss pedig második... Más világ volt.

Le Mans

A Forma-1 történetének legnagyobb tragédiája 1955-ben, Le Mans-i 24 órás versenyen történt. A baleset okozója, Lance Macklin egy hirtelen irányváltással Pierre Levegh elé keveredett, aki 200 kilométeres sebességel már nem tudta elkerülni az ütközést, és a nézőtérre csapódott Mercedesével, amely azonnal felrobbant. A francia pilótán kívül 81 ember halt meg. Ennek ellenére a futamot nem fújták le.

Következő részünkben a hatvanas évekkel fogunk foglalkozni.