Ha akarná, megtenné
Rengetegszer hallom azt az mantrát, hogy: "ha akarná, megtenné, ha akarna, itt lenne, ha fontos lenne neki, csinálná", és sorolhatnám a végtelenségig.
olvass továbbCsak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.
Rengetegszer hallom azt az mantrát, hogy: "ha akarná, megtenné, ha akarna, itt lenne, ha fontos lenne neki, csinálná", és sorolhatnám a végtelenségig.
olvass továbbMagára hagyott társadalom. Magára hagyott egyén. Kevesen vannak akiket követni lehet. A Nő nem követi a Férfit, a Férfi a nőt, a gyermek a szülőket és a szülő a gyermeket. Az egyéni szenvedésünk annyira lefoglal minket, hogy kizárja azt a valóságot ahol nem csak mi, hanem mások is vannak. A vezetés képessége alapvetően a programozott reakcióink és épìtményeink lebontása után történik. Azok kik ezt meglépték képesek utat mutatni és feladatuk is.
olvass továbbAkárki, akármit mond, valójában mindenki ugyanazt keresi. Egy mindent vivő szerelmet. Ezt keresik szívük mélyén a biztonsági játékosok, a realisták, az idealisták, a menekülők, akik megmagyarázzák, akik azt mondják nem akarják és akik nem hisznek benne. De valójában mindenki ezt keresi. Valamit, ami kiránt, ami új életet lehel belénk, valamit, ami átír, megszüntet, újraír valamit, ami olyan mint az élet vize.
olvass továbbAmikor ránéztél arra a képre, még a gyomrod is összeszorult. Volt benne valami olyan nyilvánvaló hazugság, amelyet még a nem értő szemek is észrevesznek. A nő elfojtott dühvel állt a férfi mellett, közben mosolygott, de jobb lett volna, ha sír. Abban legalább lett volna valami érzelem. A ruhájáról sütött, hogy, bár ad magára, annyi benne a reménytelenség, hogy a divat ellenére sem divatos. Eleganciának nem nevezhető rajta semmi, mert, aki a lelkét nem tudja viselni, az a ruháját sem tudja.
olvass továbbAzt hiszem, az egyik legnagyobb modern kori károsodásunk, hogy nem akarunk tudomást venni a ránk ható láthatatlan tényezőkről. Ez alapvetően ad egy teljes elszigeteltség érzést és megmagyarázhatatlan magányosságot. Az a hit, hogy vagyunk mi, az-az a testünk, és nem veszünk tudomást a minket ért egyéb hatásokról, az életünk történéseit teljesen megmagyarázhatatlanná teszik - és mivel úgy vagyunk felépítve, hogy ha kapunk választ és megértünk dolgokat, képes feloldani minket- a válaszok nélküliség szorongásban és kilátástalanságban tart.
olvass továbbNem tudok hozzászokni. Egyszerűen megdöbbent az emberek valósága. Az, amiben élnek. Figyelem a történeteiket és nézem, ahogy sodródnak. Nem értem. Vagy is nagyon. Így még rosszabb. Azon gondolkodom éltem-e valaha is így. Hogy? Teljes káoszban és drámában. Pont olyanban, amelyet még a legfelkészültebb drámaíró sem tudna megírni. Rájövök, hogy nem. Valahogy mindig időben kiültem a nézőtérre és nem mentem le a legaljára. Persze játszottam én is, hibáztam, csaltam, bántottam, de valahogy volt bennem éberség a megálljra.
olvass továbbAki kifelé csal, az befelé is. Néha úgy érzem, hogy igazán azok tudják tisztán megmutatni az élet sötét oldalát, akik élesen látják, élik a fényeset is. Ez ad valamiféle tisztánlátást, nem az éles különbségek miatt, hanem a bátorság miatt.
olvass továbbEgész életünkben keressük az Egyetlent. Aki mellett majd nem kapja fel a fejét a hiány, hogy új utakra csábítson. Aki mellett majd jó emberek lehetünk és kihúzhatjuk magunkat a tükörben, miközben azt mondhatjuk: Maradok! Már nincs hová mennem.
olvass továbbAzt ünnepelem, hogy minden pillanatot áttáncoltam, lépésről-lépésre, megtisztelve azzal, hogy örök, mert beleégett a szívembe. Ezért nem ünneplem az elmúlást és nem értékelem. Csak élem. Nincs mit lezárnom, mert minden mit hozott az idő, bennem marad, elvehetetlenül. Minden érintés, minden hang, illat, minden rezdülés. Nincs mit átgondolnom, mert átgondolom, megélem minden pillanatom.
