Budapest a New York Times-ban
36 óra Budapesten. A New York Times újságírója úgy látszik ennyi időt szánt/töltött/bírt ki hírneves fővárosunkban. A Budapesten dolgozó, ingázó, lakó számára persze minden egyes nap felér egy megélt katasztrófával, de nyilván ez nem lehetett szempont a szemfüles Evan Rail-nek, a Prágában élő szabadúszó újságírónak. Itt járt, és igazi békebeli hangulatként, mindennel meg volt elégedve.
Evan Rail úgy döntött átruccan, és megismerkedik a régebben komolyabban, ma inkább gúnyosan emlegetett Duna Királynőjének titulált fővárosunkkal.
Bele is csapott a közepibe, hiszen Budapest nagy. Láthatóan jól informálták, így egy alig bújtatott reklámként ránkzúdúló Tisza cipő vásárlással meg is kezdjük virtuális sétánkat csodás fővárosunkban. Akiket pedig azzal vert a jóisten, hogy nem kell egész nap koszt, bűzt szagolnia, zajt és anyázást hallgatnia, hanem a vidéki valóságot élvezi, mostantól figyeljen, így kell várost nézni, newyorkiasan, Budapesten.
Az egykori kommunista márkaként aposztrofált Tisza cipőben nem is lehet persze nehéz, most már tudjuk. Első állomáshelye a méltán magasztalt Borkonyha, Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán remek vendéglátóhelye. A könnyed borozás után az Ötkert-be vitte útja (vagy épp a helyi kontakt), így legalább a lassan Budapest védjeggyé váló romkocsma is az étlapra került. A körte- és barackpálinka szintén elnyerte tetszését emberünknek, lehet terjeszteni odaát is nyugodtan.
A bor és pálinka áldásos másnapját egy kis shoppinggal kiheverő zsurnalista pontos programját most nem részleteznénk, viszont ezután megtekintette a Sziklakórházat, mely a történelem iránt érdeklődő (és a továbbképzésre alaposan rászoruló) amerikai turista számára kitűnő lehetőség egy olyan ország kultúrájába pillantani, amit már legalább hetven éve nem bombáztak. Mindenképp Rail dicséretére vall, hogy felkereste a kórházat.
A "local hero" Liszt Ferenc említése ugyan kissé mélyütés volt a világhírű jelzőhöz szokott magyar fül számára, ám megnyugtatásul maradjunk annyiban,mivel amerikai az újságíró, neki sokkal nagyobb távlatokban kell gondolkodnia. Ugye. Például michelin csillagos éttermeink felkeresésében, mint a négy éves Onyx, vagy a Costes.
Ha Liszt és a komolyzene annyira nem is, a kortárs zenészeink legalább már túlnőtték a Rail local jelzőjét, így Neo és Yonderboi különösen boldog lehet, említésre érdemesnek találtattak, akárcsak a Kistehén Tánczenekar. Az Anker klub után sétánk a Blaha Lujza tér felé indult, melynek semmihez sem fogható szépsége szerencsére annyira elámíthatta, hogy csak a Corvin áruházat említette (a rácuppantott fémdoboz nélkül), illetve a Corvin-tetőt, a vele járó szintén nagyon kortárs zenével.
Budapest tehát egy remek hely, Prágából és New York-ból nézve legalábbis, hogy a lakói mit gondolnak erről, az már egy egészen más kérdés. Mi most örüljünk, hogy végre egy pozitív értékelést is olvashatunk magunkról.
A "local hero" Liszt Ferenc említése ugyan kissé mélyütés volt a világhírű jelzőhöz szokott magyar fül számára, ám megnyugtatásul maradjunk annyiban,mivel amerikai az újságíró, neki sokkal nagyobb távlatokban kell gondolkodnia. Ugye. Például michelin csillagos éttermeink felkeresésében, mint a négy éves Onyx, vagy a Costes.
Ha Liszt és a komolyzene annyira nem is, a kortárs zenészeink legalább már túlnőtték a Rail local jelzőjét, így Neo és Yonderboi különösen boldog lehet, említésre érdemesnek találtattak, akárcsak a Kistehén Tánczenekar. Az Anker klub után sétánk a Blaha Lujza tér felé indult, melynek semmihez sem fogható szépsége szerencsére annyira elámíthatta, hogy csak a Corvin áruházat említette (a rácuppantott fémdoboz nélkül), illetve a Corvin-tetőt, a vele járó szintén nagyon kortárs zenével.
Budapest tehát egy remek hely, Prágából és New York-ból nézve legalábbis, hogy a lakói mit gondolnak erről, az már egy egészen más kérdés. Mi most örüljünk, hogy végre egy pozitív értékelést is olvashatunk magunkról.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez