Luxusnyomor
Szeretem az életet. Nevetni, sétálni, enni, ölelkezni. Már szeretem. Annak ellenére is, hogy a munkám miatt el kell merülnöm a mélységbe, és ott aztán minden ok meglenne arra, hogy ne szeressem.
olvass továbbCsak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.
Szeretem az életet. Nevetni, sétálni, enni, ölelkezni. Már szeretem. Annak ellenére is, hogy a munkám miatt el kell merülnöm a mélységbe, és ott aztán minden ok meglenne arra, hogy ne szeressem.
olvass továbbArra neveltek, hogy ne rang, vagyon, származás szerint értékeljek. Engem arra neveltek, hogy ismerjem el a teljesítményt. De arra is neveltek, hogy az igazi érték mindig az egyensúlyban van.
olvass továbbCsak mondom, hogy nem fog menni. Nem fog menni, ha függsz. Nem fog, ha cuccolsz és azonnal beköltözöl a Férfihoz, mert nincs saját otthonod, háttered, biztonságod. Úgy sem fog, hogy elvárod, hogy megoldja, kifizesse, megteremtse.Teremtsd meg magadnak.
olvass továbbEgyszer volt, hol nem volt – Kezdhetném így ezt a történetet. Aztán folytathatnám úgy, hogy volt egy Nő, aki hitt valamiben, valami olyanban, amiben Nők ritkán hisznek. Nem azért, mert ne lennének képesek rá, hanem azért, mert nagyon sok erő, hit és kitartás kell hozzá és még valami, összefogni másokkal és bennük is tüzet gyújtani az iránt, amiben mi hiszünk. Talán azért kezdjük az ilyen történeteket úgy, mint a meséket, mert nem mindenki képes a valóság talaján is megteremteni az álmait és másokat is bevonni ebbe.
olvass továbbAzt hiszem az egyik legnehezebb feladat elfogadni, hogy itt, ebben a színjátékban nem azonos szerepeket játszunk. Vagyis amíg észre sem vesszük, hogy ez egy színjáték és a függöny mögött van egy teljesen másik világ, archetipusos szerepeket játszunk. Az élet egy olyan színjáték, ahol pontosan azért játszunk végig mindent, mert csak is a megélések hoznak létre olyan érzelmeket, ami miatt fejlődni tudunk.
olvass továbbAki kifelé csal, az befelé is. Néha úgy érzem, hogy igazán azok tudják tisztán megmutatni az élet sötét oldalát, akik élesen látják, élik a fényeset is. Ez ad valamiféle tisztánlátást, nem az éles különbségek miatt, hanem a bátorság miatt.
olvass továbbEgész életemben tapasztaltam ennek az igazságát. Hogy mindent tökéletesen érzünk. Pontos jelző rendszer van belénk építve. Lényegében mindig megkapjuk az útmutatást arra nézve merre kéne mennünk, mit kéne tennünk, hol kéne maradnunk, honnan elmennünk, hol és ki mellett lenne a helyünk.
olvass továbbHétfő reggel van. Egész éjszaka nem aludtam. Hallgattam, ahogy a gyerekem szuszog. Éveket gondoltam át, képeket festett a múlt, az aminek részei voltak emberek, ilyenek vagy olyanok. Rengeteg történet egy nehéz időszakból, ami már nem fáj, csak valami egészen fura érzést hoz, valamiféle elfogadást, irántuk. Ítélet nélkül.
olvass továbbÉletünk számtalan fontos pillanatában legyintünk és mondjuk, hogy : Nem történt semmi! Mondjuk és hitetjük el önmagunkkal, hogy valami amit nem tudtunk megélni, vagy nem tudtunk érte küzdeni, jelentéktelen volt.
olvass továbbNekem már sok éve. Kötéltáncoltam jó sok évig. Konkrétan az élet és a halál között. Volt, hogy könnyen átlibbentem egyikből a másikba, volt, hogy egyiket sem akartam és köztes térben lebegtem. A határok nagyon sokfélék voltak és sokfélék most is. Folyamatos kibújás abból, amiről addig azt hitted te vagy és újjászülése annak, ami még nem vagy.