olvass továbbÉrdekes dolog ez a modern és magát szabadnak nevező társadalom. Szabadnak kiáltja magát de valójában rettenetesen megkötözött és így függő, olyan dolgoktól amelyek nem teszik boldoggá. Amikor ezeket a kérdéseket felteszi magának valaki: Mitől vagyok boldog? Mitől vagyok sikeres?-többnyire a társadalom torzulásain keresztül tudja csak megválaszolni.
olvass továbbRégóta tartozom néhány gondolat papírra vetésével, amely engem is feszít. Talán azért ennyire nehéz erről írnom, mert engem is érint, meg azért is, mert ha bántalmazva vagy valami által, akkor beszűkülsz, nem tudod tisztán látni a helyzeted, és ettől az állapottól megnémulsz és folyamatosan abban kételkedsz, hogy jól érzed-e és nem-e reagálod túl.
olvass továbbMintha most, mindent hirtelen még meg kéne élnünk, mintha nem hinnénk, hogy lenne időnk. És habzsolunk. Mindent. Jól bezabálunk és még is éhesen szédelgünk. Hányingerrel.
olvass továbbMegtagadni a megtagadhatatlant és elárulni, ami szent. Ez a mondat önmagában is tartalmaz minden olyan tényezőt, amellyel hosszútávon boldogtalanná tehetjük önmagunkat. De az emberi természet egovezérelt részei nagyon sötétek, és gyakran átláthatatlan sötétséget borítanak az életünkre, arra, amely igyekszik a fényesség és teljesség felé.
olvass továbbA válasz velősen csak annyi, hogy azért mert nincs lelkiismeretük. Egész egyszerűen egyetlen rohadt pillanatig sem inognak meg abban a hitükben, hogy nekik minden jár. No, nem azért mert annyira erősek lennének, hanem azért mert többnyire valami tudatalatti bosszú mozgatja őket a nőkkel kapcsolatban. Azt verik le.
olvass továbbÉvtizedekig nem tudtam értelmezni ennek a mondatnak a valódi jelentését. Mentségemre legyen, hogy az én családomban nem volt szokás, hogy elhallgattassák a nőket. Az volt a szokás, hogy egy nő legyen művelt, olvasott, tájékozott, és legyen véleménye.
olvass továbbMiért múlik el a szerelem? Miért tűrjük a megaláztatást, a boldogtalanságot, a hideg ágyat és szívet? Miért tűrjük, hogy a szüleink a szeretetre hivatkozva megkeserítsék az életünket? Miért nem egyezünk ki Mi, nők és Ti, férfiak? Az összes kérdésre a válasz ugyanaz: mert ez a szokás.
olvass továbbAz-az igazság, hogy nem akarom megmondani a frankót, mert hiába írtam egy szakkönyvet a témában, nem vagyok még én sem tökéletes. Ha az lennék, egy boldog házasságban élnék, nem nyűglődnék azzal, hogy megértsem az emberi kapcsolatokat.
olvass továbbSokszor, sokféleképpen kapcsolódunk emberekhez. Van, hogy évekre, van, hogy pillatatokra, van, hogy egy beszélgetés meghatározza a további életünk, és van, hogy sok együtt töltött idő sem tud megmaradni bennünk és nem lesz igazán része a másik a lelkünknek. Sok éve írom és kutatom a lélek ilyen finomságait, de még mindig nem tudok választ adni arra, hogy milyen láthatatlan szálakon tudunk kapcsolódni, vagy éppenséggel nem. Mindig azt szoktam mondani, hogy valahogy megérzem, ha valaki a „falkám tagja”, és rögtön tudom, hogy dolgunk van egymással.
olvass továbbNéha elmélázom azon, hogy mennyire fájdalmas, hogy mi emberek valami elfojtott beletörődésben élünk. Természetesnek tartjuk a nehézségeket, a szenvedést, a leépülést, azt, hogy elhasználódva, megnyomorodva halunk meg.
olvass továbbBe kell látnom, hogy még nem voltam elég erős hozzád. Ahhoz, hogy ne higgyem azt, nekem kell megküzdenem a démonaiddal. Azokkal mindenki csak maga tud. És hiába vállalnék érted bármit, nevet csak te adhatsz a sötétségednek, a te gyermeked.
olvass tovább