Ne aggódj, megvagyok nélküled
- 2022. március 30.
-
Varga Emese
- Komment
Mint ahogy azelőtt is megvoltam. Sokan félremagyarázzák a nők erejét. Mert lehet, hogy az elején összeszorult a gyomrom minden egyes alkalommal, amikor az elmém peremére értél, de tudod ettől is csak erősebb lettem. És egy idő után már nem fájtál.
Nem fog lüktetni a hiányod a szobámban, pár nap múlva törlöm majd a közös képeinket is, és már az üzeneteidet sem fogom visszaolvasgatni-mondtam akkor magamnak. És így is lett. Hogy miért tettem ezt?
Kizárólag magam miatt. Mert ha valamit saját magunkért kell tennünk, az az, hogy elfogadjuk, amit épp dobott a gép. Elfogadjuk, hogy nem mehet minden a mi fejünkben gondosan összeállított forgatókönyv szerint, még akkor sem, ha szinte Oscart érdemelne. Hogy hiába is képzeljük el, hogy térden csúszva jön vissza a másik, amikor a valóságnak teljesen más elképzelése van. Ha végre reálisan tudom nézni az egész képet, akkor rájövök valamire, amire lehet, hogy te is ráeszmélsz majd.
Mégpedig arra, hogy nem én vagyok, aki elveszít téged, hanem te vagy az, aki meggondolatlanul engedi el azt a kapcsolatot, ami a lehető legnagyobb melegséggel tölthette volna el a szívét. Csak egyszerűen fennakadtam az ellenőrzésen. A szívedet védő reakciók rögtön támadásba lendültek és behatolóként tessékeltek ki az életedből, megérezve a veszélyt. A veszélyt, hogy ez valami komoly lenne, hogy ebbe szinte bele is tudnál halni. Elrendezgetted a ráncokat a homlokodon és kimondtad, hogy vége. Nem sírtam. Előtted nem. És szeretném megköszönni, hogy így alakult.
Mert most végre komfortosan érzem magam a bőrömben, és tisztába kerültem az értékeimmel. A nélküled töltött napok nem arra világítottak rá, hogy miért nem lehet engem szeretni, hanem pont arra, hogy miért kell önmagam anyaoroszlánként védeni. Hogy igenis képes vagyok arra, hogy ne úgy beszéljek magamról, mint egy kellemetlen ismerősről, akiről nem is igazán tudom már megmondani, hogy mikor futottunk össze. Hanem csillogó szemekkel, úgy, mint a legkedvesebb barátjáról beszél az ember.
Lehet, hogy úgy gondoltad, hogy egyszer visszakúszom hozzád, hogy legalább a kérdőjeleket kigyomláld a fejemből, hogy megalázz, és azt mondhasd, hogy sosem kellettem igazán.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez