Kántor István

Nem vagyok Krúdy. És Bukowski sem. Habár mindketten szerették a hagyományos és kissé avítt vendéglátóhelyek szolgáltatásait más és más korokban és földrajzi egységben, egy dolog mégis összeköti őket. Na jó, kettő. Az egyik, hogy mindkettejüket szeretem. A másik, hogy vákuumszerűen magába rántó egyszerűséggel és mélységgel élték meg a zsigerien emberit, és ugyanígy adták is vissza. Ilyen vagyok én is. Néha karcos, olykor kicsit gyermeki, máskor talán keményebb. Ez mind igaz rám. És hogy mit fogok közölni, majd adja a stílust. De egy bizonyos: a véleményemet, gondolataimat nem szándékozom megfeleltetni valami előre gyártott elvárás-halmaznak. Írok filmajánlót, gyerekkori sztorikat, vagy csak reakciókat a körülöttem veszett zajjal dübörgő világ hangjaira. Férfi vagyok. Közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz. És közelebb az éghez, mint a földhöz. És amíg vannak szárnyaim, egy-két lehulló tollamat a tintába mártom...





Erős és független nő / pasi / varrógép vagyok

Remek. Az erőd és a függetlenséged a világon semmit nem ér, ha azt nem állítod valami nálad nagyobb jónak vagy célnak a szolgálatába. Mindez zéró értékkel bír, ha csak önmagáért, a kijelentés lehetőségéért posztol egymagában, mint egy pöpec módon működő, de kihasználatlan szélturbina a sivatag közepén, aminek sehová sincs becsatornázva a generált energiája.

olvass tovább

'Csak le a fejjel.' - A komplexitás fontos!

Miután a planétánk újabb kört rótt a csillaga körül, és mindőnknek voltak újabb lehetőségei tapasztalatokkal felvérteznie magát fuldoklásból és kétségbeeséssel kevert hányingerből az elmúlt esztendő csodái és a következő boldog esztendő extatikus ujjongásra késztető gazdasági előrejelzései hallatán, az úgynevezett pihenés/feltöltődés időszaka csapott le ránk.

olvass tovább

Bukowski, a zseniális tróger

Nem fogok nagy dicshimnuszba kezdeni, de ő az egyik, hozzám leginkább közel álló író. És nem a választékossága vagy a végtelen nagy műveltsége, kifinomultsága tette nagy íróvá, hanem a néha szinte állatiasan egyszerű, ösztönös és barbár hétköznapiság, amit mégis amolyan fejedelmi emelkedettséggel élt meg.

olvass tovább

Szeretem benne a káosz rendjét

Szeretem a vadont, az erdőt, leginkább az érintetlen, vagy legalábbis a civilizáció által a legkisebb mértékben érintett rengeteget. Szeretem benne a káosz rendjét. Nem attól lesz benne rend, hogy a fák, bokrok és egyéb növények katonás sorban állnak benne, centiméteres pontossággal belőve egymástól. Az az ember rendje.

olvass tovább

Az, hogy 'ügyes vagy' nem dícséret

És a legkevésbé sem elismerés. Abban az esetben kivétel, ha egy ovisnak mondod, aki végre először nem pisilte össze magát, önállóan képes volt használni a cipzárt a kabátján vagy egyedül megfésülködött. Egy vezetőtől főleg nem elismerés, csak egy hányaveti dolog, amit szájszegletből odavet az illető.

olvass tovább