Kulcsszó keresés /


Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

3 híresség, aki nárcisztikus partner mellett kötött ki

  • 2023. október 03.

A sztár is ember, először is kezdjük ezzel. Így néha ők is bele tudnak nyúlni olyan toxikus kapcsolatokba, ahol a partner nem kevés nárcisztikus tulajdonsággal van megáldva. Azt azonban már tudjuk, hogy a nárcisztikusok legnagyobb fegyvere a manipuláció, így nem csoda, hogy az ember könnyedén besétál a csapdájukba. De kik azok a hírességek, akikről beszélünk?

olvass tovább

Ihletet ad a jövő autói tervezőinek a Hot Wheels

  • 2023. szeptember 19.

Idén szeptemberben a világ egyik legrangosabb autós formatervezői pályázata, a Polestar Design Contest tulajdonosai partnerségi megállapodást kötöttek a Mattel-lel. Ennek részeként a márkához tartozó, 55 éves múltra visszatekintő Hot Wheels járművek innovatív tervei a verseny leendő résztvevőinek rendelkezésére állnak majd, illetve a jövőben a Polestar autókból Hot Wheels és Matchbox gyűjthető modellek készülnek.

olvass tovább

Együttműködik a Netflix és a TAG Heuer

  • 2022. július 31.

A svájci luxusóramárka bejelentette, hogy együttműködést kötött a Netflix-szel Joe & Anthony Russo új, a The Gray Man című filmje kapcsán. A főszerepben Ryan Gosling, a TAG Heuer márkanagykövete, aki az ikonikus TAG Heuer Carrera Three Hands arca. A színészt a nemzetközi kémthrillerben Sierra Six bérgyilkosként láthatjuk, amely karaterre jellemző a TAG Heuer mottója: „Ne törj meg a nyomás alatt”.

olvass tovább

Kulturális programsorozatot indít a Miskolci Morus

  • 2022. június 13.

Első alkalommal kerül megrendezésre 2022. június 17-én a „Miskolci Morus Este” néven bemutatkozó rendezvénysorozat Miskolc egyik kedvelt szórakozóhelyén, az Égboltban. A rendezvény nem csak szórakozási lehetőséget kínál az érdeklődőknek, de társasági események programjaival kiegészítve várja a miskolciakat, minden hónap egyik péntek estéjén. A rendezvénysorozat programjain a részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

olvass tovább

Ami a férfit igazán vonzóvá teszi

Egy egészséges nő tekintetét odavonzza a külcsín, a kidolgozott elővillanó kockahas, az izmos, széles vállak, de az idő telik, és számos szívtöréses baleseten átesve ráébredünk, hogy a felébredő vonzalom egyáltalán nem a férfi bicepszéhez kötött. A régóta jól működő párkapcsolatokban ugyanis nem csupán a feromonok csapnak össze vadul, és írnak le bonyolult kémiai egyenleteket.

olvass tovább

Spice up your home!: Mennyei illatgyertyák

Az ősz beköszöntével hajlamosabbak vagyunk bekuckózni, és több időd tölteni otthonunk melegében. Ilyenkor egy kicsit mindenki lelassul, hiszen előkerülnek a vastag kötött pulcsik és a pihe – puha takarók, amelyek segítenek abban, hogy igazi, meghitt környezetet varázsoljunk magunknak a hűvös napokra.

olvass tovább

A Toyota külön hidrogén üzemanyagcellás rendszert fejlesztett a földet megkerülő Energy Observer katamarán számára

  • 2020. február 07.

A Toyota külön üzemanyagcellás rendszert fejlesztett ki és helyezett üzembe az Energy Observeren, az első olyan hidrogén-meghajtású hajón, ami megkerüli a Földet. A 2017 óta működő sikeres partnerség keretében a Toyota tengeri alkalmazásra fejlesztett hidrogénrendszerrel támogatja a Energy Observer világkörüli útját: a Toyota üzemanyagcellás rendszerét moduláris megoldásként alakították ki, ami egyaránt alkalmazható teherautókban, buszokban, hajókban, illetve helyhez kötött, fixen telepített rendszerként is. Ez komoly előrelépést hozhat a jövő környezetbarát, zéró emissziós, melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos hajóinak fejlesztésében.

olvass tovább

Soha nem terveztem nélküled az életem

Soha nem terveztem nélküled az életem. Ha a jövőre gondoltam, mindig benne voltál. Benne voltunk, mi ketten, együtt, egy erős szövetségben. Soha nem hittem, hogy túl kell majd élnem a hiányodat. Soha nem tudtam elképzelni, hogy az, ami kettőnket összekötött, egyszer szétbomlik majd.

olvass tovább