2. Szabó Rebeka írásai



Elszakadni a valóságtól

Pár nappal ezelőtt a vonaton ücsörögve, miközben éppen fáradtan, kedvetlenül bámultam ki az ablakon, megszólalt egy Michael Bolton szám (How am I supposed to live without you?) véletlenszerűen a fülemben, és hirtelen megszűnt létezni a körülöttem lévő tér és idő. Minden nyomasztó gondolat, amely beárnyékolta a napomat. Bizony a Spotify random lejátszási listái mindig ilyen gyöngyszemeket rejtenek.

olvass tovább

Lehetnék egy másik ember

Van, hogy amikor a tavasszal virágzó cseresznyefák árnyéka alatt lépdelek, még mindig hatalmába kerít az a keserédes érzés, hogy milyen is lenne egy másik ember személyében/képében élni, létezni?

olvass tovább

Nem voltál véletlen

Időnként eltűnődőm, vajon volt-e bármiféle konkrét oka annak, hogy váratlanul belecsöppentél az életembe. Mi emberek állandóan keressük az ok-okozati összefüggéseket, a tényeket, melyek szilárdan támasztják alá a realitást. De az életben vannak találkozások, érzések, amik nem a véletlen művei. Vagy legalábbis, valami egészen különleges atmoszféra lengi körül az életünk ezen szegmenseit. Azt tudom, hogy Te nem voltál véletlen.

olvass tovább

A való életben nincs filter

Az utóbbi időben igen nagy népszerűségnek örvendett a Nyerő Páros cím alatt futó valóságshow, melyben hazai hírességek, egészen pontosan párok, házastársak versenyeznek egymással. Bár nem követtem sem idén, sem máskor ezt a műsort, mégis minduntalan olyan cikkekbe, videókba futok bele, melyek azt boncolgatják, mennyire felszínes az, ahogy megjátsszák magukat az emberek az Instagram platformon például, és magában a műsorban is, de a legvégén persze úgy, ahogy kell, lehull a lepel.

olvass tovább

A hamis, álszent emberek már nem lepnek meg – az őszinte, lojális személyek viszont igen

A lojalitás ugyanis ritkaság. Pont azokat az egyéneket a legnehezebb megtalálni ezen a világon, akik többre értékelik a valódi igazságot, a saját egojuknál. Ez a szomorú igazság, amivel meg kell tanulnunk együtt élni. Mert, ha nem tesszük, könnyen válhatunk az előbb említett ’fake’ típusú emberek áldozataivá, akik elhitetik velünk, hogy nyílt, őszinte szándékaik vannak felénk irányulóan.

olvass tovább

Korrektség, mint generációs hiánycikk – avagy így veszik ki az őszinte, egyenes tartás az emberekből

Bár sok cáfolat érkezik annak kapcsán, hogy a fiatal generációból valóban kiveszett volna az egyenes tartás, a gerinc, sajnos tényleg ezt tanúsítják a tapasztalatok. Sajnos. Ugyanis én magam is a fiatalabb generációhoz tartozom, és az ilyen jellegű attitűdök miatt általánosítanak minket egy “bukott bálvány” szerű klisével. Szomorú vagy sem, meg tudom érteni az emberek gondolatait ezzel kapcsolatban.

olvass tovább

Az élet összes terhét nem vehetjük a vállunkra

Talán őrjítő az, ahogy gondolataink összesége csak akkumulálódik, és mégis tehetetlennek érezzük magunkat. Talán elviselhetetlennek tűnik, hogy nem tudunk mindent megoldani, hogy bizonyos dolgok egyelőre kifognak rajtunk. Talán úgy hisszük, elég erősnek kell maradnunk ahhoz, hogy a testünk mázsás súlyokat cipeljen. Vagy talán csak rá kellene eszmélnünk arra az örökös igazságra, hogy mi is csak emberek vagyunk, mint mindenki más.

olvass tovább

Felszínes beszélgetéseink – ennyi maradt már csak

A buszra várok éppen. Én már távolról látlak téged, a jól bevált perifériás szögből. Még csak biccentenem sem kell a fejemet, pontosan tudom, ki, milyen sebességgel halad el előttem, vagy mögöttem. Halvány sminket viselsz, és most barna a hajad színe. Jól áll – mondanám -, de nem mondom, mert már így is olyan elcsépelt az egész helyzet.

olvass tovább