olvass továbbÉletünk számtalan fontos pillanatában legyintünk és mondjuk, hogy: Nem történt semmi! Mondjuk és hitetjük el önmagunkkal, hogy valami, amit nem tudtunk megélni, vagy nem tudtunk érte küzdeni, jelentéktelen volt.
olvass továbbNagyon sok téves cucc van itt azzal kapcsolatban, hogy hogy változtasd meg az életed...Az a baj, hogy többnyire ezek a félművelt tanok, nincsenek képben, hogy is működünk mi, mint teljes szerkezet, ezért bár ígérnek mindent, csak kárt okoznak. Nagyon nehéz kérdés és nagy felelősség szerintem, hogy újabb illúziókba kergetsz-e valakit, vagy segítesz megérteni a dolgok valós működését.
olvass továbbNem. Nem igaz, hogy mocskosak. Nem igaz, hogy nincsenek érzelmeik. Nem felületesek. Nem menekül mind. Nem csak "azt akarják", de ha valóban Férfiak, megmondják, hogy ha csak "azt akarják". Nem erőszakolnak meg, sem testileg, sem lelkileg. Mert anélkül nem használnak minket, hogy mi ne akarnánk csak azt, hogy használjanak.
olvass továbbErre a kérdésre a legegyszerűbb válasz, az az lenne, hogy azért, mert fogalmad sincs mi is az. Hogy mi a mély szeretet. Természetesen azonnal lehet vitatkozni ezzel a kijelentéssel és melléállítani azt, az illúziókat kergető kijelentést, hogy ezt mindenki tudja, és bízzunk jobban az emberekben. Ez állna is, ha pontosan ugyan azt akarnánk képviselni, ami annyira elfogadott és belénk ivódott és a többség által követett, a felszínességet, vagyis a dolgok felszínem történő megélését és elfogadását.
olvass továbbNem szeretek összetört Férfiakkal szembe ülni. Nem szeretek, mert megszakad a szívem, és persze rám ömlik a múltban elkövetett összes hibám. Hát igen...Én sem cselekedtem mindig helyesen.
olvass továbbNem tudok hozzászokni. Egyszerűen megdöbbent az emberek valósága. Az, amiben élnek. Figyelem a történeteiket és nézem, ahogy sodródnak. Nem értem. Vagy is nagyon. Így még rosszabb. Azon gondolkodom éltem-e valaha is így. Hogy? Teljes káoszban és drámában. Pont olyanban, amelyet még a legfelkészültebb drámaíró sem tudna megírni. Rájövök, hogy nem. Valahogy mindig időben kiültem a nézőtérre és nem mentem le a legaljára. Persze játszottam én is, hibáztam, csaltam, bántottam, de valahogy volt bennem éberség a megálljra.
olvass továbbÉvtizedekig nem tudtam értelmezni ennek a mondatnak a valódi jelentését. Mentségemre legyen, hogy az én családomban nem volt szokás, hogy elhallgattassák a nőket. Az volt a szokás, hogy egy nő legyen művelt, olvasott, tájékozott, tanult és legyen véleménye.
olvass továbbMinap egy nagyon kedves férfi odáig merészkedett, hogy ezt mondta: Néha azt hiszem, hogy Te vagy az egyetlen nő ebben a városban, aki nem akar férjhez menni!
olvass továbbSokáig és sokat beszéltünk telefonon. Sajnos a vírus, a távolság és a saját kínom miatt, hónapokig nem tudtunk találkozni. A telefonbeszélgetéseken viszont hosszú órákon át mesélt a hivatásáról, a gyógyításról. Úgy hallgattam, mint egy kislány a meséket, a sárkányokról meg a hősökről, akik egészen elképesztő kalandokba keverednek, de a szenvedélyüknek, a bátorságuknak és a kíváncsiságuknak köszönhetően nehéz akadályokon képesek átkelni.
olvass továbbMintha most, mindent hirtelen még meg kéne élnünk, mintha nem hinnénk, hogy lenne időnk. És habzsolunk. Mindent. Jól bezabálunk és még is éhesen szédelgünk. Hányingerrel.
olvass tovább